Sons of Anarchy

Az anarchizmus az emberi elme felszabadítását jelenti és a hit dominanciáját, az emberi test megszabadítását a vagyon hatalmától. Megszabadítását a béklyóktól és az állam által kerített korlátoktól. Azt jelenti, hogy a társadalmi rend az emberek szabad csoportosulásán alapul.

 Nemrégiben fedeztem fel a sorozatot és pár nap alatt le is nyomtam az első 3 évadot. Nem hittem volna, hogy ennyire tetszeni fog egy motorosbandáról szóló sori, de  mégis így lett. Hogy miért is ?

Megvan benne minden ami egy jó sorozathoz kell, vagyis az én elvárásaim szerint. Humoros, bővelkedik fordulatokban, megvan benne a szerelmi szál is és egyszerűen nem lehet abbahagyni :)

A történetről:A Sons of Anarchy( magyarul a Kemény motorosok néven fut, de higgyétek el eredeti nyelven érdemes nézni, mert pocsék a magyar szinkron!!!!!!!) egy klub a Harley rajongóknak, legalábbis azt hihetnénk, de a valóság mást takar. A klubnak saját szerelőműhelye van, de a  fő bevételi forrásuk egy másik üzletből ered. A fegyverkereskedelemtől. Fegyvereket adnak el a Niners bandának, akik már a megalakulásuk óta ádáz harcot vívnak  a mexikói Mayans motorosok ellen,nem másért, mint a Kábítószer terítés jogáért. ( ebbe elég alaposan belemennek, felbukkannak a tipikus csoportok: nácik, írek, mexikóiak, kínaiak, feketék,( szcientológusok eddig mégg nem XD ))Ugye, már nem is olyan átlagos a sorozat? Nem bizony. Bár a történet során a SOA tagjainak életébe nyerünk mélyebb bepillantást, a fő karakter a történetben Jax Teller, akinek az élete radikális változásokon megy keresztül az évadok során. Úgy érzi a klubnak más irány kellene vennie és a legális dolgok felé kellene terelni a tagokat. A sorozatban érződik nekem egy kis Hamlet beütés.  Jax apja a SOA kilenc alapítójának egyike volt, aki mikor megalapította a klubbot, nem az illegális bizniszekben látta a jövőt. Jax megtalálja az apja könyvét amit nem sokkal halála előtt írt és miután elolvassa, elkezd munkálkodni benne a bűntudat, próbálja a helyes útra visszavezetni a csapatot, de nem könnyű, hiszen az idősebb tagok köztük Clay ( SOA California vezetője, Jax mostohaapja) nem akar változásokat. Köztük egyre jobban kiéleződik az ellentét, amit Gemma( Clay felesége és Jax anyja) próbál oldani.  Bármilyen rossz dolog is történik velük, egy dolog biztos: A CSALÁD A LEGFONTOSABB! ez a vonal különösen tetszett. A klub olyan mint egy nagy család, mindenki vigyáz mindenkire legyen az volt feleség,barátok vagy gyermek. Később még bonyolódnak a dolgok amikor az ATF nyomozásba kezd a klub tevékenysége iránt. Nem akarok Spoilerezni, nézzetek bele, lehet rabul ejt titeket :)))

Karakterek:

Rengeteg kedvencem lett, de kiemelem a legfontosabbakat.
Jax Teller-ről már említettem pár dolgot, de most vegyük hozzá a szerelmi életét is. Jax első szerelme visszatér a városba, és a köztük szunnyadó parázs újra lángra lobban. Tara és Jax kapcsolata kicsit olyan se veled se nélküled volt számomra. De nagyon aranyosak voltak együtt, bár Tarát igazán csak akkor kedveltem meg amikor elkezdett változni a személyisége Gemma hatására, sokkal magabiztosabb lett :) A kapcsolatukban vannak hullám hegyek és völgyek is, de majd meglátjuk mi sül ki belőle.

Gemma Teller: ő igazi meglepetés volt számomra, már az elejétől kezdve ismerős volt, de nem tudtam hova tenni, aztán beugrott, ő játszotta Peggi Bundy-t az Egy rém rendes családban. Ég és föld a két szerepben. Itt igazi, vérbeli anyatigris, akit mindenki tisztel, és aki ha kell gördeszkával arcon üt másokat( megtörtént az egyik részben XD ). Benne különösen tetszett, ahogy kihasználja a hatalmát és azt, hogy tisztelik.  Igazi Old Lady( Motorosok feleségeit nevezik így).

A klubból nem is tudom kiket emeljek ki. Clay Morrow a SOA elnöke, akin már mutatkoznak az öregség jelei, de még küzd, hogy nem kelljen lemondania a pozíciójáról. Kicsit olyan morgós medve típus, aki teljesen oda van Gemmáért, nagyon jól látszott, hogy mennyire szeretik egymást. Clay jobbkeze Tig, hát ő egy haláli figura, én szétröhögtem magam a beszólásain, de a második évadban kedveltem meg igazán amikor megmutatkozott a bűntudat miatt felszínre került valódi énje. Prospect ( azokat hívják így aki  be akarnak kerülni a klubba, 1 év "gyakornokként" és beszavazhatják) ő volt a másik emberke akin nagyon jókat nevettem, érződik, hogy be akar vágódni és tag akar lenni ezért a legtöbb szivatást ő kapja.

Én nagyon megszerettem a sorozatot és csak annak ajánlom aki már betöltötte a 18-at, mert van benne gyilkolászás meg miegymás bőven.  A sorozatnak most fut a 6.-ik évada, de valószínű, hogy még folytatni fogják <3

Raziell tollai pályamű: Ódé Bianka

Ódé Bianka:Démonok éjszakája

Mit vétettem? Mit tettem, hogy még azok is, akiket elvileg a családomnak kéne tekintenem utálnak? Félnek tőlem. Látom, amikor a szemükbe nézek és árnyék ereszkedik az addig talán mosolygós tekintetre, arcukra pedig a jól ismert kifejezés ül ki. Soha, egyetlen pillanatban sem éreztem, hogy szeretnének. Úgy hiányzol Anyukám! Te voltál az egyetlen, aki megértett. Aki magyarázatot adhatna minden kérdésemre. De Te itt hagytál. Én pedig már nem bírom egyedül. Túl nagy a teher, ami a lelkemet nyomja s  ami egyre nehezebb lett az évek során. Végleg le akarom tenni, erre pedig csak egy megoldás létezik…
Teodóra nehéz szívvel sétált végig a Gödöllői aluljárón, melyet a novemberi alkonyat nem méltatott valami sokra, hiszen a három bejáraton beömlő narancsos fény ellenére is árnyékba borultak a falak. Sötétedett. Tudta jól, hogy ilyenkor már nem kéne az utcán lennie, de nem érdekelte. Már nem félt a sötétségtől, hidegen hagyta a veszély, amit egy-egy sötét szeglet rejthet. Csak ment előre.
Egyszer már megpróbált öngyilkos lenni, de rajtakapták. Éppen a csuklóján húzódó sebből folyó, vörös vér útját figyelte az alkarján, ahogy szétterjedt a padlón, ahogyan felszívta a farmerja anyaga. A csempével borított falnak dőlt, oldalra hajtotta a fejét. A levegő egyre sűrűbb lett, a világ pedig homályos, mintha egy koszos ablaküvegen keresztül szemlélte volna. Szemhéjai lassan elnehezültek és elöntötte az a jótékony zsibbadás… Ekkor rontott be a nagynénje, káromkodva szidta őt, majd a véres helyiséget látva felsikoltott.
Dóri csak ennyire emlékezett. Aztán a kórházra, a pszihiáterre és a hónapokon át tartó gyógyszeres kezelésre... Mindössze 14 éves volt.
Hogy miért tettem? Amióta megszülettem, olyan dolgokat látok, amit más nem. „Más ép elméjű ember” nem. Ezt mondta a nagynéném. Őrültnek tartanak és veszélyesnek. Amióta velük élek, ezt táplálják belém és apránként én is elhittem. Hiszen melyik ember képes még tárgyakat mozgatni, ha dühös, vagy azt látni a tükörben, hogy a bőre színe folyamatosan változik? Ki lát még többet az árnyékban, mint kellene? Senki. Csak az elmebetegek. Sokáig bizonygattam kis koromban az igazat, de nem hitték el. Aztán hallgattam. Félelemmel telve tűrtem, magamba fojtottam a rettegést és a furcsa dolgokat. Utána betelt a pohár. Persze, nem az ő hibájuk volt. Mosták kezeiket.  Szidták anyámat, „aki maga is elmeháborodott volt, mert lefeküdt egy barommal, akinek még a nevét sem tudta. Majd megszületett a fattya, évekig nem tudtunk semmit róluk, aztán itt hagyta nekünk, miután elpatkolt.” Amikor ilyeneket mondtatok, legszívesebben rátok kiabáltam volna, de nem tehettem, mert meg kellett tartanom a normalitás látszatát, ami belülről felemésztett. Kiégette belőlem a Lényeget. De most végre fellélegezhettek.
Dóri keserűen elmosolyodott.
Összerezzent, amikor élesen a szemébe villant a napfény. Ösztönösen az arca elé kapta a kezét, majd amikor hozzászokott, az oldala mellé ejtette őket. Torkában gombóccá gyűlt az eddig elfojtott sírások emléke, ahogy elhagyta az egyes lépcsőfokokat, mint egy-egy embert az életéből. Önkéntelenül is a bal csuklóját szegélyező heget kezdte simogatni.
Felért a Művelődési ház elé, elsétált mellette, majd rátért az Alsó parkba vezető földútra. Áthaladt az újjá épített fahídon, hallgatva a patak csobogását és a fölé magasodó fák leveleinek susogását. Búcsúznak. Hát én is istenhozzádot mondok!
Rezignáltan haladt előre az elkanyarodó, avar lepte sávon, mígnem elérte a kis dombot, amely mellett már egyik oldaláról egy fehér kövecskékkel tele szórt sétaút nyúlt el a távolba, a ritkás lombú fák és bokrok sűrűjébe. Felballagott a bucka lapos tetejére az égig érő fenyőfák mellé, ahol lehuppant. Végig simított az egyik törzsén, lehunyva a szemét. Mennyire jó itt! Mintha ide nem érhetne el a rossz!
Közben a lángoló égre óvatosan kúszott fel a feketeség, a Napnak már csak a felét lehetett látni a láthatáron. Dóri szomorúan bámulta a jelenséget, ami máskor biztosan elámította volna, ám most csak fájdalommal töltötte el. Kinyújtotta maga elé két kezét és figyelte, ahogy megváltozik a színe normális bőrszínről szürkésre, majd halványkékre. Ahogy letette a kezét, a földbemarkolt. Könnyezni kezdett és már nem akart gátat szabni neki. Én… rossz vagyok. Ez nem normális! A bőröm… Kérlek, Istenem segíts rajtam!

