Trick or Treat pályamű-Nilla Baker

Nilla Baker:Az új életem 1.

Az élet nagyon szép tud lenni, de mint minden előbb-utóbb vége lesz az élet csodálatos oldalának. Amikor tönkreteszi egy baleset a családot, szívfájdító döntések közepette összerokkan az ember, nem könnyű a túlélés. Keserű életet várja, de történik valami, amire álmaiban se gondolt volna. És minden megoldódik, bár még ott motoszkál a fájdalom a szívében, de szépen lassan már az is kitörlődik. A reménytelenségből újra megtalálja az utat, a reményt a boldogsághoz és az új, teljes élethez. 

                                                                                    

Lorette Brightmore-ral ez történt. Egy baleset bekövetkeztével minden megszokott más lett bár, kinek nem változik meg az élete egy ekkora esemény után? Azt hiszem mindenkinek, de ha valaki meghal, és utána visszatér az élők közé az egy kicsit más. Egy új élet kezdődik, új céllal, új barátokkal, új szerelemmel.

Lorette Brightmore vagyok, az Illinos-i Springfieldből. Hét éve élek itt anyukámmal és a macskámmal. Most 17 éves vagyok és Illinos egyik legjobb iskolájába járok. Nem szeretem, midig is kinéztek az osztályból, és azt hiszem sose fog megváltozni. Bosszantó megjegyzéseket tesznek a külsőmre, és egyáltalán nem kedvelnek. Utálok minden nap felkelni és egy újabb napot eltölteni köztük. De nemsokára érettségi és utána szabad leszek.

Egy ruha szalonban dolgozom, heti öt napot a suli után. Imádom a ruhákat és azokat, akik ugyanígy bolondulnak értük. Szoktam ruhákat is tervezni, mindenféle csipkés, flitteres, buggyos darabokat, bár ezek inkább jelmezek, vagy estélyi ruhák. A kedvenc korszakom a 15. század a reneszánsz, akkoriban a ruhák előkelőek voltak, hatalmas szoknyákkal, csábító fűzőkkel, a legszebb idők voltak.

Ma is volt egy varróórám, ahol a legújabb fűzőmet varrtam meg. Jó lett, nekem nagyon tetszik. Természetesen ez igazi, nem díszfűző. Vannak benne halszálkák szám szerint négy és hátul sok-sok kis lyuk meg egy piros selyem szalag. Elölről fekete alapon van két oldalt egy-egy rózsa, amik befelé, középpont felé irányulnak és a mellem alatt végződnek. Mire ezeket meghímeztem, eltelt 3 nap, de megérte, csodálatos lett.

Ez volt az egyetlen jó dolog a suliban. Olyan egy óra körül lehetett, amikor végeztem, és máris rohanok a munkába. A boltban több jelmez van, mit hétköznapi ruha, de így is jól megy a bolt. A felét én terveztem és varrtam. Ma összesen tíz pár jött be és nyolcan vásároltak is, de csak hárman az enyéim közül.

Este kilenc óra van, vége a munkaidőmnek. Készülődök, kétszer ellenőrzöm az ajtót, hogy jól zártam-e be.

Iszonyt fáradt voltam, alig tudtam nyitva tartani a szemem. Beültem a kocsiba és elfordítottam a kulcsot, előszörre nem sikerült beindítani a tragacsom, de újra próbáltam és nagy nehezen sikerült.

Régi a kocsim, de sose hagy cserben, csak néha többször is kell próbálkozni életet lehetni belé. Kifelé menet a botból láttam valamit, olyan volt mintha egy csapat fiú össze akar verni egy férfit. Vajon mi ütött beléjük? Elkezdték ütni, verni. Jól bírta, de egy kis idő után a földre esett.

- Minden rendben van ott?- odakiáltottam, hátha ki kell hívnom a zsarukat. Mindenki rám nézett. Ha jól látom, valami bandába taroznak ezek a fiatal fiúk. Mit akarnak tenni? Talán beavatási próba ez vagy mi?  Félelmetes volt a helyzet. Rögtön elővettem a mobilom és tárcsáztam a zsarukat.

- Kihívtam a rendőröket, úgyhogy tűnjetek el innen fiúk! Nem akarok balhét! - egy csöppet sem féltem, hozzá szoktam már az ilyen kis szarrágókhoz.

Amint meghallották a zsaru szót, rögtön eliramodtak és otthagyták a férfit a földön feküdni.

Odarohantam hozzá és láttam, hogy ezüsttel van körbetekerve a keze és a lába is. Te jószágú szent … Levettem róla mindegyiket, kitapintottam a pulzusát, éreztem, hogy egyre gyorsabb, egy perccel később magához tért.

- Uram, jól van? – reméltem, hogy nem kell mentőket is tárcsáznom.

