Raziel tollai pályamű-Lara Key

Lara Key: A fogadás

2022. október 04.

A debreceni Intézet folyosóján egy rövid, barna hajú, magas lány sietett végig. Anyját kereste már vagy fél órája, de a nőt mintha elnyelte volna a föld. Márpedig fontos volt megtalálnia, mert muszáj volt szólnia arról hogy az Intézet új lakója egy nappal hamarabb érkezik, azaz pár óra múlva már itt is lehet. Ez a lány Váradi Anna volt, az Intézet vezetőinek, Váradi Andrásnak és Orosz Lillának a lánya volt. Most épp a könyvtár szobába sietett hátha anyja ott “bujkál”. Hangosan nyitott be. Csak a küszöbig jutott mikor már tudta Lilla nincs itt sem, csak öccse, Péter ült az egyik fotelban, aki felkapta a fejét mikor nővére rátörte az ajtót.
- Valami baj van? - kérdezte a szőke fiú.
- Nem láttad anyát? Már mindenhol kerestem, de sehol nincs. - mondta panaszos hangon.
- Úgy tudom el kellett mennie valahova. Miért kéne?
- Most hívtak az új kislány szülei, hogy Lili egy nappal hamarabb jön, azaz ma.
- Anna, 22 éves vagy, én meg 20! Szerinted nem tudunk fogadni egy 14 éves lányt? - kérdezte mosolyogva Peti.
- Jó, de akkor is. Nem kéne szólni?
- Majd ha haza jön úgyis meglátja. - mondta még szélesebb vigyorral a fiú.
- Jó de nincs kaja. Hogy csapjunk gyorsan össze valami ételt negyed óra alatt? - kérdezte Anna még mindig aggódó tekintettel.
- Jaj, istenem! Sehogy! Hány gyors étterem van Debrecenben? Annyi biztos, hogy találunk egy olyat ami megfelel a kis csaj ízlésének.
- Remélem igazad van. És most akkor mit csináljunk? Még van negyed óránk. - mondta most már Anna is mosolyogva.
- Nem megyünk XBox-ozni? Egy menetre csak van időnk! - mondta Peti és már rakta be a könyvébe a könyvjelzőt.
- Rendben menjünk! - mondta Anna és elindultak a szoba másik végébe ahol a készülék volt. Ritkán volt idejük játszani, ezért csak három játékuk volt, egy karatés, egy boxos és egy atlétikai. Persze ezt a hármat, meg magát a készüléket is valami mondén sport versenyen nyerték, amibe egyszer véletlenül belecsöppentek. Most az atlétikát választották. Negyed órával később az éles csengő zavarta meg a mókájukat. Kikapcsolták a gépet és siettek le, hogy köszöntsék az új kis jövevényt. Az intézet hatalmas ajtaján egy alacsony, sovány, sportos, derékig érő, szőke hajú lány lépett be.
- Sziasztok! - köszönt vékonyka hangján mosolyogva.
- Szia! Az én nevem Váradi Péter, ő meg a nővérem Anna. - mutatkozott be a fiú és kezet rázott a kislánnyal, akinek meglepően kicsi kezei voltak.
- Én Balatoni Lili vagyok. - mutatkozott be a lány is.
- Szia! - mondta Anna is és ő is megrázta a kezét. - Én Anna vagyok. Figyelj, most a szüleink nincsenek itthon, de megmutatjuk a szobádat és utána elviszünk a városba ebédelni, jó?
- Persze! Szívesen megyek. - mondta Lili. Ezután a két nagy, a pici lányt felkísérték egy szobába és megmutatták, hogy pont a két szemben lévő az övék, szóval ha kész van csak kopogjon át. Anna is bement a szobájába és fogta a telefonját hogy berakja a táskájába, mikor az megcsörrent. Anna egyik legjobb barátnője volt, Kata, a budapesti intézetből. Anna csodálkozott, hogy hívja, mert tudta hogy pont Németországban van. Felvette.
- Halló? - szólt bele.
- Szia Anna! Jegyzeteld amit mondok kérlek! - mondta suttogva a vonal másik végén a lány. A hangján hallatszott, hogy el van fáradva, és egy kicsit talán meg is van ijedve. Anna gyorsan papírt vett elő, meg egy tollat és az íróasztalához rohant.
- Mondhatod! - mondta
- Keress meg egy Nagy Gergely nevű boszorkánymestert, mondd neki hogy ismersz és én küldtelek, ezután add át neki ezt az üzenetet: Igazad volt. Tudni fogja mi van. - mondta fojtott hangon, továbbra is csak suttogva Kata.
- Miért mi van? Jól vagy? - kérdezte egyre idegesebben Anna.
- Csak mondd el neki, kérlek! A címe, Debrecen, Király utc…. - a vonal megszakadt. Anna kétségbe esetten tárcsázta újra, meg újra a számot, de az már ki sem csöngött. Mi történt? Hol van a legjobb barátnője? Hallott már erről a fickóról, mivel Kata sokat mesélt róla, mert az édesanyja barátja, jobban mondva pasija volt, így mindig mikor Katáék itt voltak Debrecenben az ő házában laktak. Anna sosem látta, de nem gondolta túl öregnek, mert a barátnője folyton azt mondta, hogy szerinte túl fiatal az anyjához.  Kavarogtak a gondolatai. Végül egy lágy kis kopogás törte meg a gondolkozását. Jól tudta az ajtón túl egy kislány áll már útra készen. Nem hagyhatja cserben a leges legjobb barátnőjét! Muszáj megtennie amire megkérte, ha kell magával viszi Lilit is. Kinyitotta az ajtót, és tényleg ott állt Lili, egy vastag pulóverben.
- Egy kicsit változott a terv! El kell látogatnunk egy fiúhoz, ha nem baj. - mondta mosolyogva Anna és megpróbált nyugalmat színlelni.
- Jó, persze, menjünk! - mondta a szintén mosolygós Lili. Ezután Petinek kellett még elmondani ugyanezt aki először a “ne csináld már”  tekintettel nézett nővérére, de aztán mikor Anna küldött neki egy gyors üzenetet, mert nem akarta hangosan mondani, nehogy Lili is hallja támogatta az ötletet. Mivel Anna csak annyit tudott elcsípni a címből, hogy Király utca, ezért rögtön arra felé indultak. Nem volt nagyon messze tőlük, csak vagy 300 méter. Gyorsan oda értek, viszont azt már nem tudták hanyas szám alatt lakik Nagy Gergely. Mindegyik ház kertes volt és ők találomra az egyes számúval kezdték. Rányomtak a csengőre és vártak. Pár perc múlva egy fekete, hosszú hajú, szakállas, bajuszos ember jött ki, sörös üveggel az egyik kezében.
- Jó napot! Mi Nagy Gergelyt keressük. - mondta Anna sietősen
- Ő arra fele lakik az ötösben! - mutogatta a férfi, pont az ellenkező irányba, mint amerre az ötös számú ház volt. Anna biztosra akart menni. Igaz, ő arra számított, hogy egy kábé vele egykorú fiú lesz az a Gergő, de mi van ha ez az ember az, csak hazudik?
- Tisza Kata küldött! Azt üzente “Igazad volt” - mondta Anna, mire a férfi szeme tágra nyílt.
- Ó, az máris más! Gyertek be! Én vagyok a ti emberetek! - mondta és betessékelte őket az ajtón. A ház belülről nagyon koszos volt, de mindenképp lehetett tudni jó helyen járnak, mivel rengeteg gyertya volt, és egy pentagramm volt a padlóra rajzolva. A férfi beszaladt egy szobába és már egy másodperc múlva újra kint is volt a nappaliban és egy papírt adott Anna kezébe, amin egy rúna volt.
- Na jó, mondja el mi történt Katával, mi ez az egész? És ez meg milyen rúna sosem láttam még! - mondta Anna eléggé kiborulva.
