Raziel Tollai pályamű-Sac, Luc, Tim.

Sac, Luc, Tim: Elfeledett történet

Idris 1960.

Már megint összevesztünk! Nem is értem, hogy lehet ő az anyám! – Rosalinda a fűben ülve gondolkozott – Nem telik el olyan nap, hogy ne vesznénk össze!

Már megint hallotta a fülében anyja hangját:

,, -Rosalinda Firemoon! Te semmire kellő, hányszor mondjam még el, hogy ha nem figyelsz eléggé könnyedén beléd döfhetem a tőrömet! - harsogta Margaret az edzés közepette.

-Anyám kérlek... - Julie a lány húga szólt esdekelve, de rögtön el is hallgatott, mert anyja gyilkos pillantást vetett rá.

- Anyám, túl nagyok az elvárásaid! – felelte Rose, majd kirohant a házból…

Rosalindát egy idegen hangja zökkentette ki gondolataiból.

-Kisasszony, meg tudná mondani merre találom Alicantét? – érdeklődött egy feltünően jóképű fiatalember, kinek szőkésbarna haját a szemébe fújta a lágy tavaszi szél.

- Végre itt az alkalom, hogy megszökjek – gondolta Rose, miközben Angel nevű lovához lépett - hiszen még sosem láttam Alicantét - Sajnos nem tudom, de én is épp arra tartok – hazudta.

- Örömmel venném, ha velem tartana, a nevem Charles Morgenstern. – mondta, majd kezet csókolt a lánynak.

Rose elpirult, de ügyelt arra, hogy hangja rezzenéstelen maradjon – Rosalinda Firemoon, de kérem szólítson Rosenak. Merre induljunk?

-Sejtésem szerint arra leljük az Üvegvárost – mutatott a férfi egy ösvényre, miközbe Rose felugrott a nyeregbe.

Elindultak, és a két lovas alakja a távolba veszett.

Már több mint két órája lovagoltak, amikor megpillantottak a messziségbe egy kunyhót.

-Nézze Charles ott egy viskó! - kiáltott föl Rose megkönnyebbülvén.

Nemsokára megérkeztek a ház elé.

Kérdezzük meg... - akarta javasolni Rose, de mire észbe kapott Charles már kopogtatott is.

Az ajtót egy 40 év körüli boszorkánymester nyitotta ki, akinek fejét két szarv koronázta és bőre zölden tündökölt.

-Kik maguk? Itt, ahol a madár sem jár? - kérdezte bohókásan - Hej, ne álldogáljanak itten, kerüljenek beljebb!

-Nem akarunk zavarni, csak arra vagyunk kiváncsiak merre találjuk az Alicantéba vezető utat. - szólt Charles.

-Á sötétedés elött má’ nem érnek oda, töltsék nálam az éjszakát – mondta - Haj, még bé sem mutatkoztam, a nevem Ragnor Fell.

-Ferikém, - szűrődött ki egy férfi hang a házból – gyere, mert még csalni merészelek a kártyában.

-Megyek már! - szólt Ragnor - Ez itten a barátom Magnus Bane.

A következő pillanatban beléptek a nappaliba, ahol az asztalnál egy csillogó ruhás férfi ült, kártya paklival a kezében. Mikor felnézett Rosenak feltüntek macskaszemei.

-Ááá ifjú nephilimek! - mosolyodott el Magnus - Mi járatban errefelé?

-Alicantéba tartunk - felelte Rosalinda - Feri megengedte, hogy maradjunk éjszakára.

-Héjjj! Csak Magnus barátom hívhat Ferinek! - látszott Fell szemében a komolyság.

-Elnézést kérek, nem tudtam.

-Óóó ez egy jó kis történet! - kiáltott föl Magnus - Feri barátom magyar származású…

-Én voltam István király jobb keze - vágott közbe dicsekedve Ragnor.

-Hahh te csak az udvari bolondja voltál! - mondta a másik boszorkánymester macska szerű nyávogást hallatva.

Rose nem tudta eldönteni, hogy ez nevetés-e. Charles kinézett az ablakon és megszólalt:

-Milyen későre jár, már látom a göncölszekér csillagait is - jelentette ki a fiatal árnyvadász.

-Csak egy kiadó szobám van, de gondolom ez nem okoz gondot - mondta Fell - azonban külön ágyak vannak benne, de ha szeretnék összetolhatják.

-De mi nem is… - tiltakozott egyszerre a két fiatal, és Rose elpirulva sütötte le szemét.