- Igen, igen jól vagyok köszönöm.

- Fel tud állni.

- Igen..azt hiszem menni fog.

- Hadd segítsek!

Körülbelül 190 cm magas lehetett. A többit nem láttam, mert túl sötét volt, jóformán semmi fény nem világított ide.

- Ha minden rendben van, akkor én most megyek. Máskor jobban vigyázzon magára! – rámosolyogtam és biccentettem a fejemmel.

- Jó, még egyszer köszönöm, hogy segített. Viszlát! – egy kis mosolyt erőltetve magára.

Beültem a kocsiba és alig vártam, hogy hazaérjek.

Már az utolsó piros lámpánál álltam és pihentettem a szemem. Folyton a férfin járt az eszem, amikor bementem a boltba még semmi különös nem volt, alig voltam pár percet, bent és amikor kijöttem már kész volt a baj. Kinyitottam a szemem és pont egy fél pillanattal később zöld lett a lámpa.

Elindultam és csak arra figyeltem fel, hogy balról egy baromi nagy  lámpa világít, közeledik felém egyre gyorsabban.

De már késő volt bármit is tenni. Egy eszeveszett száguldozó belém hajtott…

Elkezdett pörögni a kocsi és fordul egy párszol, majd nekicsapódott egy villanypóznának.

Iszonyat erővel bevágtam a fejem az ablakba.

Nem éreztem a testemet, a kezeimet, a lábaimat, semmit. Alig tudtam levegőt kapni és azt vettem észre, hogy a fejemből ömlik a vér. Annyira megijedtem a történtektől és annyira féltem, hogy most mi lesz.

Tudtam, hogy ez a vég. Hírtelen megjelent előttem anyukám arca, meg a szép emlékek. Nem akartam itt hagyni őt, minden áron vele szerettem volna lenni.

Próbáltam megnyugtatni magam, úgyis megment valaki, mint a filmekben és én majd a karjaiba borulok, és köszönetet mondok, hogy megmentett. De tudtam jól, hogy ez nem egy film, a való világban nincsenek szuperhősök.

Láttam egy alakot messze a sötétben, közeledett felém.

Megmenekültem, tényleg igaz ez a szuperhősös duma?

Hirtelen nagy füst kezdett el jönni a kocsi elejéből. Lefagyott az a kis mosoly az arcomról, elillant az a csöpp remény, ami volt. Kigyulladt a motorháztető.

Éreztem, hogy a szívem ismét a torkomban dobog, nem kaptam levegőt.

Egyszer csak sötétség vett körül…Vagy csak eszméletlen vagyok? Meghaltam volna?

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Héj Mack! Te meg mi a csodát csinálsz?

- Éppen egy életet próbálok megmenteni, ha nem akadályoznál benne Nath! – mondta Mack egy kicsit ingerülten válaszolt és rohant egy nővel az lelátórészleg felé.

- Miről beszélsz? Ez a nő nem tartozik közénk! Te teljesen meghibbantál?- Nath az útjába állt és próbálta meggátolni a továbbjutásban Macket.

- Figyelj! Meg fog halni, ha nem segítünk rajta! Ez a lány más, mint a többi, meg kell mentenünk őt! – félretolta a barátját és rohant tovább.

- Hagynod kellene! Neki nincs itt helye, ha kiderül, bajba fogsz kerülni!

Inkább vidd vissza oda, ahol találtad.

- Nem érdekel, ha megmenthetem vele az életét! Majd Leo eldönti, mi legyen vele!

- Hidd el ez a lány nekem fontos, talán te még ilyet nem is éreztél. – ordította és a legközelebbi ajtót berúgta. Letette a lány az ágyra és elkezdte ellátni.

Mack értett egy kicsit a gyógyításhoz, tanult 1-2 dolgot a sok éven keresztül.

- Jó legyen, hívom Leot!

Ezzel a lendülettel előhúzta zsebéből a telefonját és máris tárcsázott.

- Hallo?

- Gyere az ellátóba Mack megőrült és kéne a segítséged!

- Máris ott vagyok. A beszélgetésnek végszakadt, Nath megállt az ajtóban és tudta, hogy ebből a szarból nagyon nehezen fog kimászni a társa. Mégis mi tudna tenni a makacs idiótáért, hogy észhez juttassa?

Pár perc múlva, hogy a hívásnak vége lett, hangos lépések hallatszódtak a folyosóról.

Megállt az ajtóban társának intve, hogy tűnjön el onnan.

- Mit csinálsz Mack? Úgy látszik te tényleg megőrültél! – összeráncol homlokkal, nézte a lányt.

- Leo, balesetet szenvedett ez a lány. Nem sokkal előtte megmentette az életemet és miattam volt balesete! Nem tudtam otthagyni, meghalni. Kérlek, segíts nekem megmenteni!- egy pillanatra abbahagyta, amit csinál és Leora nézett.

