’Az a furcsa a sebbel, hogy fájdalommal jár, de amikor meggyógyul, a heg környékén a bőr sokkal erősebb lesz…’ Elmélázva tisztítom a karomnyomokat a lábszáramon. Nem szeretek legyengített démont támadni csoportostul. Valahogy olyan, mintha egy gyámoltalan lényt gyilkolnék meg.
Gyorsan iratzét firkantok a seb mellé és fogcsikorgatva tűröm a villanásnyi fájdalmat. Hullafáradt vagyok, farkaséhes és a lábaim mintha ólomból lennének. Pedig még egy óra ebédig, és ez alatt még démonnyelvek tanulása a program. Nagyszerű.
Persze mióta újra az árnyvadászok birtokában van a kehely, nem csak két-három csoportos tanítás van az Intézetekben. Húsz év alatt igencsak megduzzadt az új generáció árnyvadászainak száma. Idrisbe csak az elit gyerekek kerülnek, a többieket a környékbeli intézetekbe küldik alacsonyabb színvonalú taníttatásra.
Mi például tizennégyen vagyunk az intézetben gyerekek, plusz a tanítók, néhány felnőtt és a személyzet. Bár még így is csak a törtrészét töltjük meg a hatalmas épületnek, mégis soknak tűnik.
A gyerekek három csoportra vannak bontva: a négy apróság, akik tizenkét évesnél fiatalabbak, és még csak elméletet tanulnak. Mi heten, akik tizenhat éves korunkig ellenőrzött körülmények közt harcolunk, és persze a nálunk idősebb (összesen két fiú és egy lány) akik már szabadon járnak portyázni, de még gyereknek számítanak.
Lehet hogy más érződött ki a szavaimból, de szeretek árnyvadász lenni. Nagyobb szabadság, önállóság és több izgalom jár nekünk. Magyarország új (és egyben második) intézetében lakunk Tihanyban. Imádok a Balatonnál élni: a hely hemzseg a tündérektől, akiket a hatalmas vízfelszín csalogat, vérfarkasok töltik meg az erdőket, vámpírok húzzák meg magukat a hegyekben és boszorkánymesterek kántálása hallatszik az éjszakai szellővel. Az egész árnyvadászvilág átformálódott: nincs határ köztünk, a mondénok és az alvilágiak közt. A titkunkat nem fedjük fel, de úgy élünk, mint ők, bár kissé még mindig elszigetelve.
Csak hogy egy példát mondjak, az egyik vérfarkas ismerősöm egy vámpírral kavar, de nemrég házasodott a környéken egy tündér és egy boszorkánymester. Minket pedig engednek bulizni, van telefonunk, sokszor Skypeolunk a külföldi ismerőseinkkel és sokak közülünk mondénokkal lógnak.
A démonokkal is jobban állunk: valahogy elapadt a korábbi lehetetlenül nagy invázió, de még így is veszéllyel jár egy-egy kiküldetés. Nem mondom, néha vannak kisebb-nagyobb csaták mikor pár értelmesebb démon pont Magyarországon töri át a védvonalakat, de igazából az életünk nyugodt, mondhatni normális.
***
Békés nyálcsorgatós-szuszogós szendergésemből a hőn szeretett oktatónk, Ármány Zétény (igen, elég hülye szülei voltak) ordítása riaszt fel.
-Talán Hajnal kisasszonyt untatja a Kwasrytz igék ragozása?
Amilyen békésen aludtam eddig, legalább annyira pánikolok most. Most nem ronthatok el mindent; holnapután betöltöm a tizenhatot, és ha megfelelően zárok démonnyelvekből és gyakorlatból, akkor végre én is kedvemre mászkálhatok és harcolhatok a legidősebbekkel. Komolyan minden vágyam teljesülne vele. Rám is úgy felnéznének, mint Larára, Kevinre meg Viktorra.
Lehet, hogy összebarátkoznék velük. Hogy bevennének a kis zártkörű klubjukba, hogy végre lenne az árnyvadászok közt is barátom. Meglátnám, hogy milyen két parabatai kapcsolata (Kevin és Viktor tavaly estek át a szertartáson), tudnék lányos dolgokról beszélni Larával és velük mehetnék akárhová, nem csak irigykedve lesném őket, ahogy elindulnak nevetgélve az éjszakába.