• Egy percet… Egy kicsit még várok. – suttogta, miközben vállait rázta a zokogás.

Ekkor megremegett a föld. Dóra döbbenten nézett körül, de nem látott rendesen. Gyorsan kidörzsölte szemeiből a könnyeket és a sötétségbe hunyorgott. Amikor pillantása a Világfához ért - ami egy szobor a parkban, attól a helytől kicsit távolabb, ahol ő ült-alig tudta türtőztetni magát, hogy ne sikoltson fel. Tenyerét a szájára csapta miközben reszketve feltápászkodott, de megbotlott és elesett. Száját halk, fájdalmas nyögés hagyta el. Állkapcsát összeszorítva várt, amíg enyhült a bal karjába nyilalló sajgás, majd az egyik fa mögé kúszott és belé kapaszkodva talpra állt. Nem tudott elfutni, mert a fekete égről villámként váltak ki a rémek, melyeket már régóta ismert. A szobor környékén füstölögve testet öltöttek, sistergő hangokat hallatva. Egyre csak gyűltek, távolabbról és közelebbről is száguldottak feléjük társaik, Teodóra pedig összehúzta magát, bízva, hogy nem veszik észre.
Vibráló füstlények voltak, mind ugyanolyan, meztelen és kopasz, mintha egy öntőformában készítették volna őket.
A rémek körbe tömörültek, süvöltött körülöttük a szél. Várnak. De mire? Fészkelődtek és egymást taszigálták, de ezen kívül semmi mást nem csináltak.
Aztán két újabb jelent meg, maguk között két kezénél fogva egy ellenállni próbáló fiút vonszoltak. A sokaság elé vetették, hasra esett. Elégedett morajlás hullámzott végig a tömegen, ahogy a srác felemelte sáros arcát és villámokat szóró tekintettel rájuk meredt. Nem félt. Elvigyorodott, aztán hirtelen felugrott és olyan gyorsan, hogy csak egy villanás látszott belőle, a bakancsából egy fényes tőrt rántott elő és a démonoknak esett.

• Ramiel!- kiáltotta közben, s mintha ez egy jel lett volna, még két fiú tűnt elő a fák mögül és harcolni kezdtek.

Amikor eltalálták a szörnyeket, azok először felordítottak majd felrobbantak, sűrű nyálkát hagyva maguk után, ami mindent beterített. Undorító!
A három fiú egymás után kaszabolta a bestiákat, fegyvereik vakító fénynyalábokként repkedtek a levegőben, de még így sem voltak elegen ahhoz, hogy legyőzzék az ellenséget. Egyiküket megragadták és elhajították a bozótosba. Fel fogják nyársalni az ágak! Dóri összerezzent a gondolatra. Óvatosan arra felé nézett, ahova eshetett. Csak egy mozdulatlan kupacot látott. Segíteni akart az idegenen, de hát mit tehetett volna? Az egyik szörnyűség máris az eszméletetlen ember felé vette az irányt, örömittas kacagásban törve ki. A nevetés viszont a torkán akadt, amikor egy hatalmas… Lánc! ? szakította át a mellkasát és szétrobbant.

• Cseszd meg Minoi!- hallatszott a kiáltás.

Dóra a hang felé kapta a fejét. A kifejező mondat egy szőke lány szájából származott, aki egy pillanat alatt a fekvő segítségére sietett és eszméletéhez pofozta. Az furán nézett rá, majd talpra szökkent. Hozzájuk még ketten csatlakoztak, egy nagyon hasonló szőke, göndör hajú lány és egy magas srác. Az első szőke felkapta a láncát és a magasabb kivételével a többiek felé rohantak. A nyakigláb összegörnyedt. Aztán kezeit széttárva kiegyenesedett és talán latin szavakat mormolt, mire tenyereiből szikrák csaptak ki és azok a füstlények, melyeket még nem öltek meg, sorban gyulladtak ki és olvadtak el. A maradványaikat a föld szívta magába.
Pár percig zihálva, földbegyökerezett lábbal meredtek egymásra, Teodóra pedig visszafojtott lélegzettel rájuk. Nyomorult csönd! Az alacsony lánnyal összeakadt a tekintetük. Dóri levegőért kapott és hátratántorodott, a kicsi pedig karba vágta a mellette álló vöröses hajú fiút, akivel együtt a colos is felé nézett.
Minden olyan gyorsan történt. Mindhármuk arcán riadtság tükröződött, utána Dóri felé siettek, fegyvereiket készenlétben tartva. Teodóra megijedt, azt hitte őt akarja elkapni ez a bőrruhás banda; egy-két lépést visszalépett, de valami puhába ütközött. Elakadt a lélegzete, megdermedt. Lassan felnézett. Sikítani sem volt ideje, a sikamlós csápok máris a teste köré fonódtak, egyre szorosabban tartva gúzsban.
 A derekáról feljebb vándoroltak a démon végtagjai, végig tapogatva a lány domborulatait, amitől annak hányingere lett. Végül a nyaka köré fonódtak, kiszorítva a maradék levegőt is a tüdejéből. Érezte, ahogy a csontja megrepedeznek, a bordái közül már el is tört néhány, ám fájdalmának nem tudott hangot adni. A lény rothadás szagú lehelete az arcát simogatta. Dóra szemei kitágultak. Ez meg mit akar tenni? Nyál csepegett a nyakára, mire mocorogni kezdett, de nem volt esélye a szabadulásra. A szörny ajkai már a nyakára tapadtak, érezte, ahogy éles fogai a húsába vágnak. Felnyögött. Hát nem ezt akartam? Apránként ellazította magát, behunyta a szemét.
Azonban váratlanul megszűnt a nyomás. Dóra a földre zuhant levegő után kapkodva, de csak valami sípoló hangot volt képes kiadni. Sajgott minden porcikája, a nyakán ejtett sebből dőlt a vér. Ekkor erős karok ragadták meg és fölemelték. Ránézett a megmentőjére. Elfintorodott. A colos csillagszóró. Aztán eszméletét vesztette.
Teodóra egy ismeretlen, de otthonos szobában ébredt. Először kicsit megijedt, de ahogy felült, a fájdalom élesen hasított az oldalába. Tenyerét a sajgás középpontjára szorította és lassan kikászálódott a puha ágyból. Szédült és émelygett. Egy percig mozdulatlanul állt, míg enyhült a rosszulléte. Óvatosan a szemben lévő falhoz támasztott, egész alakos tükörhöz tántorgott és megállt előtte. Bőre sápadt zöld színű volt, éles kontúrt alkotva mogyoró barna hajával és fahéj színű szemével. Elfintorodott. Úgy nézek ki, mint egy földönkívüli. Lehet, hogy az is vagyok. Ez bizarr…
A szobába suttogó hangok szűrődtek be. Dóri fülelni kezdett, de nem értett semmit. Az ajtóhoz sétált, ám még így is csak foszlányokat kaphatott el a beszélgetéséből. Vigyázva, hogy lépteinek neszét ne vegyék észre kiment a szobából és a falhoz simulva a fényt árasztó ajtónyílásig lopódzott.

• Ez bajos ügy. Nem tarthatod itt erőszakkal. – egy lány…

• Hanga! Fogd be! Ha kell, Lőrinc odaláncolja az ágykerethez is, de nem mehet el innen!- ez már egy erősebb fiú hang volt.

Valaki az asztalra csapott.

• Elég! Ez az én lakásom! Én döntök!- a mondat vége sóhajtásba torkollott.

Ki kell jutnom innen! Ezek őrültek! – a gondolat hatására a bejárati ajtó felé vette az irányt, ám megtorpant, amikor az utóbbi hang ismét megszólalt.

• Próbálkozz, de be van zárva! Inkább gyere ide, van egy s más, amit meg kell beszélnünk!

A fenébe! Viszont nem tudott mit tenni, megfordult és belépett a helyiségbe, ahol már várták. Hatan ültek körbe egy asztalt, két lány és négy fiú. Hasonlítottak, de mégis, annyira mások is voltak egyben. A két lány valószínűleg testvérek lehettek, ezt bizonyította ugyanolyan kék szemük és ezüstszőke hajuk, bár az alacsonyabbnak göndör, a magasabbnak hullámos hosszú haja volt, végeit pedig türkizkékre festették. A fiúk között volt egy vörös hajú, barna szemű, izmos, egy vállig érő fekete hajú és barna szemű, aki haját vékony hajpánttal fogta hátra, valamint egy szálkás testalkatú, méz szőke, kusza frizurájú srác, aki fekete, vastag keretes szemüveget viselt és unott képet vágott. Ott ült a…

• Ha a colos csillagszóró hozzám ér, én nem állok jót magamért!- szűrte a fogai között, mire hatalmas nevetés rázta meg a falakat.
• Azt a, de leoltottak Lőrinc!- bokszolta vállon a mellette helyet foglaló fekete hajú srác, miközben még jobban nevetni kezdett.

Lőrinc összehúzta a szemöldökét és karmokban végződő ujjait a levegőben meglengetve elnémította a fiút. Felállt, Dórihoz sétált és az asztalhoz kísérte, majd lenyomta arra a székre, amin előbb ő foglalt helyet.

• Nyugi boszorkánymester! Nem kell megijedned! Ez a bunkó itt Samu, mellette Dani, a szőke pedig Kristóf. A lányok: Hanga és Niké. - mutatott előbb a göndörre aztán a festett hajúra.