-Az emeleten a második ajtó jobbra! - intett felfelé Ragnor.

-Jó éjszakát kedveseim! - kívánta Magnus, majd Charles és Rose távozott.

A szobának feltűnően egyszerű volt a berendezése a nappali után. Mikor beléptek Rose levetette magát az ágyra és már majdnem elaludt, amikor Charles megszólalt.

-Hogy-hogy olyan magányosan találtam önre a tisztáson? - érdeklődött.

-Hááát… - habozott a lány, mert nem tudta elmondja-e az igazságott - anyámmal nem jó a viszonyom ezért úgy döntöttem, hogy eljövök otthonról, úgysem voltam még Alicantéban. És ön?

-Az én családom vezeti a bécsi intézetet, ezért még én sem láttam az Üvegvárost, azért jöttem, mert itt akadt elintézni valóm – válaszolta – Visszatérve önre és az anyjára: az édesapja nem áll ki ön mellett?

-Nem ismertem az apámat - sóhajtotta Rose.

-Sajnálom - mondta Charles és mélyen a lány világoskék szemébe nézett.

Ezután még folytatódott a csevej, majd éjfél körül elaludtak.

Másnap, kora reggel megérkeztek Alicantéba. Charles körbevezette Roset a városban. A Szövetség terme előtt az inkvizítorba botlottak.

-Jó reggelt Inkvizítor! - köszönt Charles.

-Jó reggelt Charles! - kívánta viszont az Inkvizítor – Ki ez a tüneményes kisasszony az oldaladon?

-Rosalinda Firemoon.

-EGY FIREMOON!!! - kiáltotta az inkvizítor, és a következő pillanatban mindkét kezében egy szeráfpengét tartott.

Charles megragadta Rose kezét és futásnak eredtek. Elfutottak egy csatorna mellett. Mikor visszapillantottak látták, hogy egyre több árnyvadász üldözi őket.

-Erre – zilálta a fiú és befordultak egy mellékutcába.

-Gyorsan, gyertek be! - kiáltotta egy fiatal hölgy egy házikó ajtajából.

Charles és Rose berohantak.

-Nagyon szépen köszönjük, hogy beengedtél minket – hálálkodott Rose. - Miert üldöznek bennünket?

-Sejtelmem sincs. - felelte Charles

-Én tudom – mondta a lány – És a nevem Adele Fairchild.

-Én Rosalinda Firemoon vagyok ő pedig Charles Morgenstern – felelte sietve Rose – Mondd gyorsan mit tudsz!

-Az egész úgy kezdődött, hogy régen a szüleink legjobb barátok voltak. Majd kiderült, hogy apukád titokban kisérleteket végzett anyukádon, aki ettől megbolondult és megölte őt. És amint tudjátok árnyvadászt ölni szörnyű bűn, ennek okán a Klávé minden Firemoont üldöz. Ezért keresnek most téged is.

-Úristen én erről semmit sem tudtam – roskadt le Rose egy székre. - És most mit tegyünk?

-El kéne jutnunk a bécsi intézetbe, ott biztonságba leszel. – mondta Charles

-Rendben, üzenek Magnus barátomnak, ő majd nyit nektek egy portált. - ezzel Adele egy levelet dobott a kandallóba.

Pár perc múlva a boszorkánymester megérkezett.

-Hát ismét összefutunk? - húzta föl a szemöldökét Bane. - Miért hívtatok?

-Azzal a kéréssel fordulok hozzád, hogy nyiss egy portált Bécsbe.

-Azt hiszitek, hogy ezt csak úgy a semmiért teljesítem?

-Mennyit kérsz? - érdeklődött Adele.

-ÓÓÓÓ én nem pénzt kérek!

-Akkor meg mit? - kérdezte Charles.

-Egy csókot tőle – mosolygott Rosera.

-Tőlem? - kiáltott fel Rose.

-NEM! - szegezte le Charles - Ilyet nem kérhet egy hölgytől.

De Rose hallotta, hogy az ajtón egyre hangosabban dörömbölnek. Odafutott Magnushoz és megcsókolta. Charles féltékeny pillantást vetett rájuk.

-Köszönöm szépen! - mondta Bane – Látjátok ennyi kellett és már nyitom is a portált.

Mikor a lány átlépett a portálon látta ahogy nyílik az ajtó, és az inkvizítor dühösen ront be a szobába. De ő már a bécsi Szent István dóm előtt találta magát. Éjszaka volt és a templom a telihold fényében ragyogott.

-Gyere, mutatom az utat – mondta neki a fiatalember ridegen.