Mindegy ez most egyáltalán nem érdekes, mivel épp a lilába forduló arcú Zétény tanár úrral nézek álmatag farkasszemet.
-Azt kérdeztem untatlak-e?!
-Tanár úr, elnézést szeretnék kérni a viselkedésemért, a reggeli gyakorlat és a sebesüléseim kifárasztottak - ez az Léna, ez pont eléggé tisztelettudó volt.
Ármány tanár úr egy hosszú pillanatig hitetlenkedve bámul az arcomba, majd hirtelen hahotázni kezd.
-És egyesek komolyan azt mondják, hogy a fénykorukat élik az árnyvadászok! Kifárasztott a reggeli ugrabugra a gerendákon meg a harc holmi legyengített démonokkal? És még meg is sebesültél! Örülj, hogy nem volt benne méreg! Mit tudsz te a harcról? Mit tudtok ti mind arról az évezredes háborúról, aminek a katonái vagytok, holott harcolni se tudtok. Csapatostul egy démon ellen kudarcot vallotok? Mit tesztek majd egy invázió idején?- Látom a szemén hogy nevetségesnek tart minket, de közben aggódik és dühös a ’semmirekellő generációnk’ miatt. –És ne hidd kedves Léna, hogy nem tudom, mi jár a fejedben. A feketékkel akarsz lenni igaz? Igazi harci ruhát szeretnél, bejárást a fegyverszobába és letudni a tanulást. Ne hidd, hogy megengedem. Ne hidd, hogy Viktorék tudásának akár közelében is vagy. Ne higgye egyikőtök se, hogy tudja, mit jelent árnyvadásznak lenni.
Ahogy ezt hallgatom, felfogom ugyan a szavakat, de kövekként puffannak az elmémben. Nem. Enged. Át. Semmire. Kellő. Vagyok. Nem. Hiszem. El.
Nem tehetek róla, de könnyek gyűlnek a szemembe. A lelkem fortyog a dühtől és a megaláztatástól. Nem sírhatom el magam, azzal csak adom Ármány alá a lovat.
Látom rajta hogy észreveszi a szememben a könnyeket, és már készítem magam a következő ordításra. De ő csak megvetően fújtat egyet és a fejét rázva elfordul.
Körbekémlelek, hogy látja-e valaki a könnyeim, de mindenki lesújtva mered maga elé, és az elhangzottakon rágódik.
***
Olvastam egyszer egy könyvet, aminek Csontváros volt a címe. Egy-két éve, mikor olyan tizennégy éves voltam, a felnőttek épp kiküldetésen voltak, és csak a személyzet meg a gyerekek maradtak az Intézetben. Míg mindenki a zeneszobában ült és egy fuvoladarabot hallgattak, én kisurrantam a könyvtárba. A felnőtt szegmensben - ahová valójában nem tilos a bejárás, csak senkit sem vonzanak a poros, nehéz kötetek- az olvasóállványon egy újnak tűnő könyvön akadt meg a szemem. A borítóján egy rúnákkal telerajzolt izmos férfi felsőtest volt, és ez egyből felkeltette az érdeklődésem. Ez a könyv regénynek nézett ki, így csak mondén írhatta. Az árnyvadászok nem írnak regényeket, mi ismeretterjesztő könyveket olvasunk, legfeljebb mondén klasszikusokat.
Ahogy elkezdtem olvasni láttam, hogy jól gondoltam - a könyv korombeli árnyvadászokról szólt, tiniknek megírva. Egyből beleszerettem a történetbe, Jace és Clary kalandja lenyűgözött. Napokig jártam vissza a könyvtárba és a könyvet bújtam.
Mikorra kiolvastam, hazajöttek a harcosok. Délután belopóztam a könyvtárba, hogy megtaláljam a könyv második részét - mert nyilvánvalóan volt neki – de ott találtam anyámat amint hevesen vitatkozik a könyvről Ármány tanár úrral. Nem vettek észre, úgyhogy míg kisettenkedtem elkaptam pár mondatfoszlányt. „…hogy adhatták ki?! …úgy hallottam csak egy pénzéhes látó… meg kell találni és elhallgattatni… nem olvashatják el… a Klávé őrjöng…”
Valójában ez nem is jelent semmit. Azóta sem tudom, miről szólt a vita akkor, és nem is érdekel. Csak azt tudom, hogy ez volt az a könyv, ami megtanította, mit is jelent árnyvadásznak lenni, hogy milyen borzasztó egy valódi csata, és hogy én és a többi árnyvadász vagyunk, akik nélkül ez a világ már rég összeomlott volna. Tudom, hogy milyen dicsőséges és mégis kilátástalan a mi harcunk, és büszkén viselem a rúnák és karmok hegeit.