Dóri meredten bámulta a karmait. Lőrinc észrevette.

• Ja, ezek! A jelem. Viszont nem annyira király, mint a te színváltós bőröd!- mosolygott és a lány szemébe nézett, amit az ijedten viszonzott.
• Mi, milyen jel? És… hogy láthatod a bőröm?- ledöbbent - Na, jó! Akkor ti is őrültek vagytok! – mutató ujjával mindenkire egyesével rámutatott.
• Á! Ez hülyeség!- Samu ingerülten állt fel az asztallapra csapva mindkét öklével- Biztosan a mondének sulykolták beléd ezt a baromságot!
• Mondének? Miről hablatyolsz?- Dóra felpattant a székből- én elhúzok innen, de minél hamarabb!
• Ne etess be azzal, hogy nem tudtad! Boszorkánymester vagy! E mellett nem lehet csak úgy elsétálni! A bőröd a bizonyíték rá, ahogy nekem a karmaim!- ragadta meg Lőrinc Dóri felkarját és maga felé fordította- ők itt árnyvadászok. Azok a parkban Minoi démonok voltak. Te és én pedig warlockok vagyunk! – jelentőség teljesen mélyesztette vihar kék tekintetét a lányéba.

Teodóra szemei könnybe lábadtak. Arcát eltorzította a keserű fintor, fejét pedig oldalra hajtotta, mielőtt kitört volna belőle a zokogás. A srác elengedte, de azonnal Hanga karjában találta magát, aki anyáskodó mozdulatokkal simogatta a haját és nyugtatgatta.

• Csss! Ne sírj! Hidd el, mi az igazat mondjuk!- aztán, mintha a felismerés csak most ütött volna szöget a fejében folytatta- Neked tényleg fogalmad sincs semmiről. Ez… borzalmas.
• Őrült vagyok! Hát nem értitek? Csak az elmebajosok csinálnak olyat, amit én!
• Köszi szépen. Most megsértődhetnék, de nem teszem. Azt viszont nem hallgatom tovább, hogy magadat ócsárolod. –sóhajtott- „Néha a sors csak megragad minket, elindul velünk valamerre, aztán egyszer csak kitesz valahol és ennyi. Más alkalmakkor azonban mi adhatjuk meg a címet. És ha van egy csepp eszünk, bármennyire nehéz is, vagy bármennyire idegennek tűnik is az a ház, igenis bemegyünk oda. És rátalálunk önmagunkra.”

• Mi van? –szipogott Dóri.
• J. R. Ward. Nem ismered?- a lány még mindig értetlenül nézett rá- Oké, akkor nem. A lényeg, hogy fogadd el azt, ami vagy! A Gondviselés akarhatta, hogy megtalálj bennünket, hogy végre rátalálj az igazi önmagadra. Mi segíthetünk. Neked csak annyi a dolgod, hogy elfogadd a segítő jobbot. - kinyújtotta a kezét - Na, mit mondasz?

Mindenki várakozóan figyelte, mintha valami világot rengető bejelentést készülne tenni. Kifújta a levegőt, kezeivel megszorította a széke karfáját, amitől kifehéredtek az ujjpercei. Vagy jobban mondva elhalványult a bőre zöldje. Elgondolkodva hajtotta le a fejét, állával megérintve a mellkasát. Hirtelen ellökte magát a bútordarabtól és a teraszra vezető széles üvegajtóhoz sétált. Hajnalodott. A Nap már megvilágította egy-egy magas lakóház tetejét. Vajon meddig aludhattam? Nem is ez a lényeg… Itt van egy csapat, akik feltétel nélkül hisznek nekem, sőt még furábbak is, mint én. Főleg a karmos bo… boszorkánymester. Azt hiszem, ezt mondta. Nem bántottak, ellenkezőleg, megmentették az életemet és ápoltak. Már nem is fáj a karom. Hanga pedig nagyon szimpatikus. Amiket ma este láttam, ez az egész nem lehet vicc! Nem olyannak tűnnek, akik rezzenés nélkül becsapnának. Azt hiszem…

• Oké. Megpróbálok hinni nektek. Egyetlen lehetőséget adok, ha átvágtok feljelentelek benneteket!- visszafordult hozzájuk.

• Az nehezen menne cica!- vigyorgott Lőrinc- a mondén rendőrséggel nem mennél semmire. – a fiú egy lépéssel átszelte a köztük lévő távolságot és átkarolta a vállát. – Már megnyerted a csatát a démonjaiddal szemben. Mi pedig melletted állunk a háborúdban is!

Dóri a fiú felé fordult, majd a többiekre nézett. Mosolyuk ragadós volt, Teodóra viszonozta a gesztust. Ekkor Samu felugrott és a karjaiba zárta. Majd Hanga is. A Sors ravasz kártyakeverő.

• Itthon vagy csajszi!- súgta a fülébe Hanga.

Dóri szorosabban átölelte. Én is úgy érzem.

Szereplők:

Rajnai Teodóra - boszorkánymester

Hegyi Niké és Hegyi Hanga- árnyvadászok

Dávid Lőrinc- boszorkánymester

Kende Dániel- árnyvadász

Keresztes Salamon -árnyvadász

Bíró Kristóf- árnyvadász

Kor: 2013.november, Gödöllő

Idézet: J.R. Ward Beavatás

Raziel tollai pályamű-Beki Rio

Beki Rio: Egy bukott angyal nemzetsége

A csendesnek bizonyult Los Angeles-i éjszakában a párától,s száraz levegőtől duzzadt utcák vérszomjas démonokkal és manipulált vámpírokkal lettek tele. Ezek a félelmetes szörnyek,amelyek a természet egyensúlya miatt születtek meg,félelmet nem ismerve,könyörtelen rettegésbe tartották a város lakosságát. Vezetőjük Angelus Fibis egy bukott angyal, aki magával az ördöggel,Luciferrel paktált. Mondhatni kedvére játszadozhatott a város közigazgatási tanácsával, élén a város polgármesterével,és a város bíróságával. Egyetlen célja,hogy saját démonai véréből,és az én véremből,amelyben az utolsó halandó angyali vér csörgedezik, egy új fajt keresztezzen. Ez volnék én,Hanna Lang,aki egészen Portlandből menekült Los Angelesbe,egy jobb megélhetés következtében. Az emberek többsége szeretne kiríni a tömegből,mondván rendelkezni egy  személyes tulajdonságokkal,illetve egyéni vonásokkal. Személyes tapasztalatból tudom,hogy ez maga a borzalommal egyenlő. Az összes Alvilág,csakis az én véremre pályáz,amellyel egy új angyal fajt lehet megteremteni. Soha nem felejtem el azt a napot,amikor Angelus Fibis,a lobbanékony természetű,paranoiás, szocihopata  bukott angyal, végzett majdnem az összes fiatal angyal növendékkel,és tanítóval az Uriel Házban. E házban azok a fiatal, képzetlen halandó tinédzserek éltek,akik valamilyen módon különleges,angyali képességgel rendelkeztek. A tanítok,vagyis a magiszterek feladata,hogy segítsék elsajátítani képességeinket. Tudniillik,hogy a Ház védett volt,minden Alvilágitól,s azok támadásaitól. Ám egy nap Angelus, egy rafinált barakk démonja,aki képes volt emberi alakot ölteni és beszivárogni a magiszterek közé,végzett az összes tanítóval. Innentől kezdve Angelus keze,már csak a fiatal  angyalok vérei által volt bemocskolva. A támadás egy hűvös,hóviharoktól nem mentes éjszakán történt. Szinte a levegőben érezhető volt már a gonosz jelenléte és a közelgő veszély,miközben ütemes mozdulatokkal hullottak a hópelyhek az éjszaka kihalt csendjében. Megérezték ezt az árnyvadászok is,így néhány fiatalt a védelmünkre küldtek. Sarah-t,aki mellesleg nem is árnyvadász,hanem vámpír,s egyben Angelus vámpírjai után kémkedik a Los Angelesi intézet számára. Legjobban úgy tudnám jellemezni,mintha egy Barbie vámpírban veszett volna el egy mindig dirigáló,pörgős nyelvű,azonban csupa szív és egyben érzékeny lélek. Emellett kitűnik feminista tulajdonsága,emiatt tagja a Venus tanácsának,amely a halandó és a természetfeletti nők egyenjogúságáért és védelméért küzd.  A tanácsot még 1864-ben az amerikai polgárháború idején alapította Cybill Algernon,akinek a dédunokája Anebelle Algernon vezeti ma a tanácsot. Jellegzetességük,hogy vörös ékkővel kirakott rubingyűrűt viselnek,amelynek a belsejébe egy nagy V betű fityeg. A tanácsban csak is az kerülhetett be,aki természetfeletti erővel rendelkezett. Azaz varázsolt,farkassá változott,vagy éppen vámpír módjára táplálkozott az emberekből. Ugyanakkor Sarah egy igaz barát,aki elejétől kezdve mindenben mellettem állt,s támogatott. Aztán ott volt még Aaron,aki kicsit forrófejű,  harcias természetű,de ugyanakkor mindig számítani lehet Rá,és akár egy borús napodon is felvidít. És végül Ő. Akit csak így emlegetek,legféltettebb-csodálatosabb álmaimban. Nathaniel Garrison, maga volt a tökéletes férfi számomra. Mogyoró barna, oldalasan,enyhén felzselézett haja a 21.századi divatot követte. Kreol árnyalatú bőre,gyönyörűen csillogott a napfényben. Smaragdzöld szemei a sötétben úgy világítottak,mintha egy macska nézett volna szembe Veled. Mégis a magányosságot kedvelte,s csakis a középkori fegyverek vonzották,illetve a 18-19.századi híres írók regényei. Sosem volt a ,,beszédek embere”. Most is,mint mindig a Ház könyvtárának a szalonjában töltötte az idejét olvasással,a ropogó, durván pislákoló tűz fénye mellett. Gyönyörű szemei, és arcvonása a tűz mellett már a távolból is kivehető volt számomra. Nyugodt könnyedséggel lapozta a bíbor színű, bőrkötettel bevont angol fegyverek történeti könyvét. Érzéki ajka a tűz fényében, leginkább egy szív alakjára hasonlított.