- Kata nem akármiért utazott Németországba! El akart menni egy bizonyos Heide parkba, ami egy vidámpark, de már vagy öt éve bezárták. Azért ment oda mert fogadott velem, hogy léteznek-e még a sárkánydémonok. Ő azt mondta, hogy már mind kihaltak, én meg azt hogy még van belőlük pár példány. Ő erre azt mondta, hogy egy kihalófélben lévő démonnak nincs jobb hely, mint egy régi, kihalt vidámpark, ezért ment oda. A biztonság kedvéért mondtam azt neki, hogy ha valami baj történik értesítsen egy személyt akiben megbízik és küldje el hozzám, én pedig odaadom nekik, ezt a rúnát.
- És elmondanád mi ez a rúna? Sohasem láttam még! - mondta Peti, aki szintén szemügyre vette a rajzot.
- Ismeritek Clary Fray-t, vagy Clary Morgenstern-t, vagy ahogy tetszik, mindegy a vezetékneve most mindegy, ismeritek? - kérdezte idegesen
- Persze, hisz őt mindenki ismeri, szerintem! - mondta kis csilingelő hangján Lili. A két nagy meg csak bólogattak.
- Na szóval, Kata pár éve, mikor a new york-i Intézetben volt találkozott vele, és azalatt az egy hónap alatt nagyon jóban lettek, annyira, hogy mikor Katának már jönni kellett haza, Clary megosztotta vele azt a rúnát, amit ő talált ki, a portál rúnát vagy hogy is hívják. Kata megjegyezte és lerajzolta erre a papírra mikor haza ért.
Németországba, a Heide parkba kell mennetek, hogy segítsetek, és mentsétek meg Katát. - fejezte be Gergő
- Jó ezt értem, de feltételezem, ott harcolnunk is kell majd, szóval kétlem, hogy jó ötlet lenne magunkkal vinni Lilit. - mondta Anna
- Ó, ne csináld már! Imádok harcolni! Mielőtt még idejöttem volna apám csomó mindenre megtanított! Tudok verekedni, tudok kardozni, tudok bánni a szeráfpengékkel meg az irónokkal is, sőt még íjazni is tudok! Attól függetlenül, hogy kicsi a termetem és vékony a hangom 14 éves vagyok és úgy tudok harcolni mint egy igazi árnyvadász! - mondta Lili és kérlelőn nézett Annára, majd Petire - Kérlek szépen, hadd menjek veletek. - tette még hozzá.
- Nem bánom! De azt csinálod amit én mondok, rendben? - mondta Anna
- Rendben. - ezután Gergő mindenkinek adott fegyvereket. Miután mindenkinél legalább öt szeráfpenge és egy íj volt, Peti - mivel ő tudta a legszebben a rúnákat rajzolni - felrajzolta a rúnát a falra és ott megnyílt a portál.
- Van egy kis baj! - mondta Peti - Egyikünk sem volt még abban a Heide parkban.
- Én voltam már! - szólt Lili - mikor nyolc éves voltam anyáék elvittek. - a kislány középre állt a másik kettő meg megfogták a kezét és együtt léptek be a portálba. Utána még mindig kézenfogva zuhantak és szerencsére pont a bozótba érkeztek, így nem nagyon ütötték be magukat. A park felett szürke felhő volt, a hullámvasútakról lepattogott a festék és meg is rozsdásodtak, a folyó már nem folyt, inkább hasonlított most lápra, mint folyóra. Lili nem ilyenre emlékezett. Hat éve mikor még itt járt, a víz szép tiszta kék volt, a hullámvasútak le voltak festve, és félelmetes sikolyok hallatszottak belőlük. Most viszont csak egy dolog volt olyan mint régen, az pedig az ég volt. Az ég hat éve is pont ugyanilyen borús, szürke volt, mint most. Gondolat menetét egy félelmetes, vérfagyasztó sikoly törte meg. A legnagyobb hullámvasút alól jött ahol  még most is látszott, hogy egy hatalmas szörny szájába megy bele a vasút. A hang abból a szájból jött. Mindhárman el kezdtek szaladni arra felé és közben már vették elő a szeráfpengéiket és mondták a neveiket.
- Malik - mondta Peti
- Nakir - mondta Anna is
- Sanvi - mondta Lili is és mindenkinek egyesével felragyogtak a pengéik. Befutottak a szörnyszájba. Ahogy beértek meglátták Katát a földön találták vérbefagyva. A lány fekete árnyvadász ruhája több helyen kiszakadt, fején, arcán, kezein nagy horzsolás nyomok voltak, és a haja alól valahonnan szivárgott a vér. Szőke hajában vörös foltok éktelenkedtek. Anna odaszaladt rögtön a barátnőjéhez és elkezdett zokogni.
- Ave atque vale - mondta. Közben Peti is odament és leguggolt a lány feje mellet, majd a nyakára, az ütőérre nyomta az ujjait.
- Anna! Még él. - állapította meg. - De ha nem visszük el innen akkor már nem sokáig fog. A feje erősen vérzik, alig lélegzik, a szívverése is nagyon lassú és azt hiszem elvesztette az eszméle… - befejezni már nem tudta mivel Kata maga cáfolta meg a félig kimondott szót, mivel lassan kinyitotta a szemét és nyöszörögni kezdett.
- Sárkánydémon…. Gergő…. fogadás…… vesztettem….. - így próbálta ő is elmesélni a történetet amit már a boszorkánymester előadott nekik.
- Tudjuk, Kata. Semmi baj, az a fontos, hogy élsz! Most meg el kell vinnünk Gergőhöz! - mondta Anna, aki már nem sírt, és a hangja sem akadozott már, sőt még saját magát is meglepte magabiztosságával.
- Majd én elviszem! Elbírom és segítséget is hozok nektek az Intézetből. Addig ti próbáljátok meg elintézni a démont és ne meghalni. - mondta Lili és Kata egyik kezét átvette a nyakán és így sikerült, a lánynak félig eszméletlenül is talpon maradnia. Lili pár perc múlva a szörnyszáj oldalán megrajzolta a rúnát és már el is mentek. Anna most már tudta, hogy mégiscsak jó ötlet volt magukkal hozni ezt a kislányt. Hírtelen hatalmas ordítás hallatszott, és feltűnt a sárkánydémon a száj bejáratánál. Peti és Anna a másik oldalon gyorsan kiszaladtak a, gazos fűre és igaz ezzel egérutat nyertek, de a hatalmas szörny még így is perceken belül megelőzte őket.
- Anna nincs értelme menekülni! Muszáj harcolnunk! Meg amúgy is milyen árnyvadászok lennénk, ha menekülnénk egy démontól? - kiabálta Peti a pár méterre lévő testvérének, mivel közben a démon akkorákat ordított, hogy majd’ bele süketültek. Mire a fiú utolsó szavait kimondta már rohant is a lény felé kihúzott szeráfpengéjével. Gyorsan elkiáltotta az angyal nevet és már szúrta is volna bele a sárkánydémonba a pengét, de az hatalmas kezével félrelökte magától, így Peti pár méterre elrepült a démontól. Most már Anna is támadásba lendült. Egy nagy ugrással felugrott a lény hátára és belemártotta a pengét, amitől a démon csak felkiáltott és elkezdte kétségbe esetten rázni magát, de a lány a démon fején lévő szarvakat szorította, és újra meg újra megszúrta a szeráfpengével a sárkánydémont. Közben Peti is felkászálódott a földről és újra nekifutott, a lénynek, de az most hátsó két lábán állva próbálta lerázni magáról Annát. Ezt a fiú kihasználva, nekifutott és pont a démon szívébe szúrta a pengét, mire az fájdalmasan felsikoltott és köddé vált, így Anna a földre zuhant és - mivel a sárkánydémon magassága vagy három méter volt - minden elsötétült. Halványan emlékezett valami olyasmire, hogy az öccse megnézte a pulzusát meg hogy megpróbálta felébreszteni, de ő nem akart felkelni, csak aludni szeretett volna még jó sokáig, és ez volt az utolsó gondolata mielőtt még teljesen el nem vesztette az eszméletét.