Szóval Ármány lehordására válaszolva, igenis igazi árnyvadász leszek, és a legkevésbé sem vagyok semmirekellő. És ezt be is bizonyítom neki. Letörlöm azt a ronda vigyort az arcáról a jövő heti vizsgán.
***
Mély levegő és kifúj. Nem kell félni. Ő is vizsgázott Ármánynál, csak nem harapja le a fejed, ha segítséget kérsz. Csak nem nevet ki. Csak nem beszél ki Viktoréknak. Csak nem.. Áh, inkább ess túl rajta Léna!
Bekopogok a masszív tölgyfaajtón. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is ilyet teszek. Lara, Kevin és Viktor szobája az Intézet legszélső tornyocskájában van, távol a mi lakószárnyunktól. És most mégis itt állok remegő térddel és gyomorgörccsel, holott nincs sok okom rá.
Lara kinyúlt pamutpólóban és falatnyi sortban nyit ajtót. Kezében egy könyv, ujját a lapok közt tartja könyvjelzőként. Látom rajta hogy megzavartam, és legszívesebben bocsánatért esedeznék vagy elfutnék. Vagy mindkettő.
-Szia.. ööö.. én.. ööö.. Léna vagyok.. öö... –szerencsétlen dadogásomat egy mosollyal szakítja félbe.
-Szóval te vagy az a híres Léna akit Ármány annyira meg akar buktatni? –a kérdés váratlanul ér. –Ne is kérdezd, úgy felhúzta magát hogy tegnap végig velünk ordibált és minden második mondata az volt hogy ez már a harmadik alkalom hogy nem figyeltél az óráján.
-Hát izé, bocsi. Mármint hogy amiért leordított. Mármint titeket… -nem tehetek róla, az agyam teljesen leblokkol. Nem ilyen kedves fogadtatásra vártam. Ők hárman, akik már hordhattak harci ruhát, valahogy mindig is elérhetetlennek tűntek számomra.
-Nyugi már, nem harapok. De sejtem miért vagy itt. Segítséget szeretnél kérni mi? Tudod mit? Örömmel. Mindhárman örömmel segítünk. Igazán szeretném látni Ármány fejét mikor rájön hogy simán átmész a vizsgán.
Innentől kezdve a dolgok felgyorsulnak. Lara bemutat Kevinnek és Viktornak. Fogalmam sincs honnan vettem ezt az ’elérhetetlenek’ dolgot. Mindannyian aranyosak, ugratnak és tényleg kedvesek.
Viktor a legjobb démonnyelvekből, így hát ő korrepetál. Imádok vele lenni, tisztán és érthetően magyaráz, mindig a szemembe néz, hogy lássa, értem-e. Igazából talán ez a legnagyobb baj, hiszen a szemei inkább elbűvölnek, mint segítenek a koncentrálásban. Gyönyörű csokibarna, a pereme fekete és a pupillája körül pöttyök vannak, amiket csak akkor veszel észre, hogyha nagyon-nagyon sokáig nézel elolvadva mélyen a szemébe… Na jó, inkább abba hagyom - látszik hogy egy hülye fruska vagyok, amint egy légtérbe kerülök egy fiúval, egyből álmodozni kezdek. Persze ez nem jelenti azt hogy folyton csak szerelmetesen bámulok rá: keményen számon kéri amit elmond, szinte minden nap hajnalig tanulok és gyakorlok és megint csak tanulok.
A gyakorlat már más tészta. A különböző szaltókat és bukfenceket, ugrásokat és vetődéseket a világ legkegyetlenebb edzője, Lara tartja. Pirkadatkor ott kell lennem nehogy Ármány észrevegye hogy segítséget kapok, mert akkor a bukás biztos. Ami pedig Kegyetlen Laura tanárnénit (Larát) illeti… Nos, legyen elég annyi, hogy ugyan minden egyes edzés után hatalmasat fejlődök, de az izmaim helyén a pokol tüzét érzem ugyanakkor.