- Miért nem alszol már?- kérdezte higgadtan, miközben lapozott a könyvben.

Előre léptem a könyvespolc mögül és közvetlenül, a fehér márvánnyal kirakott kandalló előtt álltam meg pár lépésnyire Tőle.

- Gondoltam megnézem, hogy fenn vagy-e még. – válaszoltam zakatoló szívvel.

- Láthatod, hogy nem alszom,így most már nyugodtan elmehetsz aludni. –nézett fel a könyvéből egyenesen az én szemembe.  Nem voltam képes Rá ott hagyni, így még mindig ott álltam,merev arccal. Szeme tükréből visszaverődött a tűz lobogó szikrája,s olyan melegséget éreztem,mint még soha máskor. Tovább fürkésztem az arcát,majd hirtelen azt vettem észre,hogy lerakja a lakozott,tölgyfából kirakott asztalra a könyvet,s elindul felém. Haja mostanra már kócosan állt, fehér V nyakú rövid ujjúja kihangsúlyozta izmos testalkatát,valamint sötétszürke farmere és western stílusú boka csizmája elvarázsolt volna minden női szívet.

- Tudod…..- kezdte,majd közelebb húzódott hozzám,s szinte a mellkasunk már-már összeért,- néha olyan kíváncsi vagy. Mégis valamiért kedvellek. –húzta félmosolyra az arcát,és bársonyos kezével megérintette az arcom. Számomra olyan érdekes vagy,mintha egy földre szállt angyal lennél. Mindig itt leszek melletted,s az életem árán is védelmezni foglak – suttogta,s kezei közé fogta az arcom,majd lecsukta szemét és szinte az ajkunk már összeért,de hirtelen kivágódott a könyvtár ajtaja és Sarah jelent meg csapzottan.

- Áttörték a védelmi falat,itt vannak!- zihálta kétségbeesetten. Nathaniel és én  pillanatok alatt szét rebbentünk,azonban Sarah döbbent arcával néztünk szembe. –Bo..bo..bo..bocsánat.- kapta  a szája elé  a kezét,és látszott rajta,hogy összezavarodott. Ugyanakkor Nate villám mozdulattal kisietett a könyvtárból csapot-papot maga után. Dermedt és kámforos tekintettel néztem szembe Sarah-val,aki még mindig az ajtó előtt állt,s közben szőke hajtincsét tekergette zavartan.

- Ez meg mi a fene volt?! –kérdezte remegő ajkakkal. Nem tudtam,hogy mit mondhatnék. Végül is Sarah csak azt láthatta,hogy Nate és én csókolózunk. Illetve majdnem. A szégyen és a kábultság ködjében vesztem el,mikor arra lettem figyelmes,hogy Sarah elégedett vigyorra húzza a száját és csak ingatja a fejét,olyan tipikus ,,tudtam,hogy elérkezik ez a pillanat is” mozdulattal.

-Na végre!! –örült meg,s szorosan átölelt.

-Elég!!!! –toltam el magamtól. Még megfulladok a Te csúcs szuper vámpír ölelésedtől! –válaszoltam örömmel teljes arccal.

- Éreztem,hogy bejössz ennek a Don Juan-nak. –nevetett,majd újra elkomorult az arca.

- Mi az,tán baj van?? –kérdeztem aggódva.

- Nos,ami azt illeti….S ekkor megszólalt a Ház harangja,amit csak akkor kongattak meg,ha veszély közeledett. Attól a perctől kezdve mindenhol a túlfűtött adrenalin leheletét éreztem a levegőben. Pár másodperc leforgása alatt,a Ház összes lakója,köztük a magiszterek is harc készültségbe álltak. Nathaniel, Aaron és a többiek az udvarra vezető ajtó felé vették az irányt.

- Gyerünk,kövessük őket! –húzott Sarah,a többiek után. Hirtelen a hátsó kerthez vezető ajtó felé vettük az irányt,ahol már észrevehető volt az éjszakai fagy hidege és a hatalmas pelyhekben eső hó. A Ház előtt 10-en,ha felsorakoztunk. Néhány magiszter,köztük a ház vezetője: Ezekiel magiszter, aki a csoport élén állt,mögötte néhány fiatalabb növendék foglalt helyett,köztük Dylan az unokaöcsém, Jeremy az egyik legjobb barátom,s Arriane,a szobatársam. A többi magiszter a Házban maradt a fiatalabb növendékekkel. Úgy sorakoztunk fel egymás mellé,akár a katonák a háborgó,nyugtalan csatatéren. Azonban a levegőből semmiféle zajt nem hallottunk,csupán egymás szabálytalan lélegzését. Dylan nyugtalankodott,ama 14 éves korával: - Mi lesz már?- sóhajtotta türelmetlenül. Ezekiel magiszter nyugodt arckifejezéssel válaszolt. –Nyugodj meg Dylan testvér! A legfőbb erényünk az,ha higgadtak maradunk-e pillanatban. Nate-re pillantottam. Nyugtalan lábakkal dülöngélt a frissen leesett hóban,s remegő kezében megcsillant szeráfpengéje. Sarah macskaszerű pózba húzódzkodott össze,s a táj felé meresztette hosszú,tűhegyes vámpírfogait. Aaron fogcsikorgatására lettem figyelmes,s kezében a szeráfpenge ide-oda himbálódzott. Néma csend honolt a vidékre,majd hirtelen a köd árnyalatába vöröses színű alakok rajzolódtak ki,s hirtelen megpillantani véltem démonok seregeinek százait. Hamuszürke,pikkelyes testűk leginkább kígyóra hasonlított,mégis alkatuk az emberekéhez hasonlított. Sziszegve zúdultak,s a csatatéren megkezdődött a harc. Sarah egy jól rögtönözött mozdulattal osont a démon mögé a maga vámpír gyorsaságával,s gyors mozdulattal törte ki a démon nyakát. Nate és Aaron,akik parabataiok voltak,egymást védelmezve harcoltak. Nate egy jól rögtönözött tigris bukfenccel mélyesztette pengéjét egyszerre két démon szívébe. Aaron,aki az egyszerűség embere volt, több méter messziről dobta el a pengéjét egyenesen a démon mellkasába,akinek bugyogva tőrt fel zöldes színű vére. Dylan farkas módjára küzdött egyszerre több démonnal,így azonnal a segítségére siettem. Futás közben,szárnyaim kibontottak a lapockám alól,átszakítva ruhámat,melyről szabályos ütemben csöpögött le a vér. –Azt hittem már,egyedül kell elbánnom ezekkel a férgekkel!- kiáltotta Dylan pökhendien  és Gábriel arkangyal kardjával sújtott le egy mögöttem támadásba lendülő démonra. Sikítva rogyót le,s a hó kénes színűvé színeződött. Csak egy pillanatra nem figyeltem oda,s Dylanra egyszerre 3 démon vetette Rá magát. Harcias mozdulattal emeltem a démonok felé a kezem,melyből egy aranyló fénycsóva tűnt elő,porig égetve azokat. –Kössz! – biccentett lazán,amolyan mindig gyermeki vigyorral. Így zajlott a csata több percig,aztán hirtelen óriási mennydörgésre lettünk figyelmesek és egy hatalmas villámlást követve megjelent maga az Ördög fia. Hófehér ragyogó köntöst viselt,melynek szegélyét hegyikristályokkal kirakott kövek díszítettek. Ezt kísérte napbarnítot arcbőre,világos barna árnyalatú,rövid haja és borostája,illetve ördögi tekintete.

- Nézzenek oda!- csettintett,s hatalmas morajlásra lettünk figyelmesek,amely még a talajt is megtáncoltatta alattunk. A férfi lehetett úgy  két méter magas, tengerkék szemei sötétséget és bosszúvágyat sugároztak. –Hát így kell várni, a Ti jó öreg barátotokat,Angelust,aki egykor közétek tartozott?!- tárta szét  a kezeit az ég felé és ördögien vigyorgott. Hányszor kell még elmondanom,hogy TAKARODJ INNEN??- kérdezte felbőszülve Ezekiel magiszter. Elég fájdalmat okoztál azzal,hogy volt merszed ide jönni. Hányszor kell még elmondani Neked,hogy száműzött vagy Számunkra??

- Annak már 25 éve talán,hogy megtörtént. Mindketten tudjuk,hogy baleset volt. –rángatta meg művészien széles vállait Angelus.

- Balesetnek mered nevezni,hogy Lucifer majdnem áttörte az emberek világának kapuját?- kérdezte Ezekiel magiszter,akinek a szájából csakúgy fröcsögött a megbántás és csalódás egyvelege.

- Nyugodj meg Ezekiel. –fonta össze a kezeit Angelus,a mellkasa előtt és kérdőn a tömeg felé pillantott.  Jól tudjátok,hogy fiatal voltam,tele ambíciókkal és csupa kérdéssekkel. Ők lennének az új növendékek? –mutatott felénk lesajnálóan,s azonnal jóízű kacagásba kezdett.

- Én ezt nem bírom nézni!! –üvöltötte mellőlem Dylan és egyenesen Angelus felé repült. Úgy éreztem,mintha körülöttünk az idő is lelassult volna,csak Dylan szárnycsapkodását figyeltem,ahogy Angelus felé száguld,illetve magát Angelust,aki a semmiből idéz meg egy ezüstös tőrű kardot,amely egyenesen Dylan bordái közé hasít.

- Dylan, ne!!!- ordítottam siránkozva,s azonnal keserű zokogás mardosta torkomat. A fehér hó,hamarosan megtelt Dylan vérével,aki utolsó leheleteiért küzdött. Angelus a torkánál fogva emelte fel haldokló unokaöcsémet,miközben elégedett arccal válaszolt: - Kicsi, angyalkám!,,Úgy vélem,hogy az ördög ellen egyetlen fegyvert adott kezünkbe az Isten, és ez a fegyver az imádság.” –kántálta hangosan,és a tömeg felé intézte szavait. Sokkos állapotban siettem Dylan felé,hogy utolsó pillanataiban kezeim közé vehessem testét.

