Riley élete örökre vakvágányra siklott, amikor kiderült apja titkos
élete. Több évvel az igazság napvilágra kerülése után visszatér a poros
kisvárosba ahol bélyegként virít a homlokán:
Az apám egy sorozatgyilkos.
Elwood lakói mindennap megkeserítik az életét, az apja is folyamatosan
próbál kapcsolatot keresni vele, ráadásul biztos benne, hogy valaki
követi őt.
Vajon az élete normális lesz valaha is?
Bo fanatikusan rajong a sorozatgyilkosokért és az életükért. Amikor a
média újra ráharap a "Szívrabló" ügyére, Bo mindent tudni akar a
gyilkosról, és mi is lenne jobb kiindulópont mint a gyilkos lánya?
Hogyan birkózik meg a visszatéréssel Riley? Miért rajong Bo annyira a
gyilkosokért? Mikor fonódik össze a két lány sorsa, és vajon Bo
megszállottsága csak lelki síkon mozog csak tovább???
Tigris, tigris, csóvafény
Éjszakáknak erdején,
Mily kéz adta teneked
Szörnyü és szép termeted?
/William Blake: Tigris-részlet Kosztolányi Dezső fordításában/
Prológus
Apunak mindig, citrom
és fertőtlenítőszer illata volt. Esténként, az
ablakomban ülve vártam, hogy együtt nézhessük, a csillagokat miközben mesét
mondd nekem. Volt, hogy egészen bugyuta
meséket talált ki s volt, hogy hercegnőkről és sárkányokról regélt. Mindig
nevetett, amikor kijelentettem, hogy a hercegnőknek kellene megszelídítenie a
sárkányt, és nem pedig várnia a lovagra, aki megmenti. Ilyenkor mindig csak
annyit mondott: Mindenkinek szüksége van egy megmentőre. A szörnyeket pedig
nem lehet megszelídíteni.
Titokban mindig hagyta,
hogy csokit egyek. Karácsonykor Mikulásnak öltözött, a szülinapokkor ha nem
tudtam elfújni minden gyertyát, akkor besegített. Mindig ott volt, amikor
szükségem volt rá.
Aztán aput
letartóztatták.
Nagyapa és a rendőrtársai ellepték és felforgatták az
otthonunkat. Emberek gyűltek a házunk köré táblákkal, folyamatosan kiabálva.
Anyu bezárkózott a fürdőszobába, és nem engedett be senkit.
Majd elmentek és
csak hárman maradtunk a házban. Nagyapát még sosem láttam olyan szomorúnak
azelőtt, mint aznap mikor rám nézett. Furán éreztem magam tőle. Anyu a sok sírástól
rekedtes hangon vitatkozott nagyapával, de nem figyeltem rájuk, a szobámban
leültem az ablakhoz és vártam, hogy este legyen. Azt reméltem ha besötétedik, akkor apunak haza
kell jönnie, és mesélnie kell nekem, a legbugyutább történeteket, és azt kell
mondania, hogy az egész csak egy vicc volt, hogy csak meg akartak viccelni,
amikor elrángatták a rendőrök.
Nem tudom mennyi idő telhetett el, de leszállt
az éj.
Apu nem jött haza.
Könnyek csípték a
szemem, mert tudtam, hogy nem fog haza jönni.
Hogy soha többé nem fog
mesélni nekem, nem fogja elfújni a gyertyákat, és nem lesz ott nekem többé.
Apu soha nem jön már haza.
Anyu egy reggel
beültetett a kocsiba, bepakolt pár dobozt és elhajtott Elwood-ból, egészen
Los Angelesig.
Azt hitte itt elbújhatunk a dolgok elől, távol
aputól és attól, amiket tett.
De a múlt elől nem lehet elrejtőzni.