Anna egy világos, fehér falú szobában ébredt, amiről pontosan tudta, hogy a debreceni Intézet gyengélkedője. Fáradt volt, és nem egészen tudta mennyi ideje alszik itt. Éhség mardosta a hasát, a fény ami az ablakból jött bántotta a szemét. Az ajtó megnyikordult és egy magas, sötét barna hajú nő jött be rajta. Lilla a lányához sietett az ágyhoz.
- Szia Anya! - köszönt mosolyogva Anna
- Édes, kislányom! Jaj, istenem hogy vagy? Jobban vagy már? - ölelte az anya a lányt.
- Igen, már sokkal jobban vagyok! Anya, eltudnád mondani, mi történt? - kérdezte Anna, miközben Lilla leült mellé az ágyra.
- Persze, kicsim, persze! Szóval mikor leestél arról a démonról és elvesztetted az eszméletedet, azután pár perccel mi is meg érkeztünk innen Magyarországról, meg jöttek Németországból is árnyvadászok. Felfedeztek még három sokkal nagyobb sárkánydémont, meg egy kisebbet. A négyből hármat sikeresen elintéztünk viszont a negyedik elmenekült, a városba. Lili volt közülünk a leggyorsabb ezért ő ért oda először, és kisebb nagyobb sérülésekkel, de megmentette vagy ötven mondén életét, akik persze ebből alig vettek észre valamit. Lili azért eléggé súlyosan megsérült, ezért őt nem mertük átszállítani a hannoveri Intézetből, így ő most ott lábadozik. Te egy teljes napot feküdtél Németországban, aztán átszállítottunk ide, itt pedig már lassan két napja fekszel. Nem vagy éhes? - kérdezte a nő, és megsimogatta kislánya fejét.
- De, őszintén szólva majd éhen halok. - mondta Anna és a hasát dörzsölte.
- Tessék idd meg ezt! Jobban leszel tőle. - és egy kis bögrét nyújtott át, amit addig a kezében tartogatott. A benne lévő folyadék zavaros volt és egy kicsit gőzölgött. Miután Anna megitta sokkal jobban érezte magát, és már egyáltalán nem volt éhes.
- Anya! Lili mikor jön haza? -kérdezte Anna, miután megitta a meleg italt.
- Jaj, Szívem, Lili nem jön vissza. Mikor a szülei megtudták, hogy elvittétek magatokkal démonokat ölni kiképzés nélkül, úgy kiakadtak, hogy azt mondták inkább elviszik a budapesti Intézetbe. Sajnálom Kicsim. Nem tudtam hogy így megkedvelted.
- Én sem.

2022. október 18.

Anna és Peti a könyvtár szobában olvasott, a debreceni Intézetben. Újra csak ketten voltak, mivel Lili elment, a szüleik meg jelenleg Idris-ben tartózkodtak. Ők nem olyan rég fejezték be a training-et, ezér most pihentek, és az árnyvadász codex-et olvasták. Hírtelen éles csengő hallatszott. A két gyerek egymásra nézett.
- Várunk valakit? - kérdezte Anna.
- Nem tudok róla. - válaszolta Peti, majd elindultak lefelé, hogy megnézzék ki lehet a váratlan vendég. Kinyitották az ajtót amin egy lány lépett be. Barna, göndör haja volt, és fekete árnyvadász ruhát viselt. Csak az arcocskája maradt a régi, mert ő nem volt más, mint Lili. A két gyerek először fel sem ismerte. Sokkal idősebbnek tűnt így.
- Lili! Hát te meg mit keresel itt?? - kérdezték szinte egyszerre.
- Nektek is sziasztok! Amúgy eljöttem Pestről. Rémes volt ott. Mondhatni jobban bántak egy kutyával, mint velem. Ezért rajzoltam egy portál rúnát és ide jöttem. Hadd maradjak, légyszi.
- Jaj, hát persze, hogy ,maradhatsz! Gyere menjünk fel. Anya már megint nincs itthon. Hova akarsz menni? - kérdezte Peti aki megfogta a lány kezét és a lifthez vitte.
- Komolyan kérdezed? El akarok menni démonokat ölni, de mivel oda úgysem visztek, megteszi a KFC is. - mondta nevetve Lili.
- Rendben megkapod a régi szobád, mi gyorsan össze készülünk, addig te várj majd meg minket a szo…. - már majdnem a szobájuknál voltak mikor éles csengő hallatszott megint.
- Mit gondolsz, érted jöttek? - kérdezte Peti a mellette lépkedő lányra nézve.
- Kizártnak tartom, tekintve, hogy mikor megérkeztem beraktak a szobámba, másnap korán reggel meg elhúztak Idris-be, nekem meg hagytak egy levelet, hogy van pénz az egyik fiókba, ha éhes vagyok menjek el valahova. Szóval, nem. Kétlem hogy értem jöttek. - fejezte be Lili. Már vissza felé tartottak újra és mikor kinyitották az ajtót, egy szőke, mosolygó lány állt ott. Kata most már nagyon jól nézett ki. A három gyerek most látta őt először azóta, hogy megmentették.
- Kata! Szia! Meg akartalak látogatni, de az anyukád azt mondta, hogy most tanultok. - köszöntötte a lány Anna.
- Ja, igen úgy is volt. De ki kellett mennie a mosdóba és akkor én kilógtam. - felelte Kata még mindig mosolyogva. Meg eszembe jutott egy idézet amit az interneten olvastam: Aki sokat tanul, az sokat tud. Aki sokat tud, az sokat felejt. Aki sokat felejt, az keveset tud. Akkor minek tanulni?
- Kata, menj vissza! Anyukád ki fog nyírni. - mondta Anna a barátnőjének
- Jó, jó! Vissza megyek, csak előbb még valamit gyorsan el kell mondanom. Először is, köszönöm. Komolyan mind hármótoknak köszönöm, hogy megmentettétek az életemet. Másodszor, elismerésem Lili! Amennyire törékenynek tűnsz annyira vagy erős, és ez rátok kettőtökre is vonatkozik. Éppen ezért hívtak el benneteket valahová.
- Hová? - kérdezte türelmetlenül Peti, akinek világ életében legnagyobb álma az utazgatás volt.
- Oda, ahol szerintem a világ legnagyobb és legjobb árnyvadászai vannak. New York-ba.- fejezte be Kata.
- Nem mondod komolyan?! De hogy… hogy lehetséges ez? - kérdezte könnyezve é vigyorogva Anna.
- Úgy, hogy tegnap este csörgött a telefonom és Clary barátnőm volt az. Elmesélte, hogy tudja hogy mi történt velem és azt is, hogy Te hogy mentettél meg és szeretné, ha elmennétek hozzá a new york-i Intézetbe. Ha nem tetszik Nektek akkor egy nap után haza is mehettek, de ha tetszik, akkor akár örökké is ott maradhattok.
- Úr Istenem! Ez szuper. Mikor indulunk? - kérdezte mosolyogva Lili
- Ma amikor kész vagytok, rajzoljátok fel a portál rúnát a falra és menjetek! Nekem mennem kell, de Anna ígérd meg, hogy minden nap skypolunk! - mondta Kata
- Hogy mit csinálunk? - nézett értetlenül a lány
- Ez egy alkalmazás a telefonra. Töltsd le és írd be a keresőbe a nevem, aztán meg jelölj be barátnak és majd videofonálunk. Oké?
- Hát persze hogy oké! - ölelte át barátnőjét Anna.
- Na sziasztok! Sok sikert mindenhez! - köszönt el Kata és már ment is a buszmegálló felé. A három gyerek értesítette a szülőket, akik szintén nagyon örültek a hírnek és el is engedték őket. Aznap este már indultak is New York-ba, ahol az Intézetben Clary, Jace, Izzy meg Alec várta őket. Anna, Peti és Lili ritkán jöttek haza New Yorkból, hogy meglátogassák a családjukat. Minden rendben volt körülöttük, már amennyire egy árnyvadász életében rendben lehet valami. Persze folyamatosan démonokat öltek, meg edzettek, de szép életük lett és mindig a legjobb barátok maradtak.