- Hanna!! –kiáltotta Nate és Sarah kórusban. Ez az a momentum volt az életemben,amely mindegy-minden értelemmel futottam az utolsó családtagomhoz,akit egy gyilkos ölt meg. Pár lépésre lehettem Dylantól,amikor Angelus imára kulcsolta a kezét,fejét lehorgasztotta,s latinul mormolni kezdett: Lucifer astra te, eice eam sub milia curtis. Tompa fájdalmat éreztem egyszerre a mellkasomban,a hátamban,a lábaimban és a fejemben is. Mintha kardok ezreivel vágtak volna belém. A hideg hóba huppantam térdre,majd a torkomból meleg vér bugyogott fel. Sikítva próbáltam elfutni,de a torkom egy hang sem jött ki. Nate üvöltését véltem kivenni a csendből,majd ájultan terültem el a hóban,amely kellemetlen érzést nyújtott számomra. Csak azt láttam,hogy Nate egyenesen, Angelusnak ront,mint egy megkergült dúvad,illetve Aaron,aki szeráfpengéjével csap le Rá. Jeremy és Sarah sietve térdeltek mellém,majd arra lettem figyelmes,hogy Jeremy a torkomra teszi  a kezét. Kellemes,csiklandozó érzést éreztem,ugyanakkor képes voltam akár több kilométert is lefutni,olyan erőt éreztem. Sokkosan támaszkodtam fel Dylan mellé,aki köhögve fordult felém.

- Semmi baj Hanna. –lihegte nyugodtan.

- Hogy tudsz ilyen nyugodt lenni,miközben egy kard áll ki,a bordáid közül?!- zokogtam,majd a testére borultam.

- Nem félek,mert tudom,hogy anya és apa vár Rám a túloldalon. –mosolygott. Könnyes szemmel fürkésztem hófehér,kihűlt arcát,majd utolsó szóként felemelte a kezét. A kard…a kard. - mutatott a Tőle,néhány méterre feküdt kardra. - Ez a kard családról-családra szállt évezredek óta. Amikor apa meghalt én örököltem Gábriel arkangyal kardját. Most,hogy már meghalok Te rád száll,így Neked kell majd tovább adnod a gyerekednek. Ígérd meg,hogy vigyázol magadra és megtalálod a módját,hogy megöld ezt az embert. - válaszolta,s ki lehelte lelkét.

- Szegény fiú. - csóválta a fejét együtt érzően Angelus,s kezeit komoran összekulcsolta. Tudjátok, nem mindig voltam az erőszak híve. Ha meghallgatnátok,és nem támadnátok le,mint egy vadat,talán elmondanám a szándékomat.

- Jól tudjuk,hogy mit akarsz Angelus! –válaszolta Jeremy,s az íjára húzta utolsó megmaradt nyilát,melyet egyenesen Angelus szívére célzott. Meghúzta a ravaszt,amely suhogva száguldott Angelus felé,ám a férfi könnyed mozdulattal elkapta a nyilat,amely egyáltalán nem ejtett sebet a kezén. Azzal a mozdulattal találta el Jonatán magiszter mellkasát,aki levegő után kapkodva terült el a földön. Ezekiel azonnal Jonatán segítéségre sietett,mi pedig szembe néztünk Angelussal,aki távozni készült.

- Most,hogy már tudjátok,hogy mire vagyok képes,áruljátok el nekem,hogy ki az a földi halandó akinek a vérében csörgedezik Raziel angyal utolsó csepp vére?- kérdezte,miközben tekintetével a Ház felé pillantott. Mellesleg a démonjaim óriási pusztítást végeznek a gyerekeken és a többi nevelőn. Halljátok? –kérdezte,s kezéből tölcsért formált. S valóban, gyerekek sikoltozó hangjait véltük a csendben meghallani. Ösztönösen a Ház felé futottam,utánam Jeremy és Sarah.

- Ti menjetek az emeletre addig én megnézem a lenti tantermeket,a könyvtárat és az aulát!

Jeremy és én, a kicsik szobája felé vettük az irányt,ahol démonok egy csoportja próbálta megölni Őket. Jeremy kommandó mozdulattal rúgta be az ajtót,ahol a néhány kicsi és egy magiszter nővér húzódott meg,rémülten a sarokba.

- Judit nővér! Minden rendben? A nővér rémülten az ajtó mögé mutatott,ahol egy démon feküdt holtan saját vérében ázva.

- A kicsik megvédtek engem. –dadogta rémülten. –Nyugodjon meg,most már minden rendben. Tudjátok,hogy hol vannak a többiek? –kérdezte Jeremy leguggolva a kicsi elé. Mindig is csodáltam Jeremyt,hogy ilyen higgadt tudott maradni ilyen helyzetekben,s,ahogy megfontoltan,bátran dönt. Kiskorunk óta ismerjük egymást. Sosem volt olyan pillanat,hogy ne kaptunk volna össze valamin,de mindig kibékültünk néhány duzzogás,ajtó csapkodás következtében. A tömegből egyedül Chucknak egy szeplős orrú,vöröses hajú fiúnak volt bátorsága megszólalni.

- A többiek,mármint a nagyobbak,akik még életben maradtak,a pincékbe menekültek Lázár és Malakiás magiszter vezetésével. A többiek meghaltak,igaz? –kérdezte meglepően nyugodt hangsúllyal.

- Még nem tudjuk biztosan,de valószínűleg igen. Az ablakhoz léptem,ahol még mindig Nate és Aaron harcolt Angelussal szemben. A csendből csakis a penge csattogása volt hallható.

- Mihez kezdjünk most? – kérdezte Judit nővér.

- Azt javaslom,hogy menjenek le Önök is a titkos járaton keresztül a pincébe. Talán nagyobb esélyünk van túlélni,ha mi is csatlakozunk a többiekhez,mintsem itt bujkáljunk. –válaszolta Jeremy kimért hangsúllyal. Miután a nővér és a gyerekek is megnyugodtak elindultunk a könyvtár irányába,ahol Sarah harcolt éppen egy csapat démonnal. Mintha valamilyen ragacsos sziruppal lett volna bekenve Sarah,úgy pattantak Róla le a démonok.

- Találtunk egy nővért, néhány gyerekkel. –mondtam idegesen.

- Jó az időzítés, merthogy épp egy több méter magas sátán kutyával nézek szembe. S, tényleg a polc mögül egy torony magas,izomtól duzzadó kétfejű,leginkább rottweilerre hasonlító kutya lépett elő vicsorogva,szemfogát csattogtatva. A kutya szeme szó szerint tüzes szikrában égett, karmai lehetek úgy 1 méter hossznyira megnőve. Felbőszülve futott felénk, mi pedig rutinszerűen háromfelé ugrottunk el,hogy megzavarjuk a megvadult állatot,ami szerencsére sikerült is. Jeremy egyenesen a két szemei közé célzott a nyíllal, ami egy jól sikerült mozdulattal a homlokába állt bele. Mégis az állat egy kisebb fajta zavarodottság következtében újra harcképes volt, s máris a gyerekek felé vette az irányt. Sarah azonnal rávetette magát, mintha csak betörni készülne egy vadlovat, kimeresztette vámpírfogait, s az állat nyakába mélyesztette, aki visítva próbálta legyűrni magáról, a lányt. Azonban azt vettem észre,hogy Sarah az ájulás határán esik le a kutyáról. Majd pár pillanat következtében savas hatású anyagot köp fel.

- Ne velem foglakozz! –kiabálta, miközben a padlóra köpött. A mámor pillanatából feleszmélve futottam a lény után, aki pár méterre lehetett a gyerekektől. Ösztönösen Dylan kardjáért nyúltam, ami arany színben ragyogta be a termet,s közvetlenül az állat nyakába szúrtam a kardot. Nyüszítve terült el a padlón, majd néhány másodperc leforgása után eltűnt, éhány hamut hagyva maga után. A gyerekek ijedt arccal meredtek a szörnyvérétől bemocskolt arcomra. Hajam a homlokomra tapadt, ruháim rendezetlenül lógtak rajtam.

- Jaj, Sarah! –eszmélten fel,s barátnőm felé siettem,aki eszméletlenül feküdt a könyvtár padlóján. Jeremy is azonnal a segítségére sietett, hogy segítsen Neki.

-  Mérgezett démonvér került a szervezetébe. –Siess, hozz nekem ide egy kelyhet, és egy körömvirág csokrot. Úgy tettem, ahogy Jeremy kérte és sietve futottam a gyógynövény kert felé, ahol millió gyógynövény sorakozott fel, egymás mellett, formás kis palackokba,vagy cserepekbe állítva. Mire visszaértem Jeremy már észhez térítette Sarah-t, akinek azonban szaggatott volt a lélegzése.

- Tessék. –nyújtottam át remegő kézzel egyszerre a kelyhet és a gyógynövényt. Meglepően szakszerű mozdulatokat végzett Jeremy, nem hiába, hisz gyógyító angyalnak is tanult egyben. A kehelyben egy világos, krémszerű anyag gyűlt össze.

- Nyisd ki a száját, miközben én beleöntöm a főzetett. –parancsolta izgatottan Jeremy. A krém zúdulva gördült le Sarah torkán, aki meglehetősen jobban érezte magát.

-  Minek mentettek meg egy Alvilágit? –kérdezte szemhéját rebegtetve.

- Szükségünk van Rád, Sarah. –válaszoltam,s szorosan átöleltem.

- Mennünk kéne,hisz a démonok bármelyik pillanatban újra megjelenhetnek. –mondta Jeremy és felsegítette Sarah-t. A gyerekekkel siettünk le a titkos járatón keresztül,ahol nemcsak Lázár és Malakiás testvér volt jelen,hanem a többi magiszter is,pár fiatallal.

- Jeremy, Hanna testvér! –örült meg a magiszterek,s látszott Rajtuk,hogy elérzékenyülnek.

- Na és a többiek? –kérdezte Malakiás magiszter. Nem kellett válaszolnunk,a magiszterek és a fiatal angyalok is tudták,hogy mivel nézünk szembe.

- Ne aggódjatok,hisz mi már biztonságban vagyunk. –válaszolta Dániel magiszter. Hirtelen a járat ajtaja csapódott ki,s a fáklyák fényében két alak jelent meg: Nate és Aaron sebektől ejtve.

- Nate, Aaron!! –örültünk meg,de hirtelen kétségbeesetten kezdtem keresni szememmel Ezekiel magisztert.

- Hol van Ezekiel testvérünk? –kérdezte Lázár magiszter megilletődve.

- Elvitte. –válaszolta Nate sebes arccal,s egy sziklának támaszkodva rogyott le.

- Ugyan ki? –kérdezték a magiszterek kórusban.

- Angelus Fibis. –válaszoltam döbbenten.

Röviden ez a fiatal angyalok története,részben az enyém is. Most a Los Angelesi árnyvadász intézetben élek Nattel,Aaronnal, Sarahval,Jeremyvel és még néhány angyal társammal teljes jogú angyalként. Azt a feladatot kaptam Razieltől és magától Urieltől,hogy állítsam meg Angelust,s védjem meg a város lakosságát,amolyan őrangyalként. Eltelt öt év,s úgy érzem,hogy semmi sem történt oly régen,mint abba belegondolva,hogy pár évvel ezelőtt Angelus véres megtorlást követett el a Házban. Az Uriel Ház továbbra is működik a megmaradt magiszterekkel és új angyal növendékekkel együtt, de most már felnőtt őrangyalok is élnek a Házban egy esetleges katasztrófa következtében, hogy megvédhessék a tanítókat és a fiatalokat.  Több hónapon követtem Angelus tevékenységeit,utána mentem Párizsba,ahol felfedeztem a titkos laboratóriumát,ahol halandó embereken és démonokon kísérletezik, megkerestem Tibetbe, és Argentínába,ahol az esetleges rejtekhelyein tartózkodik éppen. Mégis mindenhol vaklármára futottam. Most itt bújok meg éppen egy társasház tetején,Nattel,Sarahval,Aaronnal és Jeremyvel együtt,hogy elkaphassuk ezt a szemetet abban a menő klubba,ahol ma megjelenik néhány démonhimlővel megfertőzött vérfarkassal tárgyalni a gyógyír miatt. S,hogy milyen a kapcsolatom a többiekkel?? Sarahval ugyanolyan barátok maradtunk,talán jobbak is,mint valaha. Aaronnal sikerült leülnöm megbeszélni a gondjainkat,hogy miért volt olyan csendes, távolságtartó Velem szembe. Kiderült,hogy azért,mert félt attól,hogy nem tartom majd olyan érdekesnek,amiért a szobájában gubbaszt rajzokat és festményeket készítve. Micsoda butaság..:) Jeremyvel sokkal-de sokkal közelebb kerültünk egymáshoz,olyannyira,hogy szerelmet is vallott Nekem. Még nem döntöttem,hisz ott van Nate,aki a csókunk óta szóba sem áll Velem. Nem tudom,hogy mi,illetve ki az oka,de van egy sejtésem,hogy Jeremy az. Mit tehetnék?? Álljak elé és mondjam meg Neki,hogy őrülten szeretem, és ,hogy sosem táplált ilyen érzéseket egy fiú iránt sem? Nekem most az a fontos,hogy megöljem és,hogy bosszút állhassak Dylanért és az elesett társaimért.

-          Megérkezett. –mondta Aaron egy  holló fekete Land Roverre mutatva. Valóban Angelus szállt ki,teljesen hétköznapi ruhában,mintha csak a barátaival jönne el iszogatni egy pénteki estén. Mögötte két démon,akik emberi alakot öltöttek,de a mi álcánkon nem jutottak tovább.

-          Rendben,mindenki tudja a tervet,a csapat mostantól kezdve ketté válik. –utasított minket Nate. Hanna és Aaron Velem jön, Sarah és Jeremy ti mentek külön. Láttam Jeremy-n,hogy nem tetszett neki ez az ötlet,s azonnal pufogni kezdett.

-          Hanna és én angyalok vagyunk,így mi együtt megyünk. Ti menjetek együtt,ha akartok. –válaszolta ingerülten.

-          Látom barátom,hogy nem érted,amit mondok. Hanna Velem jön,hisz megígértem Ezekielnek és Dylannak,hogy vigyázni fogok Rá.

-          Ki vagy Te,hogy parancsolgass Nekem?! –kérdezte Jeremy és ökölbe szorította a kezét,s Neki rontott Natenek. Aaron még épp időben ért oda,mielőtt vér folyhatott volna a viaskodó fiúk között.

-          Nyugalom srácok! –állt a két fiú közé. Mi lenne,ha nem ezen veszekednétek,hanem a feladatra koncentrálnátok? –kérdezte fáradt hangnemben.

-          Tényleg,ne most küzdjetek meg Hanna szívéért! –válaszolta csípőre tett kézzel Sarah.

-          Te inkább fogd be Barbie! –mondta Nate.

-          Elég!! –üvöltöttem. Nézzetek már magatokba! Itt viaskodtok,ahelyett,hogy elkapnánk Angelust! Elegem van belőletek,mind a kettőtökből. –csakúgy ömlött az ajkamból az utálat. Sarahval megyek és kész. Aaron megbízhatnálak azzal,hogy felügyelsz Rájuk?? –kérdeztem Aarontól,aki mosolyogva biccentett.

-          Persze, Neked bármit! Ketté osztódott hát a csapat,s beszivárogtunk a klubba,ami kiderült,hogy csakis természetfeletti lényeknek engedélyezi a belépést. A tetőn keresztül osontunk meg,s hirtelen kénes szagra lettem figyelmes. Valami orrfacsaróan,rothadt szag keringett a levegőben. Aaron és a fiúk oldalról támadtak,s pillanatok alatt a klub megtelt démonok és egyéb lények holtesteinek vérével. Szárnyaim kibontottak,s ragyogva csaptam le Angelusra,majd a kardot a torkára szegeztem,s csak ennyit kérdeztem Tőle: - Emlékszel még Rám? –s kardommal lesújtottam.  

 

 Szereplők: Hanna, Sarah, Jeremy, Dylan, Nathaniel, Aaron, Angelous Fibis, Ezekiel magiszter

Kor:2013

Idézet:Jaroslaw Iwaszkiewicz

Raziel tollai pályamű-Lara Key

Lara Key: A fogadás

2022. október 04.

A debreceni Intézet folyosóján egy rövid, barna hajú, magas lány sietett végig. Anyját kereste már vagy fél órája, de a nőt mintha elnyelte volna a föld. Márpedig fontos volt megtalálnia, mert muszáj volt szólnia arról hogy az Intézet új lakója egy nappal hamarabb érkezik, azaz pár óra múlva már itt is lehet. Ez a lány Váradi Anna volt, az Intézet vezetőinek, Váradi Andrásnak és Orosz Lillának a lánya volt. Most épp a könyvtár szobába sietett hátha anyja ott “bujkál”. Hangosan nyitott be. Csak a küszöbig jutott mikor már tudta Lilla nincs itt sem, csak öccse, Péter ült az egyik fotelban, aki felkapta a fejét mikor nővére rátörte az ajtót.
- Valami baj van? - kérdezte a szőke fiú.
- Nem láttad anyát? Már mindenhol kerestem, de sehol nincs. - mondta panaszos hangon.
- Úgy tudom el kellett mennie valahova. Miért kéne?
- Most hívtak az új kislány szülei, hogy Lili egy nappal hamarabb jön, azaz ma.
- Anna, 22 éves vagy, én meg 20! Szerinted nem tudunk fogadni egy 14 éves lányt? - kérdezte mosolyogva Peti.
- Jó, de akkor is. Nem kéne szólni?
- Majd ha haza jön úgyis meglátja. - mondta még szélesebb vigyorral a fiú.
- Jó de nincs kaja. Hogy csapjunk gyorsan össze valami ételt negyed óra alatt? - kérdezte Anna még mindig aggódó tekintettel.
- Jaj, istenem! Sehogy! Hány gyors étterem van Debrecenben? Annyi biztos, hogy találunk egy olyat ami megfelel a kis csaj ízlésének.
- Remélem igazad van. És most akkor mit csináljunk? Még van negyed óránk. - mondta most már Anna is mosolyogva.
- Nem megyünk XBox-ozni? Egy menetre csak van időnk! - mondta Peti és már rakta be a könyvébe a könyvjelzőt.
- Rendben menjünk! - mondta Anna és elindultak a szoba másik végébe ahol a készülék volt. Ritkán volt idejük játszani, ezért csak három játékuk volt, egy karatés, egy boxos és egy atlétikai. Persze ezt a hármat, meg magát a készüléket is valami mondén sport versenyen nyerték, amibe egyszer véletlenül belecsöppentek. Most az atlétikát választották. Negyed órával később az éles csengő zavarta meg a mókájukat. Kikapcsolták a gépet és siettek le, hogy köszöntsék az új kis jövevényt. Az intézet hatalmas ajtaján egy alacsony, sovány, sportos, derékig érő, szőke hajú lány lépett be.
- Sziasztok! - köszönt vékonyka hangján mosolyogva.
- Szia! Az én nevem Váradi Péter, ő meg a nővérem Anna. - mutatkozott be a fiú és kezet rázott a kislánnyal, akinek meglepően kicsi kezei voltak.
- Én Balatoni Lili vagyok. - mutatkozott be a lány is.
- Szia! - mondta Anna is és ő is megrázta a kezét. - Én Anna vagyok. Figyelj, most a szüleink nincsenek itthon, de megmutatjuk a szobádat és utána elviszünk a városba ebédelni, jó?
- Persze! Szívesen megyek. - mondta Lili. Ezután a két nagy, a pici lányt felkísérték egy szobába és megmutatták, hogy pont a két szemben lévő az övék, szóval ha kész van csak kopogjon át. Anna is bement a szobájába és fogta a telefonját hogy berakja a táskájába, mikor az megcsörrent. Anna egyik legjobb barátnője volt, Kata, a budapesti intézetből. Anna csodálkozott, hogy hívja, mert tudta hogy pont Németországban van. Felvette.
- Halló? - szólt bele.
- Szia Anna! Jegyzeteld amit mondok kérlek! - mondta suttogva a vonal másik végén a lány. A hangján hallatszott, hogy el van fáradva, és egy kicsit talán meg is van ijedve. Anna gyorsan papírt vett elő, meg egy tollat és az íróasztalához rohant.
- Mondhatod! - mondta
- Keress meg egy Nagy Gergely nevű boszorkánymestert, mondd neki hogy ismersz és én küldtelek, ezután add át neki ezt az üzenetet: Igazad volt. Tudni fogja mi van. - mondta fojtott hangon, továbbra is csak suttogva Kata.
- Miért mi van? Jól vagy? - kérdezte egyre idegesebben Anna.
- Csak mondd el neki, kérlek! A címe, Debrecen, Király utc…. - a vonal megszakadt. Anna kétségbe esetten tárcsázta újra, meg újra a számot, de az már ki sem csöngött. Mi történt? Hol van a legjobb barátnője? Hallott már erről a fickóról, mivel Kata sokat mesélt róla, mert az édesanyja barátja, jobban mondva pasija volt, így mindig mikor Katáék itt voltak Debrecenben az ő házában laktak. Anna sosem látta, de nem gondolta túl öregnek, mert a barátnője folyton azt mondta, hogy szerinte túl fiatal az anyjához.  Kavarogtak a gondolatai. Végül egy lágy kis kopogás törte meg a gondolkozását. Jól tudta az ajtón túl egy kislány áll már útra készen. Nem hagyhatja cserben a leges legjobb barátnőjét! Muszáj megtennie amire megkérte, ha kell magával viszi Lilit is. Kinyitotta az ajtót, és tényleg ott állt Lili, egy vastag pulóverben.
- Egy kicsit változott a terv! El kell látogatnunk egy fiúhoz, ha nem baj. - mondta mosolyogva Anna és megpróbált nyugalmat színlelni.
- Jó, persze, menjünk! - mondta a szintén mosolygós Lili. Ezután Petinek kellett még elmondani ugyanezt aki először a “ne csináld már”  tekintettel nézett nővérére, de aztán mikor Anna küldött neki egy gyors üzenetet, mert nem akarta hangosan mondani, nehogy Lili is hallja támogatta az ötletet. Mivel Anna csak annyit tudott elcsípni a címből, hogy Király utca, ezért rögtön arra felé indultak. Nem volt nagyon messze tőlük, csak vagy 300 méter. Gyorsan oda értek, viszont azt már nem tudták hanyas szám alatt lakik Nagy Gergely. Mindegyik ház kertes volt és ők találomra az egyes számúval kezdték. Rányomtak a csengőre és vártak. Pár perc múlva egy fekete, hosszú hajú, szakállas, bajuszos ember jött ki, sörös üveggel az egyik kezében.
- Jó napot! Mi Nagy Gergelyt keressük. - mondta Anna sietősen
- Ő arra fele lakik az ötösben! - mutogatta a férfi, pont az ellenkező irányba, mint amerre az ötös számú ház volt. Anna biztosra akart menni. Igaz, ő arra számított, hogy egy kábé vele egykorú fiú lesz az a Gergő, de mi van ha ez az ember az, csak hazudik?
- Tisza Kata küldött! Azt üzente “Igazad volt” - mondta Anna, mire a férfi szeme tágra nyílt.
- Ó, az máris más! Gyertek be! Én vagyok a ti emberetek! - mondta és betessékelte őket az ajtón. A ház belülről nagyon koszos volt, de mindenképp lehetett tudni jó helyen járnak, mivel rengeteg gyertya volt, és egy pentagramm volt a padlóra rajzolva. A férfi beszaladt egy szobába és már egy másodperc múlva újra kint is volt a nappaliban és egy papírt adott Anna kezébe, amin egy rúna volt.
- Na jó, mondja el mi történt Katával, mi ez az egész? És ez meg milyen rúna sosem láttam még! - mondta Anna eléggé kiborulva.
- Kata nem akármiért utazott Németországba! El akart menni egy bizonyos Heide parkba, ami egy vidámpark, de már vagy öt éve bezárták. Azért ment oda mert fogadott velem, hogy léteznek-e még a sárkánydémonok. Ő azt mondta, hogy már mind kihaltak, én meg azt hogy még van belőlük pár példány. Ő erre azt mondta, hogy egy kihalófélben lévő démonnak nincs jobb hely, mint egy régi, kihalt vidámpark, ezért ment oda. A biztonság kedvéért mondtam azt neki, hogy ha valami baj történik értesítsen egy személyt akiben megbízik és küldje el hozzám, én pedig odaadom nekik, ezt a rúnát.
- És elmondanád mi ez a rúna? Sohasem láttam még! - mondta Peti, aki szintén szemügyre vette a rajzot.
- Ismeritek Clary Fray-t, vagy Clary Morgenstern-t, vagy ahogy tetszik, mindegy a vezetékneve most mindegy, ismeritek? - kérdezte idegesen
- Persze, hisz őt mindenki ismeri, szerintem! - mondta kis csilingelő hangján Lili. A két nagy meg csak bólogattak.
- Na szóval, Kata pár éve, mikor a new york-i Intézetben volt találkozott vele, és azalatt az egy hónap alatt nagyon jóban lettek, annyira, hogy mikor Katának már jönni kellett haza, Clary megosztotta vele azt a rúnát, amit ő talált ki, a portál rúnát vagy hogy is hívják. Kata megjegyezte és lerajzolta erre a papírra mikor haza ért.
Németországba, a Heide parkba kell mennetek, hogy segítsetek, és mentsétek meg Katát. - fejezte be Gergő
- Jó ezt értem, de feltételezem, ott harcolnunk is kell majd, szóval kétlem, hogy jó ötlet lenne magunkkal vinni Lilit. - mondta Anna
- Ó, ne csináld már! Imádok harcolni! Mielőtt még idejöttem volna apám csomó mindenre megtanított! Tudok verekedni, tudok kardozni, tudok bánni a szeráfpengékkel meg az irónokkal is, sőt még íjazni is tudok! Attól függetlenül, hogy kicsi a termetem és vékony a hangom 14 éves vagyok és úgy tudok harcolni mint egy igazi árnyvadász! - mondta Lili és kérlelőn nézett Annára, majd Petire - Kérlek szépen, hadd menjek veletek. - tette még hozzá.
- Nem bánom! De azt csinálod amit én mondok, rendben? - mondta Anna
- Rendben. - ezután Gergő mindenkinek adott fegyvereket. Miután mindenkinél legalább öt szeráfpenge és egy íj volt, Peti - mivel ő tudta a legszebben a rúnákat rajzolni - felrajzolta a rúnát a falra és ott megnyílt a portál.
- Van egy kis baj! - mondta Peti - Egyikünk sem volt még abban a Heide parkban.
- Én voltam már! - szólt Lili - mikor nyolc éves voltam anyáék elvittek. - a kislány középre állt a másik kettő meg megfogták a kezét és együtt léptek be a portálba. Utána még mindig kézenfogva zuhantak és szerencsére pont a bozótba érkeztek, így nem nagyon ütötték be magukat. A park felett szürke felhő volt, a hullámvasútakról lepattogott a festék és meg is rozsdásodtak, a folyó már nem folyt, inkább hasonlított most lápra, mint folyóra. Lili nem ilyenre emlékezett. Hat éve mikor még itt járt, a víz szép tiszta kék volt, a hullámvasútak le voltak festve, és félelmetes sikolyok hallatszottak belőlük. Most viszont csak egy dolog volt olyan mint régen, az pedig az ég volt. Az ég hat éve is pont ugyanilyen borús, szürke volt, mint most. Gondolat menetét egy félelmetes, vérfagyasztó sikoly törte meg. A legnagyobb hullámvasút alól jött ahol  még most is látszott, hogy egy hatalmas szörny szájába megy bele a vasút. A hang abból a szájból jött. Mindhárman el kezdtek szaladni arra felé és közben már vették elő a szeráfpengéiket és mondták a neveiket.
- Malik - mondta Peti
- Nakir - mondta Anna is
- Sanvi - mondta Lili is és mindenkinek egyesével felragyogtak a pengéik. Befutottak a szörnyszájba. Ahogy beértek meglátták Katát a földön találták vérbefagyva. A lány fekete árnyvadász ruhája több helyen kiszakadt, fején, arcán, kezein nagy horzsolás nyomok voltak, és a haja alól valahonnan szivárgott a vér. Szőke hajában vörös foltok éktelenkedtek. Anna odaszaladt rögtön a barátnőjéhez és elkezdett zokogni.
- Ave atque vale - mondta. Közben Peti is odament és leguggolt a lány feje mellet, majd a nyakára, az ütőérre nyomta az ujjait.
- Anna! Még él. - állapította meg. - De ha nem visszük el innen akkor már nem sokáig fog. A feje erősen vérzik, alig lélegzik, a szívverése is nagyon lassú és azt hiszem elvesztette az eszméle… - befejezni már nem tudta mivel Kata maga cáfolta meg a félig kimondott szót, mivel lassan kinyitotta a szemét és nyöszörögni kezdett.
- Sárkánydémon…. Gergő…. fogadás…… vesztettem….. - így próbálta ő is elmesélni a történetet amit már a boszorkánymester előadott nekik.
- Tudjuk, Kata. Semmi baj, az a fontos, hogy élsz! Most meg el kell vinnünk Gergőhöz! - mondta Anna, aki már nem sírt, és a hangja sem akadozott már, sőt még saját magát is meglepte magabiztosságával.
- Majd én elviszem! Elbírom és segítséget is hozok nektek az Intézetből. Addig ti próbáljátok meg elintézni a démont és ne meghalni. - mondta Lili és Kata egyik kezét átvette a nyakán és így sikerült, a lánynak félig eszméletlenül is talpon maradnia. Lili pár perc múlva a szörnyszáj oldalán megrajzolta a rúnát és már el is mentek. Anna most már tudta, hogy mégiscsak jó ötlet volt magukkal hozni ezt a kislányt. Hírtelen hatalmas ordítás hallatszott, és feltűnt a sárkánydémon a száj bejáratánál. Peti és Anna a másik oldalon gyorsan kiszaladtak a, gazos fűre és igaz ezzel egérutat nyertek, de a hatalmas szörny még így is perceken belül megelőzte őket.
- Anna nincs értelme menekülni! Muszáj harcolnunk! Meg amúgy is milyen árnyvadászok lennénk, ha menekülnénk egy démontól? - kiabálta Peti a pár méterre lévő testvérének, mivel közben a démon akkorákat ordított, hogy majd’ bele süketültek. Mire a fiú utolsó szavait kimondta már rohant is a lény felé kihúzott szeráfpengéjével. Gyorsan elkiáltotta az angyal nevet és már szúrta is volna bele a sárkánydémonba a pengét, de az hatalmas kezével félrelökte magától, így Peti pár méterre elrepült a démontól. Most már Anna is támadásba lendült. Egy nagy ugrással felugrott a lény hátára és belemártotta a pengét, amitől a démon csak felkiáltott és elkezdte kétségbe esetten rázni magát, de a lány a démon fején lévő szarvakat szorította, és újra meg újra megszúrta a szeráfpengével a sárkánydémont. Közben Peti is felkászálódott a földről és újra nekifutott, a lénynek, de az most hátsó két lábán állva próbálta lerázni magáról Annát. Ezt a fiú kihasználva, nekifutott és pont a démon szívébe szúrta a pengét, mire az fájdalmasan felsikoltott és köddé vált, így Anna a földre zuhant és - mivel a sárkánydémon magassága vagy három méter volt - minden elsötétült. Halványan emlékezett valami olyasmire, hogy az öccse megnézte a pulzusát meg hogy megpróbálta felébreszteni, de ő nem akart felkelni, csak aludni szeretett volna még jó sokáig, és ez volt az utolsó gondolata mielőtt még teljesen el nem vesztette az eszméletét.