Hosszasan sétáltak tovább, és egy árva szót sem szóltak egymáshoz. Majd Charles észrevette, hogy Rose reszket.

-Fázol? - kérdezte közönyösen

-Mért lettél hirtelen ilyen rideg?

-Honnan veszi ezt a badarságot?

-A viselkedésedből, látod, már nem is tegezel! - rótta föl neki Rose, közbe még mindig vacogott.

-Nos akkor rajzoljak rád egy melegítő rúnát? - terelte a szót a fiú és választ sem várva nyúlt az irónjáért. Majd megfogta a lány kezét és belekezdett a rúnába.

Ahogy közel hajoltak egymáshoz Rose érezte a fiú leheletét és vadul dobogó szívét. Amikor végzett a meglepő gyengédséggel rajzolt rúnával, mélyen a lány szemébe nézett és megszólalt:

-Azért viselkedtem ily gyermekesen, mert féltékeny voltam a boszorkánymesterre – és beletúrt a lány szinte fehér hajába, majd hosszú percekig szenvedélyesen csókolták egymást, a Mariahilfer gázlámpákkal megvilágított utcáján.

Majd hirtelen Charles ellökte magától a lányt.

-Sajnálom – szólt, Rose nagy meglepetségére, majd csendesen sétáltak a Bécsi Intézet felé.

Megérkeztek egy gyönyörű neogótikus épület elé és Charles kopogtatott.

Egy 40-50 év közötti nő nyitotta ki az épület óriás faajtaját.

-Charles – ölelte meg a fiút az asszony – Sikerült elintézned?

-Erről, majd később beszélünk – mondta a fia – Ő itt Rose – mutatott a lányra – Bécsben akadt dolga, ezért felajánlottam neki, hogy elszállásoljuk. Rose ez itt az édesanyám, Agnes.

Rose megérette, hogy a fiatalember az ő érdekében hazudik az édesanyjának.

-Nagyon örvendek! – szólt Rose, majd Charles kíséretében belépett az Intézetbe.

Egy óriási csarnokban találta magát. Mindenütt boszorkányfények világítottak.

-Ingrid holnap érkezik és délelőtt lesz a ruhapróba – mondta Agnes, mire Charles feszülten válaszolt:

-Rendben, holnap is ráérünk ezzel foglalkozni - most körbevezetem Roset.

Másnap reggeli közben Agnes felvetette, hogy Rose is jöjjön el a bálba. Erre Charles heves tiltakozásba kezdett. De a lány szívesen elfogadta a meghívást.

- Ez pontosan milyen bál? – érdeklődött Rose.

Agnesnek elkerekedett a szeme:

-Még ezt sem tudod? Látom nem vagy valami művelt.

-Mutter! Sie diese Frau nicht beleidigen! Jetzt ist er Resident des Instituts!- hadarta németül Charles az anyjának majd Rosehoz fordult – A bécsi operabálba megyünk, amelyet minden februárban rendeznek meg.

- De én úgy tudtam, hogy az a nemes mondénok szórakozása.

- Az emberek hiszik ezt, úgy tartják, hogy az árnyvadászok az arisztokraták.

-Jól van! Induljunk a ruhapróbára! – szólt idegesen Agnes.

A szabótól eljőve beültek Bécs leghíresebb kávézójába. Aztán felöltöztek a bálra és este nyolc körül elindultak. Az Intézet kapuja elé egy pompás lovas kocsi érkezett.

Rose nagyon jól érezte magát a bálon Charles társaságában. Sokat táncoltak és mulattak együtt. Aztán belépett egy gyönyörű , ébenfekete hajú leány. Minden szempár rászegült és, Roset nagyon emlékeztette Hófehérkére.

Ezután a hölgy odafutott Charleshoz és a karjaiba borult. Rose először azt hitte, hogy a fiú testvére.

-Rose, ez itt a jegyesem – mondta Charles miközben szégyenkezve lehajtotta a fejét.

-Elnézést… - mondta könnyekkel küszködve a lány, majd kiszaladt a bálteremből.

Futott, futott amíg elég messze nem került az Operától, majd leroskadt egy padra. Nem tudta, hogy mennyi ideig ült ott sírva a padon, de egyszer csak egy kéz simított végig a karján.

-Rose, kérlek ne sírj, ily keservesen – mondta egy megnyugtató hang tulajdonosa.

Rose felnézett és Charlest pillantotta meg.

-Miért nem mondtad el? Akkor lehet hogy nem szerettem volna beléd - kérdezte most már józanabbul Rose.