Elhangzott idézet: Cassandra Clare: Üvegváros

Szereplők:Váradi Anna, Váradi Péter, Balatoni Lili, Tisza Kata, Nagy Gergely, Orosz Lilla

Kor: 2022

Raziel tollai nyeremények:

1. helyezett nyereménye

2.helyezett nyereménye:

   3. helyezett nyereménye:

              

J.A.Redmerski: A Soha határa

A könyvről az egyik kedves barátnőmtől ( Nes -től) hallottam aki, folyton csak Andrewról beszélt. Miután beleolvastam a könyvbe már biztos voltam hogy hazajön velem a könyvesboltból, és bevallom most már én is szerelmes vagyok és epekedve várom a folytatását.

Író: J.A.Redmerski

Kiadó: Ulpius-ház

ISBN:9789632547749

Oldalszám: 506

Fordító: Medgyesi Csilla

A története középpontjában két fiatal áll akik egy Kansas felé tartó buszon ismerkednek össze. Ugye milyen egyszerű? Nem nem az. Nagyon sok apró mozzanat vezetett ahhoz, hogy Camryn felszálljon a buszra, és maga a sors gondoskodott arról, hogy Andrew is elérje ugyanazt a járatot. A történet szépsége, az írónő stílusa és Andrew személyisége egyértelműen arra sarkall, hogy követeljem a következő részt. De előtte miért is volt a Soha határa az egyik legjobb könyv amit olvastam???? Miért sírtam rajta???( ez volt a második könyv amin elsírtam magam, az első a Főnix Rendjében az a rész amikor Sirius meghal, ott nem tudom megállni akárhányszor is olvasom )

Camryn Bennett:  

Cam mindent hátrahagyva útnak indult egy hátizsákkal, hogy megtalálja önmagát, és elmeneküljön az addigi életétől miután legjobb barátnője is cserbenhagyta. Nem tudja hová is tart vagy hogy mit hoz a holnap, egészen addig amíg Andrew  be nem lép azon a bizonyos ajtón és onnantól kezdve megváltozik az élete.

Cam személyisége sokat fejlődött Andrew hatására, és én nagyon örültem ennek a változásnak. A lány egyre bátrabb lesz és egyre bevállalósabb az életben.
Szép lassan beleszeret Andrew-ba, és bár az átélt csalódások miatt nem akar szerelmes lenni, ráébred, hogy valójában sose volt igazán az, amíg meg nem ismerte Andrew-t. Szerettem benne, hogy bár csak húsz éves, mégis komolyabb, felnőttes gondolkodású és bár még nem tudja mihez is kezdjen az életével nem akar monoton életet, hanem lehetőségekre vágyik, hogy más dolgokat csináljon ami nem a megszokott normalitás kategóriájába esik.

Andrew Parrish:

Andrew...ó Andrew... őt nem lehet nem szeretni.  Imádtam az ő nézőpontjait olvasni, a poénos megjegyzéseitől pedig fetrengtem a nevetéstől. Végig annyira titokzatos volt, és a végén jön egy hatalmas csattanó. Na itt kezdtem el bőgni... hogy...na jó nem mondom el mindenki olvassa el szépen a könyvet. Garantáltan nem fogja megbánni! :D  Andrew zenei ízlése nagyon tetszett, amikor olvastam hogy a Kansas-től a Carry on my Wayward son-t hallgatják elmosolyodtam, mert eszembe jutott a Supernatural sorozat, ami nagy kedvencem :) és ráadásul gitározott, énekelt és elbűvölt teljesen minden mozzanatával. Ráadásul különösen tetszett a tetkós ötlet, hogy beleszőtték Orpheusz és Eurüdiké történetét.

Utazások: az egyik kedvencem a Waffle House volt, amikor Andrew énekelt, a másik pedig New Orleans. Olyan jól írta le az írónő, mintha az olvasó is ott lehetett volna. Legszívesebben én is bedobálnék pár cuccot a táskámba és nekivágnék az útnak, de talán majd egyszer :)
Az abszolút kedvenc jelenetem nincs, mert nem tudok kiragadni csak egyet mert mind fantasztikus volt és csak imádni lehet őket.

Kedvenc szereplő: Andrew, Cam
Kedvenc jelenet: olyan sok van, hogy nem is tudok kiemelni egyet...mind az 506 oldal :D
Könyv ihlette könyvjelző:

Raziel tollai játék leírása

Raziel tollai novellapályázat 

Feladat: 

• Terjedelem és beküldés: írjatok egy minimum 3, maximum 8 oldal hosszú novellát DOC  és küldjétek el a fayelinn92@gmail.com-ra, a Tárgy mező-be írjátok be: Raziel tollai. Képet is mellékeljetek ha szeretnétek, hogy azzal kerüljenek fel a blogra amit ti választotok :) De ne az írásba illesztve mert ott nem engedi leszedni a képet :))
• Szereplők: Minimum 1 árnyvadásznak benne kell lennie!!! mellette lehetnek még boszorkánymesterek, tündérek,vérfarkasok, vámpírok, emberek, angyalok,démonok... és ezen lények változatai. A főszereplőnek saját karakternek kell lennie, de mellékszerepben feltűnhetnek a Cassandra Clare által megalkotott karakterek is. ( sokan szavaztatok a saját sztorira és a fanfiction-ra is, de úgy gondoltam  vegyítsük a kettőt. :) Lehet  teljesen saját karakteres történet is, de olyan nem amiben csak pl: Jace van főszerepben)!
• írj bele egy idézetet, bármilyen jöhet(film, sorozat, mese, dal, képregény, mondóka...stb amit szeretsz, vagy ami illik a novellád témájához, nem kell árnyvadászosnak lennie. (segítség:http://www.citatum.hu/)  Írd a novelládba, úgy hogy egy karakter szájából hangozzon el vagy egy feliratként jelenjen meg, a mű előtt ne!)
•  írd meg milyen dal illik a novelládhoz vagy hogy melyik dalt hallgattad közben :D előadó+dal címe

 Követelmények ezen felül:

• Tüntesd fel a teljes nevedet
• A nevet amellyel publikálni szeretnéd az írásodat
• A szereplőid nevét
• A kort amiben játszódik a történeted(pl 18.sz, vagy 2013),vagy a helyszín pl: London, Szeged
• az idézet melyik műből, filmből..stb.-ból van 
• dal címe és előadója
• Ha korhatáros írd meg, hogy 18+
  
  Bármilyen kérdésre szívesen válaszolok, írjatok bátran :)
  
  VÁLTOZÁS
  A nyeremények holnap kerülnek fel 3 helyezett lesz a Novellákat december 18.-án 23.55-ig lehet beküldeni. Eredményhirdetés december 120.-án várható előtte mindenkinek írok véleményt(kritikát a novellájáról, DE itt nem tüntetem fel hogy nyert e vagy sem az illető attól hogy vannak hibák egy történetben még lehetnek helyezettek :D a fő szempont a kreativitás :) az Eredményhirdetés december 20.-án este 20.00-kor várható.
  Sok sikert mindenkinek :)
  AZ Angyal legyen veletek :D

Trick or Treat eredményhirdetés:

Nehéz döntést kellett meghoznom, bár szívem szerint mindenkinek díjat osztanék, de kevés a Budzsém XD Így Hosszas mérlegelés után a következő pályázók vehetik majd át a nyereményeiket:
Gratulálok nektek:) és mindenkinek köszönöm, hogy részt vettek a játékben. Ne búsuljatok mert lesz még nálam egy csomó játék és akkor is ékszerek, esetleg könyvekért lehet majd ringbe szállni :)))
Írjátok meg a címeteket a fayelinn92@gmail.com-ra :)

 1. helyezett:Szűcs Lajos Attila: Egy emlékezetes éjszaka

2. helyezett: Angria Wolf: A szemtanú

3. helyezett: Indigo Halloween Nightmare

Különdíjasunk pedig:  Alexandra Casper: Marley és a Hangok

Eredményhirdetési infó

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Változás!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Az eredményhirdetés október 26.-án SZOMBATON 20.00-kor lesz.
Megértéseteket előre is köszönöm,
Linn

Trick or Treat pályamű: Simon Zsuzsanna

Simon Zsuzsanna: Vérbosszú

A halál mindig fájdalmas, felkavaró és megdöbbentő, még akkor is, ha számítunk rá, akkor is, ha tudjuk, hogy a halál nem egyéb, mint változás a lét forgatagában. Születünk és elmegyünk.

Hideg éjszaka volt, épp mint akkor régen. Túl sok tényező hasonlított ahhoz a tragikus eseményhez ami két éve történt, bár azért nem minden volt ugyan olyan. Az utcát elárasztották a rémisztő teremtmények. Szellemektől az élőhalottakig, boszorkányoktól a vérfarkasokig, minden apró szörnyeteg a várost járta zsákmányszerzés szempontjából. Legalábbis a gyerekek számára bizonyos volt, hogy az éjjel az édességeké. De nem csak a gyerekek voltak azok akik az utcákon töltötték az éjjelt. Habár már nem mondhatóak gyerekeknek mégis meglehetősen gyerekesen viselkedtek a város gimnazistái. A megterhelő tanítási napok után nekik is ki jár egy kis pihenő, amit az érettségi előtt álló fiatalok sajátosan oldanak meg némi sörrel a középpontban, várva a mámoros állapotot amikor már nem számít mit teszel. És pontosan erre a nyugodt illuminált éjszakára gondolt Amanda is, amikor elhatározta, hogy aznap éjjel túl lép a bűntudatán, azon a lassan két éve tartó bűntudaton ami szüntelen a szívét mardosta, ám tévedett. Amanda az a típusú lány volt akinek mindene megvan és ezt nem fél mások orra alá dörgölni. Gyerekkora óta megkapott mindent a szüleitől és ez egészen így ment addig, ameddig el nem váltak. A gimnáziumban aztán már az első évben beválasztottál a szurkolócsapatba, tökéletes alkata és derekáig érő szőke haja aztán csak tetézte a benne dúló büszkeséget, és a dacot ami aztán elidegenített mindenkit a közeléből, kivéve a sajátos baráti körét.

Mint minden gimnáziumban a különböző körök itt is megjelentek. Az élsportolóktól a szurkolókig, a számítógép zseniktől a matekosokig. Mindenki csak az ő saját csoportjában érezhette magát otthon, elvégre bárki is a másik területére merészkedett abból mindig vita, esetleg megaláztatás kerekedett.

Az év botránya mégis Amandával volt kapcsolatos. „Az éltanuló, szurkolócsapat vezetője összeszűrte a levet a stréber Jeremyvel.” Harsogták az SMS-ek amik futótűzként terjedtek az iskola diákjai között.

De a mindenki által irigylendő Amanda 180°-os fordulatot vett azután a bizonyos éjszaka után.

Az eddig mindig életvidám lány letörten járta az osztálytermeket, és a baráti körét kikerülve az egyetlen akivel szóba állt az Jeremy volt. Jeremy akit naponta alázott meg és gúnyolt ki a focicsapat, egy perc alatt az iskola egyik legfelkapottabb diákja lett.
És ez volt az a végső fordulat ami megváltoztatta őket, és kitartott egészen a mai napig.

- Jeremy nő létemre kevesebbet készülődöm mint te.-

Gúnyolta ki játékosan Amanda miközben megrázta a kocsikulcsokat.
- Ha nem sietsz én fogok vezetni. -
Ám ebben a percben lépett ki a fürdőszobából Jeremy hűen ábrázolva a Lugosi játszotta Drakulát.
- Az én kocsimhoz aztán nem nyúlsz. -
Kapta ki a kezéből a kulcsokat, lehagyva a még mindig elképedt barátnőjét, aki sajátosan angyalnak öltözött. Fehér rövid ruhája lágyan tapadt bőréhez, ahogyan fehér farmer is tökéletesen illett vékony ám formás lábaira. Szárnyak nélkül is tökéletesen beleillett egy angyal képébe ám a hófehér tollak voltak azok amik megkoronázták jelmezét.
- Kérlek mondd, hogy ez nem az én arcpirosítóm.-
Megköszörülte torkát majd bocsánatkérőn nézett a lányra.
- Attól tartok nem mondhatok nemet. - Mielőtt kedvese félbeszakíthatta volna újból közbevágott.
- Muszáj volt ez adja meg Drakula eredetiségét. -

A lány összeszorította ajkait és gyilkos pillantást vetve barátjára kikapta a kulcsokat kezei közül.

- Ezért én vezetek, de a sminklemosóm közelébe se menj. - Megegyezően belemosolygott a dacos arcába majd egy gyors csóktól minden bosszúsága elpárolgott.
Az autó halkan dorombolt a lány kezei között. Amanda mindig is szeretett vezetni. Élvezte, hogy kezei között tudhatja az irányítást. A levegő már kezdett lehűlni őt mégsem érdekelte, és lehúzott ablakkal olvadtak bele a város félhomályába.
Újonnan szerzett Drakulája az anyósülésbe préselődve próbálta leplezni sebességtől való félelmét.
- Lassítsak ? - Kérdezte letörölhetetlen vigyorral arcán miközben barátja rémült tekintetét fürkészte.
- Jó lenne. - Válaszolta vissza, de nem volt idő lassításra mert abban a pillanatban arca a műszerfalhoz ütközött a fékezés következtében. Nem tudta mennyi idő telt el percek, vagy órák, de Jeremy remegő kezeire ébredt amint azok szüntelen próbálják ébresztgetni. Aztán a lány tekintete az útra tévedt megpillantva a halálra vált kislányt, aki riadtan pislogott a fényszóróba.
- Te jó ég...- Lihegte Amanda miközben a másodperc töredéke alatt próbált kikászálódni az autóból, ám az csak lassan sikerült, de mire feleszmélt a lány köddé vált és már a távoli házak felé rohant.
Az eddig adrenalin pumpálta teste a földre rogyott, tekintete előtt kezdett minden elhomályosulni. Az utolsó amire emlékszik Jeremy aggódó tekintete és saját riadt zihálása.

^{2 évvel korábban...}

Haloween éjjelén.