Közelharcból is varázslatos fejlődésnek indultam, Kevin kígyózó mozgása valahogy teljesen rám ragad. Miután Larának hála szinte az ágyamból is szaltózva kelek fel, a kitérés és a megtévesztés mestere lettem. A harmadik napon sikerül kést szegeznem Kevin torkának.
-Ha nem látnám milyen jó vagy, azt hinném én lettem gyengébb- kuncog miközben kifújom magam. –De tényleg. Látom, hogy nem hiszed el. Nézz rám! –Vonakodva ráemelem a tekintetem. –Olyan embernek nézek ki, mint aki ok nélkül szokott dicsérgetni? –Nem, olyan embernek nézel ki, mint aki ok nélkül leütne az utcán. Persze nem mondom ki. Ugyan tényleg egy igencsak erős és agresszív kinézetű fiú, de ha bárki megismeri, láthatja, hogy nála kedvesebb és lovagiasabb fiút keresve se találhat. Sohasem volt testvérem, de ő három nap alatt úgy lopta be magát a szívembe, mint egy imádnivaló báty.
-Ide figyelj –megfogja a vállamat, és a szemembe néz. –Nem tudom, hogy őstehetség vagy, vagy hatalmas az akaraterőd, de három nap alatt annyit fejlődtél, mint mások egy év alatt. Látom a karikákat a szemed alatt a tanulás és a hajnali edzések miatt. Látom, hogy fáj minden izmod, de mégis összeszorítod a fogad és addig erőlködsz, míg sikerül elérni a célod. Senki más a csoportodból nem tudná ezt megcsinálni. Pedig ez minden igazi árnyvadász ismérve. Mi Larával és Viktorral csak azért lehetünk feketében, csak azért bíz ránk feladatokat a Klávé, mert erőt vettünk magunkon és elvégeztük a feladatunk. Vinni fogod valamire, ha ilyen kitartó maradsz.
Könnyek szöknek a szemembe. Megölelem Kevint és valami olyasmit motyogok, hogy szeretnék olyan árnyvadász lenni egy nap, mint ő.
***
Éééééés dobpergés; a vizsgák napja. Már rég nem érzem magam fáradtnak, kipattanok az ágyból és futok Viktor szobájához. Megígértette velem, hogy benézek hozzá még reggeli előtt. Kocogva haladok, közben bemelegítem az izmaimat. Ahogy bekopogok, egy igencsak kócos Viktor nyit ajtót kinyúlt flanelpizsamában. A szeme felcsillan, ahogy meglát és elmosolyodik.
-Üdvözlégy, drága Léna! –Cifra meghajlással beinvitál a szobába és vigyorogva leültet az ágyra. Látom vicces kedvében van és éppen valami uracskát játszik. Beletúr az egyik fiókba és diadalmasan előhúz egy hosszúkás tárgyat. –Hölgyem, ezzel a kis ajándékkal szeretnék önnek sok szerencsét kívánni. Ez itt egy sertnon démon fullánkjából faragott toll. Bizonyára szerencsét hoz majd. De –szigorúan megrázza az ujját –Ha Hajnal kisasszony ennyi törődés és segítség után rosszul merészel szerepelni a vizsgán, akkor bizony saját kezemmel hajítom át egy rondább dimenzióba! -Nevetek, és közben a tollban gyönyörködök.
-Ez nagyon megtisztelő az uraságtól, köszönettel tartozok mindenért –mondom. Megölelem, és adok neki egy puszit. Viktor meg fogja, és belefúj a nyakamba mire olyan hangot ad ki a levegő, mint egy puki. Visítva nevetek és az ágyra huppanok. Könnyeimet törölgetve megköszönöm neki, mert tényleg egy ilyen nevetés kellett ahhoz, hogy elmúljon az izgalmam.
***
A démonnyelv vizsgám hibátlan lett, rajtam kívül mindenki épp hogy átcsúszott. Láttam Ármány dühös arcát, ahogy próbál belekötni bármibe, de nem tudott; sőt, egyszer én javítottam ki őt.
Most pedig itt állok, velem szemben egy falánk démon, amely nincs lelassítva viszont kellően buta. Rámarkolok a szeráfpengére, kimondom a nevét és akcióba lendülök. Átszaltózok felette, így a farokcsapása célt téveszt. Amíg felém fordul, lesújtok, de páncélt ér az ütés. Kitérek a következő támadás elől és egy jól kimért ütéssel pontosan két páncéllemez közé hasítok. A démon összezsugorodik és eltűnik.