-Mert nem tudtam elmondani, nem volt hozzá elég bátorságom. – miután Rose még mindig hallgatott, Charles témát váltott. - Körül néztél már, látod milyen szép helyen vagyunk?

Rose csak most vette észre, hogy egy rózsákkal teli kertben ülnek.

-A híres bécsi rózsakertben vagyunk. Látod ott azt a feliratot a kapun?

A lány bólintott.

-,,In qua animi angor eroum qui perditi amant, exprimitur quibus, nec dies nec nox quitei esse potest” – olvasta fel Charles – azt jelenti, hogy ,,Melyben azok szerelme fejeződik ki, akik eszeveszetten szeretnek, mivelhogy sem a nappal, sem az éjjel nem hoz nyugalmat.”

-Ezt ismerem! Balassi Bálint a budai Intézet első vezetője írta ezt.

-Szerintem gyönyörű ez az idézet, és pont ránk illik. – mosolyodott el a fiú.

Egymás felé fordultak a padon, egymás szemébe néztek és nemsokára az ajkaik összetapadtak. Rose eltolta magától Charlest és megszólalt:

- Neked menyasszonyod van – mondta keserűen.

-Nem érdekel, én téged szeretlek és felbontom a jegyességemet, ha kell – felelte, majd újra megcsókolta a lányt.

Hirtelen odarepült a Rosehoz egy levél, amin írás látszott és Rose felismerte a tűzlevelet. Kibontotta és el kezdte olvasni.

Testvérem! Segíts, mióta elmentél anyánk fogságban tart

és kínoz. Nem tudom meddig bírom még.

Gyere és szabadíts ki!

Julie

Miután a lány elolvasta a levelet, az elégett. Felállt a helyéről és kétségbeesetten szólalt meg:

-Azonnal haza kell mennem a húgom bajban van és segítenem kell neki.

- Veled tartok!

- Hívjuk Magnust - kiáltotta, mire Charles izmai megfeszültek, de inkább nem szólt semmit.

Bane pár percen belül megérkezett és megnyitotta a portált. Amint megérkeztek Idrisbe Rose a házuk ajtajához rohant. Bement a házba és felszaladt a húga szobájába. Csodálkozott, hogy ilyen könnyen bejutott. Nem vette észre, hogy Charles már nem követi őt.

Amikor Rose belépett a testvére szobájába, a zár vészjóslóan kattant mögötte. Az ajtó mögül hangos nevetés hallatszott.

-Milyen kis hiszékeny vagy drágám! – csengett anyja hangja.

-Hol van Julie? – kérdezte Rose kétségbeesetten.

-Hát elhitted?! Az egészet épp Julie találta ki… - itt ismét felnevetett.

-Hazudsz!!! Nem hiszek neked! – kiáltotta Rose.

-Tényleg testvérem? – kérdezte Julie és Rose alig ismert a huga hangjára, mert a régi ismerős félénk kislány most vészjóslóan beszélt – Pedig itt vagyok és anyám oldalán állok!

-Julie, anyánk gonosz, ne higyj neki! – mondta Rose elcsukló hangon.

-Rose, te még nem ismerted föl anyánkban a zsenialitást!

-Elég a szóból! – mondta Margaret – Hagyd meg őt a tudatlanságában. És Rose, ha megpróbálsz elszökni megöljük a fiút. – itt elhalkult a hangja majd hallatszott lépéseiknek távolodó zaja.

Rose szeme előtt csak Charles képe lebegett. Nagyon féltette a fiút, ezért inkább nyugton maradt nem próbálkozott a szökéssel. A szobában lévő ablakon keresztül látta, hogy már esteledik. Julie szobájában nem volt egy bútor sem csak egy szénabála. Ledőlt rá és a fáradtságtól álomba merült.

Hol lehet Rose? Nagyon féltem, hiszen olyan törékeny. – gondolkozott magában Charles – El sem hiszem úgy beleszerettem. Nem tudnám elveszíteni. Még csak három napja ismerem és amikor megláttam,úgy éreztem hogy csak mi ketten vagyunk a világon. Ingridről meg is feledkeztem. Apropó, Ingrid! Sosem szerettem igazán csak a szüleim erőltették ezt a házasságot. Hiszen Ingrid egy nemes árnyvadász családból származik. De nem érdekel, ha ezt túl éljük akkor örökké Rosezal leszek, míg a halál el nem választ... vagy azután is.