- Jason ezerszer mondtam már, hogy a lányok nem szeretik az egoista izomagyúakat. -
Nevetett bele kacéran a telefonba miközben a túlságosan kirívó nyuszi jelmezét öltötte magára, vállával támasztva meg a telefont.
- Én nem a lányokat kérdezem, hanem téged. Mi lenne ha a buli után nálam aludnál ? -
Amanda teátrálisan megforgatta szemeit, majd felhúzta a cipzárját és felsóhajtott.
- Még megfontolom, de most mennem kell.- Tette le elköszönés nélkül a kagylót, miközben a meredek magassarkúin leegyensúlyozott a lépcsőn egészen a kocsiig.
- Én mondom Amanda a mai napot sosem fogod elfelejteni. - Harsogta túl a rádiót Amanda egyik legjobb barátnője miközben megközelítették az iskolát. És valóban nem felejtette el sosem. Nem azért mert azon a napon leöntötték a jelmezét és a vérvörös puncs sosem jött ki a ruhájából, nem is azért mert Jason leitta magát és megaláztatta az egész iskola előtt és nem is azért, hogy aztán puncstól ragadósan kellett hazasietnie. Bár ez utóbbi nem egészen így történt.
- Amanda – Szólalt meg egy hang a sötétben és ha nem lett volna ennyire dühös, valószínűleg a szíve is kiugrott volna a helyéről. Meglepő módon észre sem vette a mellette guruló ezüst színű Volvót, ami nagy valószínűséggel kölcsönzött, mert aki benne ült annak lehetetlenség, hogy egy ilyen kocsi birtokában legyen.
- Ó remek már csak te hiányoztál.- Szitkozódott hangosan Amanda. Az utóbbi időben, de ha jobban belegondolok sohasem érdekelte mások érzései. Ezért is mondta ki minden sértő gondolatát azoknak akik nem a barátai voltak.

De Jeremy már hozzászokott ehhez, a mindennapos megaláztatáshoz és ahhoz, hogy mindenki vagy láthatatlannak nézi, vagy minden létező rossz tulajdonságát felszínre hozzák.
- Pedig épp fel akartam ajánlani, hogy hazaviszlek. De ha nem hát nem. -
Mosolyodott el kedvesen szemüvege alatt és épp meg akart indulni, mikor Amanda túlverekedte magát az önfejűségén és büszkeségén, amit meglehet már akkor elhagyott mikor Jason részegen letámadta aztán a vadonatúj cipőjére hányt. Felsóhajtott majd megtorpant.

- Várj! Vezethetek? - Kérdezte mire Jeremy csak barátságosan bólintott és átült az anyósülésbe.
- De ugye van jogosítványod? - Vetette fel a kérdést miközben a kocsi kerekeit csikorgatva indult el Amanda és száguldott át a kihalt erdős úton.
- Jaj ne legyél már ennyire begyepesedett. -

Vágta rá dacosan a lány miközben felgyorsított.
- De én nem is vagyok... - Akadékoskodott Jeremy, de nem tudta befejezni mondandóját mert a pánik úrrá lett rajta, ahogy a sebesség az ülésbe passzírozta.
- Amanda lassíts! - Förmedt rá túlkiabálva az ablakon besüvítő szelet amitől egyre inkább kivörösödött arca. Ám kétségbeesett kérésén a lány csak elmosolyodott.
- Tudod, ha csak egy kicsit képes lennél elengedni magad akár még élveznéd is. Sőt megkockáztatom, hogy ha igényesebben öltözködnél kevesebben gúnyolnának. Na jó ez utóbbi annyira talán nem igaz. -
Hadarta el indulatosan Amanda miközben alig pillantott az útra.
- Te meg ha kevésbé lennél sekélyes és elkényeztetett talán nem néznének buta libának. Bár ez utóbbi talán nem igaz. -
Vágott vissza a fiú ám Amanda már nem tudott egy újabb sértést Jeremy fejéhez vágni, mert figyelmét hangos csattanás terelte el, ami a motorháztető felől érkezett. Rátaposott a fékre, majd ahogy pár méterre eltávolodtak, akkor jutott el tudatáig mit is tett. Kezeit ajkai elé kapta, hogy megakadályozza annak remegését. Jeremyre pillantott ám az leblokkoltan bámult ki az ablakon. Ujjai a bőr ülésbe mélyedtek ám remegésük egy pillanatra sem állt le.
- Mondd, hogy csak egy állat volt. - Kérlelte a fiút ám ő sem tudott többet a lánynál. Hazudott magában százszor is, ahogyan ismételgette magában, hogy csak egy farkas, vagy talán egy kutya lehetett ám ő maga is tudta valahol mélyen legbelül, hogy egy piros hátizsák villant meg a fényszórók között.

-Amanda, Amanda nem történt meg újra. Hallasz Amanda ? -
Kérlelte a fiú miközben kezeit a lány arcára tette és olyan közel hajolt hozzá ahogy csak tudott, tekintetét az övéibe fúrva. A lány feleszmélt könnyes tekintetét felemelte majd mélyen beszívta a levegőt és hevesen bólintott miközben letörölte a könnyeit.
- Én csak, annyira élethű volt. Jeremy én annyira sajnálom. - Dadogta a lány miközben észre sem vette ahogy barátja kabátját markolja. A lágy karok finoman ölelték körbe és csitították el miközben lassan felállt.
- Css ne gondolj rá, semmi baj nincs. Gyere állj fel még a végén összekoszolod a fehér nadrágodat. - Próbálta meg elterelni barátnője gondolatait, miközben visszaterelte őt a kocsiba. A lány még pár percig próbálta kiheverni az előbb történteket, majd felöltötte az áthatolhatatlan maszkot amiről semmit sem lehet leolvasni. Sem örömöt, sem bánatot. Megigazította sminkjét majd legyintett mint aki az est hátra lévő részében nem is akar erről beszélni. Nem, hogy beszélni de kedve sem volt már ehhez a „ Haloween esti horror” nevezetű unalmas összejövetelhez. De ha már így kiöltöztek kénytelen volt pár percre beugrani, amit már az elején meg is bánt.
- Amanda! Kit látnak szemeim. - Torpant meg előtte Jason a focicsapat egykori vezetője. Bár egy apró bukás miatt „lefokozták” még mindig ugyan olyan befolyása van a diákok körében mint eddig.

- Sajnálom Jason nincs időm a hozzád hasonló szemetekre. -
Vágta rá Amanda és megfogva Jeremy kezét eloldalazott volna a fiú mellett ám az visszahúzta.
- Semmi gond, megbocsájtok és kész vagyok visszaengedni téged a társaságunkba. Később elmegyünk a Levendula házba. - Kúszott gonosz vigyor Jason arcára miközben próbálta kifürkészni Amanda gondolatait ám letörölhetetlen maszkja most sem engedett át semmiféle érzelmet.
- Idióta vagy ha azt hiszed a te társaságodban akarok lenni. -
Mosolyodott el miközben szemei szikrákat szórtak. Ám ezzel még nem volt vége. Ahogy hátat fordítottak Jason bevetette az ütőkártyát.
- Ó csak nem félsz kicsi Mandy. -
A lány megtorpant és Jeremyre pillantott tekintetével bocsánatért esedezve miközben újabb mogorva pillantással megfordult.
- Azt hiszed félek egy háztól, vagy a benne lakótól? Nem léteznek sem kísértet házak, sem boszorkányok. De gondolom ezt neked nehéz beismerni tekintve, hogy még mindig szereted az esti meséket. Ne aggódj ott leszek. -
Zárta le ennyivel a lány mire Jason vörös arccal a „csorda” felé igyekezett. A Levendula házként ismert ház a város szélén épült. Régebben még jól karbantartott és szép ház volt, nevét a mögötte lévő levendulamezőről kapta. Ám a ház másfél éve kezdett el tönkremenni. Az ott élő asszonynak sem ereje sem pénze nem volt rendbe hozatni. Persze a városiak próbálnak minden félét belemagyarázni a történtekbe mint például, hogy kísértetház, vagy hogy egy boszorkány birtokában van. Amanda sosem hitt az ilyen históriáknak főképp nem akkor, ha ez az ő kisvárosában történik, de most mégis úgy érezte el kell mennie. Nem is a bizonyításért és nem is azért, hogy megvédje becsületét. Valami sokkal felfoghatatlanabb dolog kezdte húzni amit csak akkor kezdett sejteni mikor már a ház előtt állt.