- Kérlek! – könyörgött a bűntudat miatt, amit érzett legbelül.

- Engedj oda, sőt inkább most hagyj magamra vele, mégiscsak én vagyok az orvos.

Dr. Leonard Collet egy jó kivágású, izmos testalkatú férfi, aki még nagyon rég a Harvardon kapott orvosi diplomát.

Mack befejezte, letett mindent és kiment, becsukta az ajtót és reménykedett, hogy életben marad a lány.

2014. október 30.-a volt és meghaltam.

Amikor felébredtem minden más volt. Nem értettem semmit. Felálltam, körülnéztem a szobában, ahol voltam, de egy csöppet sem volt ismerős.

Ami a legfurább volt az egész helyzetben, hogy nem éreztem fájdalmat. Talán kómában voltam egy ideig és most ezért nincs fájdalmam?

Aztán véletlenül elmentem egy tükör előtt… Feltűnt a szemem sarkából, hogy megváltoztam. Jobban megnéztem magam és teljesen fehér volt a bőröm. A szemem körül fekete smink volt, a hajam vérvörös lett és a szemem színe is megváltozott. Kék lett. Sokkal vékonyabb is lettem és az arckifejezéseim is másabbak lettek.

Kopogtak az ajtón.

- Igen?

- Szia, remélem, emlékszel rám. Én vagyok, akit megmentettel. Mack a nevem. Nyújtotta a kezét, de nem értettem, hogy ő mit keres itt. Meg, hogy valójában ki is ő? Akit megmentettem? Az a fickó csak magasságilag azonos vele. Bár már nem tisztán emlékszem az arcára.

- Szia! Lorette vagyok. El tudnád mondani, hogy hol is vagyok? Meg ki vagy te?

- Nincs okod félni tőlem, ez itt az én lakhelyem. Ide hoztalak a baleseted után.

- Baleset.. Mikor is volt? Kómában voltam?

- Nem. Furcsa vonások jelentek meg az arcán.  Tegnap történt mindez. Emlékszel valamire?

- Tegnap? Az hogy lehet? Nincs semmilyen fájdalmam.. Kezdtem kétségbe esni. Akkor milyen gyógyszerekkel tömhettek? Drogokkal? Mi történik itt?

- Figyelj, jobban tennéd, ha leülnél. Valamit el kell magyaráznom. Komolyan mondom, ülj le kérlek! Mutatott a dívány felé.

- Gondolom észrevetted, hogy egy kicsit megváltoztál? Más lett a hajad, a szemed, az összes érzéked élesebb lett.

- Igen. De bökd már ki végre, hogy miért. Kezdtem türelmetlen lenni. Akartam volna már végre tudni az igazságot, hogy tisztán lássak.

- Vámpír lettél. Meghaltál, de megmentettünk!

- Várj… micsoda? Ezt hogy érted? Ilyen csak a mesében létezik. Vámpírok nem léteznek!

- Akkor mégis mivel magyarázod, hogy teljesen megváltoztál? Átváltoztál. Most már közénk tartozol.

- Közétek? Kik közé? Hol vagyok? Mikor mehetek el? El akarok menni innen.

- Most nem mehetsz ki. Kint világos van. Elégnél a nap sugarától.

- De ez hogy lehet? Hogy történhetett ez meg? Mi lesz a régi életemmel? Hiányt éreztem belül, az anyukámra és a macskámra gondoltam. Mi lesz velük? Anyukám bele fog halni. nem bírom… Hiányzik a valós életem. Mikor lesz vége ennek a rémálomnak?

- A régi életednek vége. Ha gondolod, este hazaviszlek, hogy elbúcsúzhass az anyukádtól, de nem beszélhetsz vele soha többé.

- Mi??? Soha többé nem beszélhetek vele? Meg fog szakadni a szíve. Elkezdtem sírni. Vagyis el kezdtem volna, ha tudtam volna.

Később hazavitt Mack. Éppen Halloween estéje volt. Nem tűntem ki a sok álruhás ember közül. Akkor és ott úgy éreztem, visszatértem és normális ember vagyok, de mégsem voltam. Anyukámtól messziről búcsút intettem. Láttam rajta, hogy gyászol. Az ház bejárata előtt rengeteg gyertyát gyújtottak. Fényképekkel és plüssállatokkal. Minden gyertya értem égett. Nem tudom, hogy most mi lesz az életemmel. Hogyan lesz tovább, csak azt tudom, hogy teljesen újból kell kezdenem mindent, távol az otthonomtól, távol a szeretteimtől. De mindez már nem számít. Már nem ide tartozom. Az új világomban kell meglelnem a boldogságom.