Másnap reggel Rose arra ébredt, hogy dörömbölnek az ablakon, kinézett és Charlest pillantotta meg. Pont abban pillanatban, hogy a fiú beugrott az ablakon, Margaret ordítva rontott be a szobába:

-Mi ez a ricsaj? Megmondtam, hogy ha megszöksz megölöm a... – de szava elakadt, mert megpillantotta Charlest, és rögtön futásnak is eredt volna, de a fiú gyorsabb volt és torkához szorította szeráfpengéjét. Julie lépett a szobába és Rose fejéhez szegezett egy vámpírpisztolyt.

-Engedd el az anyámat külömben megölöm!

Charles egy pillanatra elbizonytalanodott, de nem mradt ideje gondolkozni, mert Magnus rontott be a szobába. Julie elámult a boszorkánymester szépségén és nem vette észre, hogy Bane varázslatára kirepült a kezéből a pisztolya.

Nemsokára megérkezett a Klávé és átvették az irányítást. Kisétáltak a ház elé és ott beszélték meg a további teendőket. Rose találkozott az Inkvizítorral, akinek addig kerülte a pillantását, mert egy kicsit félt tőle:

-Elnézést szeretnék kérni kisasszony, amiért olyan hevesen reagáltam, amikor meghallottam a nevét, csak már több éve az anyját kerestem és azt hittem ön is olyan gonosz mint ő. De most már tudom, hogy nem az és bocsánatot kérek a történtekért.

-Semmi gond Inkvizítor úr, teljesen megértem önt – szólt megkönnyebbülve Rose.

- Jaj, még be sem mutatkoztam. A nevem Emmanuel Graymark – mutatkozott be, miközben egy négy év körüli kislány szaladt oda hozzá és átölelte – Ő itt a lányom Amatis.

Rose még sok mindenkinek elmesélte a történteket, majd újra az Inkvizítor hangját hallotta, ahogy a Klávé tagjaihoz beszél:

-Margaretet bezárjuk a Klávé börtönébe! Ebben már megegyeztünk társaim. Csak azt nem tudom még, hogy mi legyen Julieval. Valakinek van ötlete?

-Nekem van! – kiáltotta a hátsó sorokban álló Magnus – Nem bírnám nézni, ahogy egy ilyen szép, fiatal leány vészni hagyja a szépségét. Szerintem ne zárjuk börtönbe, hanem felajánlom, hogy végre hajtok rajta egy jóvá tevő varázslatot és gondoskodom róla. Ugye Julie? – kérdezte, majd megcsókolta a lányt.

A Klávé beleegyezett az ajánlatába és lassan mindenki elhagyta a helyszínt.

Csak Charles és Rose maradtak ott csendben állva, majd egy kis idő múlva a fiatalember odasétált a lányhoz.

-Hogyan tudtál kiszabadítani? – kérdezte Rose mielőtt még a fiú bármit is mondhatott volna – azt hittem anyám elfogott, legalábbis ezt hazudta nekem.

-Nem így volt, mielőtt még sikerült volna neki elkapnia engem, elfutottam és hívtam a Klávét valamint barátunkat Magnus Banet. Aztán együttes erővel betörtünk a házba és kiszabadítottunk téged.

-Tényleg nagyon hálás vagyok és köszönöm – mosolygott rá Rose, majd pár percig csenben alldogáltak egymással szemben.

-Szeretnék kérdezni tőled valamit – szólalt meg végül Charles.

-Igen? - nézett a fiú mély barna szemébe Rose.

Charles letérdelt a lány elé, akinek fogalma sem volt arról, hogy mi ez az egész.

-Rose leszel a feleségem?

A lány észre sem vette, hogy az ajkai maguktól kimondták az igen szót. Egymás karjaiba borultak.

Epilógus

Nemsokára összeházasodtak és abban kis völgyben építettek maguknak házat, ahol először találkoztak. Pár év múlva egy fiúk született, Valentine Morgensternnek nevezték el. Aki később Adele lányát Jocely Fairchildot vette feleségül. És a többit már tudjátok......

A történet 1960-ban játszódik, Idrisben és Bécsben.
Idézet: Balassi Bálint (verses kötet)
A szám előadója és címe: Antal Ádám: Constellation(nincs fönn youtubeon).
Szereplők: Charles Morgenstern
                  Rosalinda Firemoon
                  Margaret Firemoon
                  Agnes Morgenstern
                  Ingrid
                  Julie Firemoon
                  Adele Fairchild
                  Magnus Bane
                  Ragnor Fell
                  Emanuel Graymark