Körbenézek; ez igencsak gyors volt. Mindenki döbbenten áll és néz. Az előttem lévő lányt az előbb vitték a gyengélkedőre, a legelső srác pedig rövid úton feladta. Én meg két perc alatt megcsináltam.
Zétény tanár úrnak nincs választása: muszáj átengednie. Bár azért látok valami büszkeséget is rajta, mikor kiadja az utasítást, hogy költözök a szélső toronyba, és kerítsenek nekem egy harci öltözetet valamint Laráék vezessenek körbe a fegyverszobában. Aztán félrevonja őket és valamit pusmognak valami küldetés ismertetéséről.
Vígan költözök át a Laráéval szemben lévő szobába a csoporttársaim irigy tekintetének kereszttüzében. A fegyverszoba igazából nem nagyon köt le, úgyhogy nemsokára már a szobámban ülünk, és tűkön ülve várom, hogy mégis miféle küldetésről van szó.
-Egy látó néhány éve megszegte a Törvényt és publikált mindent, amit az árnyvadászokról tudott. A neve Cassandra Clare. Azt nem tudjuk pontosan, hogy mit és hogyan hozott nyilvánosságra, ugyanis a Klávé tiltott dokumentumnak minősítette, ezért a többség elől eltitkolják. A gond csak az, hogy egy igen nagy és lelkes rajongótábora alakult ki a mondénok közt, akik ugyan csak fikciónak hiszik az árnyvadászok létét, de mégis veszélyt jelenthetnek ránk. A tudomásunk szerint a valódi Cassandra Clare valahol a Balaton környékén bujkál az utóbbi két hónapban, míg egy nő, akiről azt hiszik hogy az író, jelenleg turnézik az új könyve kapcsán. Sajnos csak annyit tudunk amennyit ismertettek velünk. A Klávé korlátozza az internetünket, és ha tudomásukra jut, hogy más módon kutakodtunk annak következményei lesznek. Tehát ennek a Cassandra Clarenek a nyomait kell felkutatnunk és az Inkvizítor elé vinni őt –fejezi be Lara.
Ahogy végiggondolom, első küldetésnek nem is rossz. Semmi veszélyes harc, de nagy szívesség a Klávénak. De valami bizsereg az agyam egyik szegletében. Clare… honnan ismerős nekem ez a név? Valami könyv… valami a poros könyvtárban..
-De hiszen én tudom mi ez a dokumentum! Ez egy könyv, a címe Csontváros és egyszerűen isteni! Pár éve olvastam. Az a könyv adott nekem kitartást hogy átmenjek a vizsgán. Most már értem miért vitatkozott anya Ármánnyal… Szerintem bármelyik mondén könyvesboltban megtaláljuk!
Laráék összemosolyognak, és Kevin megborzolja a hajam.
–Na látod –mondja. –Nem hiába emeltünk sorainkba –rám kacsint, és Viktorhoz fordul. –Elmehetnétek Lénával a könyvesboltba. Mi Larával már kávézni megyünk ma.
Viktor elkerekedett szemmel néz rá. Próbálom megérteni, ahogy elpantomimezik egymásnak a dolgokat. Viktor valami olyasmit kérdez, hogy komolyan, hogyhogy? Kevin beletúr a hajába mondván hogy ő bizony szexi. Aztán hozzáteszi, hogy azért kellett hozzá két év. Viktor elvigyorodik és felmutatja mindkét nagyujját. Én is beszállok, keresztbe teszem az ujjaim, hogy mutassam; szurkolok nekik. Ekkor esik le nekünk, hogy Lara egész idő alatt csípőre tett kézzel figyelte a közjátékot.
-Hogyha ezt ilyen csodásan megbeszéltétek, indulhatnánk is –felvonja a szemöldökét. –Kevin? Jössz vagy kell még két év? –Ezzel kilép, és Kevin persze utánaszalad.
-Na, akkor úgy hiszem, indulunk kéne mielőtt bárki megneszeli a kis magánakciónkat –Viktor feláll és a kezét nyújtja.
-És hogy tervezel eljutni a könyvesboltba? Legalább fél óra busszal.