- Biztos be akarsz menni ? - Kérdezte Jeremy, miközben próbálta figyelmen kívül hagyni Jason önelégült vigyorát. A lány bólintott majd bátortalanul az ajtóhoz lépett, és megragadta a régi oroszlánfejet ábrázoló kopogtatót. Nem kellett sok idő az ajtó kitárult és Amanda arcán egy műmosoly jelent meg.
- Csokit vagy csínyt. - Lóbálta meg az asszony előtt a töklámpás alakú kosarát, miközben próbálta nem magára venni a méregető tekintetet.
- Nem vagytok ti egy kicsit idősek ehhez ? Lényegtelen nem is akarom tudni. - Legyintett majd beinvitálta a párt. - Gyertek be lehet van még valahol egy kis édesség. - Anne a ház tulajdonosa rengeteg dolgon ment át ami meglátszik rajta. Gondjai ólomsúlyként nyomják vállait és ő nem tehet ellene semmit, csak cipeli a végsőkig. Amanda és Jeremy belépve az ajtón próbálták palástolni megilletődöttségüket. A ház belülről meglepően otthonos és hangulatosnak mondható, a karmazsin függönyökkel és a régi bizonyára sokat érő nippekkel.
Anne elhúzta az ablak elől a függönyöket majd felhorkanva megszólalt.
- Ezek az ökrök meg mit állnak a házam előtt? Ez egy fogadás vagy valami vicc igaz?-

Kérdezte felvont szemöldökkel az asszony miközben nehézkes járása végett jobbnak látta ha kényelmesen elhelyezkedik a fotelben.
- Hát igaz ami igaz kering pár rémhír a házról. - Vallotta be bocsánatkérőn Jeremy ám Amanda rögtön rárivallt. - Jeremy! - Nézett rá majd az asszonyra aki akaratlanul is belemosolygott mondanivalójába.
- Én is hallok ám ezt azt. Boszorkányok és kísértetek. - Nevetett fel ércesen Anne, ám Amandában mintha megfagyott volna a vér, majd burkolva rémületét megforgatta szemeit és akaratlanul is kicsúszott a száján a következő.
- Na persze. Butaság az egész, ha voltak is valaha még Salemben véget vetettek az egésznek. -
Ám az asszony magára véve Amanda kijelentését úgy kelt fel a fotelből, hogy egy pillanatra lábfájását is elfejtette. Erős ujjait egy szempillantás alatt a lány felé meresztette mire Amanda hátralépett ám pár lépés után a karmazsin függönybe ütközött a mögött pedig a falba. A vaskos és erős ujjak fenyegetően szorultak torkára, de képtelen volt segítségért kiáltani. Jeremy mintha földbegyökerezett volna. Nem nézett sem rá, sem az asszonyra tekintete még mindig a fotel felé szegeződött és még a mellkasa mozgását is alig lehetett kivenni. A levegő lassan kezdett kiszökni a tüdejéből, de mégis jobban aggódott Jeremyért mint a saját életéért.
- Mit csinált vele ? - Kérdezte erőlködve ám válasz helyett az asszony tekintete mintha megvillant volna a félhomályban, és a karmazsin függöny lángra kapott Amanda mellett. A tűz, olyan gyorsan terjedt, hogy már már természetellenesnek volt vélhető. A füst lehatolt egészen a tüdejéig és ahogy Anne elengedte köhögésben tört ki. Nem volt ideje terveket szövögetni, vagy megkérdezni, mégis mért csinálta az egyetlen gondja az volt, hogyan juttassa ki Jeremyt ebből a pokolból. Ám a fiú nem mozdult akár egy szobor úgy állt ott, szinte észre sem véve a körülötte forgó káoszt. A lány pedig hisztérikus zokogásba kezdett. Próbálta megmozdítani a fiút ám semmi sem történt, meg akarta keresni tekintetével az asszonyt ám már ő sem volt sehol. A következő pillanatban Jeremy és Amanda közötti helyett egy leomlott tartópillér torlaszolta el. A lány ajkai elé kapta kezét, de rájött nem tehet semmit és ha nem siet ki akkor ő maga is bent ég. Az ajtó feletti fal lassan meginogott, de még épp elég ideje volt ahhoz, hogy kirohanjon rajta. Fogalma sem volt arról, hogyan jutott ennyire messzire a háztól, de arra eszmélt, hogy a várostól nem messze lévő tóparti házuk felé siet. Az eddig adrenalinnak tulajdonított erő most kezdett kiszállni belőle, habár könnyei most sem apadtak el. Cikáztak a gondolatai, de a legfőbb még mindig a fájdalom volt amit Jeremy elvesztése miatt érzett. A torkában érzett gombóc egyre inkább kezdte megfojtani. Fájt az érzés és fájt a gondolat is, ha arra összpontosított, hogy Jeremy nincs többé. Képtelen volt túltenni magán ezen tényen, ezért ahogy belökte az ajtót maga előtt gyengén esett össze a sötét fapadlón. Nem akarta hallani a körülötte zajló világot, nem akart érezni, nem akart látni és hallani. Mégis ott volt, a tóparti háznál és jól volt. Testileg legalábbis bizonyosan. Az pedig, hogy lelkileg mennyire volt sérült csak ő tudta. Túl nagy volt a csend, túlságosan elhalkult a világ körülötte, az egyetlen amit hallott az a saját lélegzete volt.