Anna egy világos, fehér falú szobában ébredt, amiről pontosan tudta, hogy a debreceni Intézet gyengélkedője. Fáradt volt, és nem egészen tudta mennyi ideje alszik itt. Éhség mardosta a hasát, a fény ami az ablakból jött bántotta a szemét. Az ajtó megnyikordult és egy magas, sötét barna hajú nő jött be rajta. Lilla a lányához sietett az ágyhoz.
- Szia Anya! - köszönt mosolyogva Anna
- Édes, kislányom! Jaj, istenem hogy vagy? Jobban vagy már? - ölelte az anya a lányt.
- Igen, már sokkal jobban vagyok! Anya, eltudnád mondani, mi történt? - kérdezte Anna, miközben Lilla leült mellé az ágyra.
- Persze, kicsim, persze! Szóval mikor leestél arról a démonról és elvesztetted az eszméletedet, azután pár perccel mi is meg érkeztünk innen Magyarországról, meg jöttek Németországból is árnyvadászok. Felfedeztek még három sokkal nagyobb sárkánydémont, meg egy kisebbet. A négyből hármat sikeresen elintéztünk viszont a negyedik elmenekült, a városba. Lili volt közülünk a leggyorsabb ezért ő ért oda először, és kisebb nagyobb sérülésekkel, de megmentette vagy ötven mondén életét, akik persze ebből alig vettek észre valamit. Lili azért eléggé súlyosan megsérült, ezért őt nem mertük átszállítani a hannoveri Intézetből, így ő most ott lábadozik. Te egy teljes napot feküdtél Németországban, aztán átszállítottunk ide, itt pedig már lassan két napja fekszel. Nem vagy éhes? - kérdezte a nő, és megsimogatta kislánya fejét.
- De, őszintén szólva majd éhen halok. - mondta Anna és a hasát dörzsölte.
- Tessék idd meg ezt! Jobban leszel tőle. - és egy kis bögrét nyújtott át, amit addig a kezében tartogatott. A benne lévő folyadék zavaros volt és egy kicsit gőzölgött. Miután Anna megitta sokkal jobban érezte magát, és már egyáltalán nem volt éhes.
- Anya! Lili mikor jön haza? -kérdezte Anna, miután megitta a meleg italt.
- Jaj, Szívem, Lili nem jön vissza. Mikor a szülei megtudták, hogy elvittétek magatokkal démonokat ölni kiképzés nélkül, úgy kiakadtak, hogy azt mondták inkább elviszik a budapesti Intézetbe. Sajnálom Kicsim. Nem tudtam hogy így megkedvelted.
- Én sem.

2022. október 18.

Anna és Peti a könyvtár szobában olvasott, a debreceni Intézetben. Újra csak ketten voltak, mivel Lili elment, a szüleik meg jelenleg Idris-ben tartózkodtak. Ők nem olyan rég fejezték be a training-et, ezér most pihentek, és az árnyvadász codex-et olvasták. Hírtelen éles csengő hallatszott. A két gyerek egymásra nézett.
- Várunk valakit? - kérdezte Anna.
- Nem tudok róla. - válaszolta Peti, majd elindultak lefelé, hogy megnézzék ki lehet a váratlan vendég. Kinyitották az ajtót amin egy lány lépett be. Barna, göndör haja volt, és fekete árnyvadász ruhát viselt. Csak az arcocskája maradt a régi, mert ő nem volt más, mint Lili. A két gyerek először fel sem ismerte. Sokkal idősebbnek tűnt így.
- Lili! Hát te meg mit keresel itt?? - kérdezték szinte egyszerre.
- Nektek is sziasztok! Amúgy eljöttem Pestről. Rémes volt ott. Mondhatni jobban bántak egy kutyával, mint velem. Ezért rajzoltam egy portál rúnát és ide jöttem. Hadd maradjak, légyszi.
- Jaj, hát persze, hogy ,maradhatsz! Gyere menjünk fel. Anya már megint nincs itthon. Hova akarsz menni? - kérdezte Peti aki megfogta a lány kezét és a lifthez vitte.
- Komolyan kérdezed? El akarok menni démonokat ölni, de mivel oda úgysem visztek, megteszi a KFC is. - mondta nevetve Lili.
- Rendben megkapod a régi szobád, mi gyorsan össze készülünk, addig te várj majd meg minket a szo…. - már majdnem a szobájuknál voltak mikor éles csengő hallatszott megint.
- Mit gondolsz, érted jöttek? - kérdezte Peti a mellette lépkedő lányra nézve.
- Kizártnak tartom, tekintve, hogy mikor megérkeztem beraktak a szobámba, másnap korán reggel meg elhúztak Idris-be, nekem meg hagytak egy levelet, hogy van pénz az egyik fiókba, ha éhes vagyok menjek el valahova. Szóval, nem. Kétlem hogy értem jöttek. - fejezte be Lili. Már vissza felé tartottak újra és mikor kinyitották az ajtót, egy szőke, mosolygó lány állt ott. Kata most már nagyon jól nézett ki. A három gyerek most látta őt először azóta, hogy megmentették.
- Kata! Szia! Meg akartalak látogatni, de az anyukád azt mondta, hogy most tanultok. - köszöntötte a lány Anna.
- Ja, igen úgy is volt. De ki kellett mennie a mosdóba és akkor én kilógtam. - felelte Kata még mindig mosolyogva. Meg eszembe jutott egy idézet amit az interneten olvastam: Aki sokat tanul, az sokat tud. Aki sokat tud, az sokat felejt. Aki sokat felejt, az keveset tud. Akkor minek tanulni?
- Kata, menj vissza! Anyukád ki fog nyírni. - mondta Anna a barátnőjének
- Jó, jó! Vissza megyek, csak előbb még valamit gyorsan el kell mondanom. Először is, köszönöm. Komolyan mind hármótoknak köszönöm, hogy megmentettétek az életemet. Másodszor, elismerésem Lili! Amennyire törékenynek tűnsz annyira vagy erős, és ez rátok kettőtökre is vonatkozik. Éppen ezért hívtak el benneteket valahová.
- Hová? - kérdezte türelmetlenül Peti, akinek világ életében legnagyobb álma az utazgatás volt.
- Oda, ahol szerintem a világ legnagyobb és legjobb árnyvadászai vannak. New York-ba.- fejezte be Kata.
- Nem mondod komolyan?! De hogy… hogy lehetséges ez? - kérdezte könnyezve é vigyorogva Anna.
- Úgy, hogy tegnap este csörgött a telefonom és Clary barátnőm volt az. Elmesélte, hogy tudja hogy mi történt velem és azt is, hogy Te hogy mentettél meg és szeretné, ha elmennétek hozzá a new york-i Intézetbe. Ha nem tetszik Nektek akkor egy nap után haza is mehettek, de ha tetszik, akkor akár örökké is ott maradhattok.
- Úr Istenem! Ez szuper. Mikor indulunk? - kérdezte mosolyogva Lili
- Ma amikor kész vagytok, rajzoljátok fel a portál rúnát a falra és menjetek! Nekem mennem kell, de Anna ígérd meg, hogy minden nap skypolunk! - mondta Kata
- Hogy mit csinálunk? - nézett értetlenül a lány
- Ez egy alkalmazás a telefonra. Töltsd le és írd be a keresőbe a nevem, aztán meg jelölj be barátnak és majd videofonálunk. Oké?
- Hát persze hogy oké! - ölelte át barátnőjét Anna.
- Na sziasztok! Sok sikert mindenhez! - köszönt el Kata és már ment is a buszmegálló felé. A három gyerek értesítette a szülőket, akik szintén nagyon örültek a hírnek és el is engedték őket. Aznap este már indultak is New York-ba, ahol az Intézetben Clary, Jace, Izzy meg Alec várta őket. Anna, Peti és Lili ritkán jöttek haza New Yorkból, hogy meglátogassák a családjukat. Minden rendben volt körülöttük, már amennyire egy árnyvadász életében rendben lehet valami. Persze folyamatosan démonokat öltek, meg edzettek, de szép életük lett és mindig a legjobb barátok maradtak.

Elhangzott idézet: Cassandra Clare: Üvegváros

Szereplők:Váradi Anna, Váradi Péter, Balatoni Lili, Tisza Kata, Nagy Gergely, Orosz Lilla

Kor: 2022