-Bizony, és egy óra gyalog. Vagy talán addig nem óhajtod addig elviselni a társaságom? –kérdi vigyorogva.
-Örömmel –felelek. –De akkor a kávézót is útba ejtjük!
-Mi sem természetesebb!
Így hát nagy egyetértésben elindulunk. Ennél jobban nem is érezhetném magam; túl vagyok a vizsgán, süt a nap, jegeskávét szürcsölök és Viktorral beszélek, nevetgélek és egyszerűen csak minden tökéletes. Valamikor félúton megfogja a kezem, de nem is lep meg, nem is kapcsolok fruska-módba. Egyszerűen csak természetes, mintha az én apró kezemet arra tervezték volna, hogy betöltse az ő tenyerét.
Mire a könyvesbolthoz érünk, már elmesélem neki hogy hogyan ismertem meg a Csontvárost, és hogy hogyan értettem meg belőle, mekkora felelősség árnyvadásznak lenni. Látom Viktoron, hogy minden érdekli ami elhagyja a számat,és valamilyen pajkosan csillog a szemében.
Megköszörüli a torkát. –Figyelj, nem szokásom kertelni. Nem szeretnék most egy nyálas szónoklatba kezdeni, hidd el, annak is eljön az ideje. De régen is kitűntél a többiek közül, és egy hét alatt nagyon megkedveltelek. Remélem, nem tervezed hogy barátok leszünk és semmi több. Mert te vagy a legviccesebb, legintelligensebb és legszebb lány, akit ismerek –mélyen a szemembe néz mintha engedélyre várna, aztán megcsókol. Semmi úristen, semmi tejóég. Lepkék verdesnek a gyomromban, de tudom, hogy ők már nem fognak elhagyni soha. Olyan érzés tölt el, mintha egész életemben ezt csináltam volna. Olyan természetes, mint a kezem az ő kezében, olyan természetes, mint a szívdobogás. Elmosolyodok és nyomok egy puszit az orrára. –Azt elfelejtettem hozzátenni milyen imádnivaló vagy –mondja Viktor.
A könyvesboltba belépve úgy nézünk ki, mint egy pár, aki legalább egy éve van együtt, nem egy perce. Útbaigazítást kérek az eladóstól, és ahogy sejtettem ott találom a Csontvárost. Nagy csodálkozásomra még négy kötet sorakozik mellette, alatta pedig egy trilógia, amely szintén árnyvadászokról szól valami régi korban. Viktornak is tátva marad a szája, félve veszi kezébe a köteteket. Valami feltűnik a szemem sarkából. Egy nő – meglehetősen nagydarab nő – látszólag céltalanul emelgeti le a könyveket a polcról. De közben látom, hogy a szeme sarkából folyamatosan felénk pislog. Aztán megakad a szeme Viktor karján. Ezt furcsának találom, hiszen a hegek a mondénok elől rejtve vannak. A nő szeme elkerekedik és remegni kezd, mint a kocsonya. Megérintem Viktor karját és a szememmel mutatom, mit szeretnék. Viktor bólint és elindul a polcok mögött. A nő észrevétlenül próbál a kijárathoz osonni, de útját állom.
-Elnézést hölgyem, segíthetek?
-I don’t speak Hungarian, no… I don’t please let me… let me go please… -sarkon fordul, de Viktorba ütközik. Viktor, mint a nyelvek szakértője természetesen tud angolul, de persze én is.
-Nyugodjon meg, nem bántjuk –mondja angolul. –Ön Cassandra Clare? –A nő persze a fejét rázza.
-Kérem jöjjön velünk, beszélni szeretnénk önnel. Ne ijedjen meg, ezt most nem a Klávé nevében tesszük, ugyanis a hölgy –rám mutat –elmondta, hogy milyen zseniális az, amit ír. Csak szeretnénk megtudni, miért is tette, amit tett –a nő félénken rám mosolyog, és ezt mondja:
-Igen, valóban én vagyok Cassie. Tudjátok, egy írót mindig is érdekel, hogy hogyan reagálnak a könyveire. Sokszor bejövök ide és figyelem, hány embert érdekelnek az írásaim.