Érezte a könnyeitől nyirkos padló minden barázdáját, a megperzselődött szövet szúrós illatát, az izzadtságtól nyakához tapadt hajtincseit. A fehér ruhája bizonyára mostanra már befeketedett a portól, sártól és koromtól de őt ez sem érdekelte, hogyan is érdekelte volna hiszen elvesztette a legfontosabb személyt életében.
- Mit tettem? - Suttogta a sötétségbe miközben ott abban a percben azt kívánta bárcsak megnyílna alatta a föld. De nem nyílt, meg sem mozdult ahogyan Amanda sem. Álomba sírva magát jó pár órával később ébredt fel. Nem tudta, hogy gyomra azért fordult fel mert még most sem tudta feldolgozni Jeremy halálát, vagy mert undorodott saját magától. Tenyerét az érdes fapadlóra nyomta úgy próbáld felülni, de képtelen volt, mert a gyengeség felül emelkedett rajta. Ebben a pillanatban gyomra és teste egyaránt megadta magát és minden ami benne volt kijött belőle. A nap gyenge sugarai besütöttek a poros ablakon és lassan bevilágították a szobát. Amanda arcára megdöbbenés ült ki ahogyan észrevette, hogy az eddig nyirkos fapadlón egy óriási sártócsa fekszik. Kezét óvatosan végighúzta az ajkain ám megdöbbenésére azok is sarasak voltak. Érezte a sár émelyítő ízét és újból felfordult a gyomra. Erőt vett magán és kisietett a faházból remélve a friss levegő majd segít a hányingerén. Ám nem így lett a sár amit bent látott újból feltört gyomrából beterítve a füvet. Az eddig csupán megrettent és összetört lány kétségbeesett. Nem értette mért történik ez vele, de erőt kellett vennie magán. Haza kellett mennie elmondania a szüleinek mi történt és Jeremy szüleinek is. Ki tudja mióta keresik már őt és Jeremyt. Az út rövidebbnek tűnt éjjel mint most, de még így is rendkívül hamar hazaért. Ám ahogy benyitott nem talált otthon senkit. A cipője sáros nyomokat hagyott végig a nappalin, kezével végigsimított a családi képeken néhol összepiszkolva azt. Bármit megadott volna azért, hogy otthon találja az anyját ám úgy tűnt egyedül kell megbirkóznia a gondjaival. Mindenek előtt le kellett zuhanyoznia. Nem bírta azt ahogy a mocskos ruha a bőréhez tapadt ezért megkönnyebbülés volt levenni azokat és egyenesen a kukába dobni. Ahogy megengedte a vizet és az végigfolyt testén, újból egyedül maradt a gondolataival. Eleredtek a könnyei majd végül a hideg csempéhez dőlt. Nem akart a történtekre gondolni de mégis csak az járt a fejében. Felbontotta kedvenc samponját és alaposan megmosta ragacsossá vált haját. Miután végigsimított szőke hajtincsein döbbent tekintettel meredt tenyerére. Észre sem vette mikor kezdett el zihálni és mikor rogyott a földre. Fogalma sem volt arról mi történt vele, de az eddig mindig gondosan ápolt hajtincsei most a tenyerén pihentek. Újból és újból végigsimított haján ám minden egyes alkalomkor egyre több haja hullott ki.
- Szent ég. - Suttogta magának miközben lassan felállt. Elhúzta a zuhanyfüggönyt ám azonnal meg is torpant.
Egykoron hófehér bőre most még fakóbbnak tűnt ahogy barna hajtincsei az arcába hullottak. Szemei táskásak ajkai pedig cserepesnek hatottak mégis, még most is gyönyörű volt.
Amanda próbált erőt meríteni és elővenni kedvesebbik énjét ám ez kevésbé sikerült.
- Te jó ég. Hogy jutottál be a házba? -
Szólalt meg kérdőn miközben a másodperc tört része alatt húzott maga elé egy törölközőt.
Bár még csak kislány volt mégsem akart meztelenként mutatkozni. Bár kérdésére válasz nem érkezett Amanda mégis úgy gondolta ésszerű magyarázat van arra, hogyan jutott be ez a kislány a házba. Gyengéden elmosolyodott ám ez a mosoly nem is állhatott volna távolabb attól a mosolytól ami egykoron bearanyozta Jeremy napjait.
- Mi a neved? Eltévedtél? - Kérdezte kedvesebben miközben leguggolt. Furcsán ismerősnek tűnt számára a kislány, de az érzést figyelmen kívül hagyta.
A lány elmosolyodott de nem adott választ a kérdéseire.
- Na jó elzárom a vizet aztán megkeressük a szüleid. - Mosolyodott el bátorítóan Amanda majd hátat fordítva az apró idegennek elzárta a vizet, ám ahogy visszafordult az nem volt ott. Lesietett a lépcsőn, benézett a szobákba ám sehol sem találta. Bizonyára a nagy Haloween esti csokikéregetés közben tévedhetett el ezért figyelmen kívül hagyta és öltözni kezdett. Megritkult haját egy kalap alá tömködte majd lélekben felkészítve magát elindult. Furcsa érzés kerítette hatalmába ahogyan kilépett a bejárati ajtón. Az utca meglepően kihaltnak tűnt. Ilyenkor már rég munkába készülődnek a szomszédok, a háziasszonyok a kertjüket öntözik, a gyerekek az udvaron játszanak. Most mégis egyetlen lelket sem látott.

Bizonytalanul indult el reménykedve, hogy lát valaki ismerőst. De az úton egész végig csend volt. Még Tamsin a foltos macska sem szaladt oda hozzá, ahogy minden reggel teszi. Ahogy befordult arra az útra, ahol Jeremy háza is található megpillantott egy férfit. Arca véres volt, mintha ellőtték volna a fél arcát. Ahogyan Amanda szemeibe pillantott megfagyott ereiben a vér. Ám az idegen csak felnevetett és továbbsétált. A baljós nevetés nem hagyta nyugton, de most arra kellett koncentrálnia, hogy szóljon Jeremy szüleinek. A semmiből tűnt elő a kislány aki most is ugyan olyan kedves mosollyal állt ott Amanda előtt. Viszont ő már nem volt annyira nyugodt. Elkeserítő helyzetbe került. Először a hányinger, majd a hajhullás aztán pedig ezek a hallucinációk. Igen csakis hallucináció lehet az ami itt folyik. Tudata felmondta a szolgálatot és inkább valamiféle tévképzetbe ringatja magát mintsem, hogy erőt vegyen.
- Mi folyik itt ? - Kérdezte szörnyülködve Amanda, de a választ most sem kapta meg. A gyermek kedves arca most rettegővé vált és kétségbeesetté.
- Kérlek ne bánts. Ugye nem fogsz többé bántani? Annyira félek. -
- Nem dehogy bántalak, miről beszélsz ? - Guggolt le hozzá újból és letörölte arcáról a könnyeket, de ezzel a mozdulattal felsértette a gyengévé vált bőrt ami levált a lány arcáról.
- Te jó ég. - Ejtette ki a szavakat halkan és az ajkaihoz kapva kezét halálra vált arccal állt fel a lány mellől.
- Bántottál! - Az eddig kétségbeesett kislányt most inkább lehetne dühödtnek nevezni.
- A mamám majd megtalál. - Suttogta halkan majd újból kámforrá vált.
Amanda már nem tudta mi tévő legyen, de abban a pillanatban rohanni kezdett ahogy a lába bírta. Nem figyelt arra merre csak minél távolabb legyen ettől az agyrémtől. Ám a távolban megpillantotta a Levendula házat.
- Ez lehetetlen... hiszen ez … - Dadogott de mindennél jobban ki akarta deríteni mi folyik itt és reményei szerint az egyetlen aki el tudta mondani az Anne volt. A kopogtatóhoz érve az ajtó kérés nélkül nyílt ki és az eddig romosnak vélt ház épp úgy nézett ki mint előző nap és Anne is ugyan úgy ült ott a fotelben.
- Hát idetaláltál. - Kúszott gonosz mosoly arcára miközben végigmérte a lányt.
- Mi folyik itt? Tudom, hogy maga csinálta. - Ordított rá az asszonyra Amanda de hamar rájött, hogy ilyen beszéddel semmit sem ér. - Én sajnálom amit mondtam előző nap. Kérem, könyörgöm csinálja vissza. Bármit megteszek csak hozza vissza Jeremyt. Vissza akarom kapni ő nem érdemelte meg a halált. -
Zokogta miközben lassan az asszony elé térdelt megragadva annak kezét. Ám segítség helyett az a képébe nevetett.
- Sajnálod ? Te sajnálod ? - Nevetett tovább miközben Amanda felé emelkedett.
- Ő valóban nem érdemelte meg a halált, de te igen. Te aki két éve saját kezűleg ölted meg a lányom. -
Amanda tekintete elsötétedett, tökéletesen tudta mire gondol Anne. Ő tette egyedül az ő hibája az ami két éve azzal a lánnyal történt. Két évig hitegette magát, hogy csak egy állat volt, de saját maga volt az aki eltemette valahol az erdőben.

- Mogyoróbarna haja elterült a betonon, arca véres volt és elgyötört. Szinte kiült rá az iszonyat és te vagy a hibás mindezért. Ő volt a mindenem. A szemem fénye de ezt te úgy sem tudod felfogni.-
Ordította a lány arcába és ez volt az a perc amikor megvilágosodott. A lány akit az imént látott az volt akit megölt. Akit eltemetett azért mert gyáva volt. Gyáva volt a szülei és a rendőrség szemébe nézni, gyáva volt magára vállalni szörnyű tettét ezért egy másik rettenetes tettel palástolta azt.
- Istenem … - Suttogta maga elé de csak újból kinevették.
- Nem aranyom itt Isten nem segíthet. - Mosolyodott el ördögien az asszony.
- De miért Jeremy ? Kérem adja vissza Jeremyt én esküszöm megteszek bármit. - Kérlelte tovább de a letörölhetetlen mosolyon kívül nem kapott többet.
- Még most sem érted ugye? Nem ő a halott édesem. Hanem te vagy az.-A halál mindig fájdalmas, felkavaró és megdöbbentő, még akkor is, ha nem számítunk rá, akkor is, rettegünk tőle és akkor is, ha ez az egyetlen módja, hogy megbűnhődjünk.