Pár perc múlva már egy padon ülünk és kedélyesen beszélgetünk:
-Igazából a New York-i intézetben voltam szakács. De aztán találtak helyettem mást, én pedig ott maradtam a képességem átkával. Láthatom az Árnyékvilág minden csodáját, de nincs meg az erőm, hogy részese is lehessek. Az árnyvadászok meg –nagyot sóhajt. -Az árnyvadászok nem tudják, mekkora szerencséjük van, hogy azok, akik. Ők a védelmezőink, ők a dimenziónk végvárának őrzői. De a legtöbbjük csak annyit ért az egészből hogy az Angyal vére által magasabb rendűek, mint az emberek. Ez felháborított. Megírtam a kehely ellopásának és a Morgensternek legyőzésének történetét. Elmondtam szép szavakkal a fiatalok harcát hogy átérezzétek. Persze ti megtanuljátok a száraz történelmi tényeket a háborúról. De én azt akartam, hogy az árnyvadászok olvassák és felfogják, mekkora felelősség az övék –szomorúan elmosolyodik. –Sajnos minden visszafelé sült el. A Klávé a szokásos fafejűségével csak annyit értett meg hogy kiadtam a titkukat. El sem olvasták a könyveket. Évek óta próbálják kivonni a őket a forgalomból, de ez szerencsére még nem sikerült. De nehogy csak én beszéljek. Igazából csodálom, hogy olvastad a könyvemet. Honnan tudtad, hogy ki vagyok?
-Nos, a könyvet véletlenül tudtam csak elolvasni. Viszont a második kérdésre nem szolgálhatok jó válasszal. A helyzet az, hogy a mi küldetésünk megtalálni téged és a Klávé elé vinni –látom, hogy megijed, úgyhogy gyorsan folytatom. –Nyugodj meg, nekem eszemben sincs. A saját bőrömön tapasztaltam, hogy a könyved eléri a célját. –Viktorhoz fordulok –Szerinted a Klávé ejtheti a vádakat?
-Nem, nem hinném. Két fiatal szava semmi az ő szemükben. Hacsak…
-Hacsak?
-Lehet, hogy egy intézménnyi fiatal szava számít. –Megértem mire gondol, és boldogan adok neki egy csókot. –Egy zseni vagy. Ne aggódj Cassie, megmentünk! –nevetek a nőre.
***
Egy hónap. Nem telt bele sok idő, és az intézményben még az apróságok és a takarítók is olvasták a könyvet. Aznap három példányt vettünk, amely titokban, kézről-kézre járt. Mindenkit elbűvölt. A tanítók és a szülők nem értették, miért lett hirtelen mindenki ilyen átszellemült. Aztán persze közöltük velük, és ha akarták, ha nem, az ügyet a Klávé elé kellett terjeszteni. Ezt persze a javunkra fordítottuk. Ma lesz a harmadik, utolsó kihallgatás, és meghozzák a végső döntést.
Mély levegő és kifúj. Hirtelen a tárgyalóterem ajtaja helyett Lara ajtaját látom. Milyen rég is volt, mintha egy élettel ezelőtt kellett volna remegő térddel bekopognom. De most nem remeg a térdem, mert itt van Viktor, és bátorítóan szorítja a kezem. A folyosón áll Lara és Kevin, és az esélyeket vitatják meg. De ezen már nincs mit vitatni. Minden árnyvadász egyhangúan Cassiet pártolja. Szegény nem tud mit kezdeni ezzel a hirtelen jött hírnévvel. Mondták, hogy menjen vissza New Yorkba. De ő visszautasította az ajánlatot, és azt mondta, inkább itt maradna és főzne az őt megmentő Intézménynek. Persze nem tették meg szakácsnak, inkább felfogadták történelemtanárnak. Ha túl leszünk ezen az egészen… Már alig várom.
-Ügyes légy! –Mondja Viktor.
-Én? Mindig –megcsókolom, és belépek a terembe.
-Üdvözlöm az egybegyűlteket, a nevem Hajnal Léna, és szeretném elmondani, hogyan teremtett belőlem valódi árnyvadászt az a nő, akit a Klávé rendelkezése szerint büntetés vár…
2017, Tihany
Szereplők:
Hajnal Léna (árnyvadász)
Lara (árnyvadász)
Viktor (árnyvadász)
Kevin (árnyvadász)
Ármány Zétény tanár úr (árnyvadász)
Cassandra Clare (látó)
idézet: Északi fény filmből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése