Trick or Treat pályamű- Amelia Pond

Amelia Pond:Vörös Pokol

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csapat kommunista. A Főnök, Kovács elvtárs, Csupati elvtárs és Krémer elvtárs. Ők voltak a vörös brigád.

Ez a kis csapat elhatározta, hogy kiássa Rákosi sírját, és feltámasztja az öreget, mindezt feltűnés nélkül. Így hát minden képzettség, szaktudás és tapasztalat nélkül elindultak a Farkasréti Temetőbe az éj leple alatt. Kovács hozta a létrát, Csupati az ásókat, Krémer pedig a zseblámpákat.

2 órával éjfél előtt értek oda. Néhány kóbor autótól eltekintve kihalt volt a terület. Az utcai lámpákat a Főnök kilőtte, így teljes sötétség és csend honolt. Néha egy-egy farkasvonítás hallatszott, ami meglehetősen ijesztő volt Budapest közepén, de egy idő után megszokták.

Nagy nehezen átmásztak a betonkerítésen, majd átrángatták a létrát.

- Jól van, elvtársak, kinél van a térkép?- kérdezte a Főnök.

- Milyen térkép? - kérdezte Kovács – Kellett térkép?

- Idióták! Most hogyan találjuk meg a párttitkár elvtárs sírját?!

- Főnök! Nincs sírja, elhamvasztották! – szólt közbe Csupati.

- Miért nem kérdezzük meg attól a barátságos, föld felett lebegő fehér úrtól?- kérdezte Krémer, aki nagyon hülye volt.

A barátságos, föld felett lebegő fehér úr vészesen közelített a vörös brigád felé.

- Elvtársak! Futás!- kiáltotta a Főnök.

Őrült hajsza kezdődött a temetőben. Mire lerázták az urat, Kovács elvtárs eltűnt a sírok erdejében. Néma csend honolt, a farkasvonításokat leszámítva, amelyek valószínűleg a teliholdat célozták meg.

-  Csupati! Hol vannak az ásók?- kérdezte a Főnök.

- Ásók? Mi? Milyen ásók? – lepődött meg Csupati – Basszus, elhagytam az ásókat!

Az illető pánikrohamot, ezért fejjel nekiment egy sírkőnek, ami azonnal kiütötte.

- Elvtárs! Hall engem? – hajolt le a Főnök az ájult Csupatihoz - Na, nézzük kinek ment neki! Grósz Károly, élt 1930–1996.

- Ez Grósz! Közel járunk!- ült fel hirtelen a véres fejű Csupati.

- Emlékszem, először úttörő koromban láttam a Parlamentben a karácsonyi ünnepségen… - lógatta orrát a Főnök.

- Ma van karácsony… - jelentette ki elgondolkodva Krémer - Ezt hallottam a tévében. Azok a rohadt amcsik tököt faragnak!

-  Krémer! Október 30. van, hogy lenne már karácsony? – okította Csupati a szerencsétlent- Ha meg a tengeren túl ünnepelnek, akkor mi lesz? Véget ér a világ?

- Elvtársak! Én itt nem tűrök el belviszályt! Mindenki fogja be, és jöjjön utánam!- fegyelmezte a Főnök a bajtársait.

Fél óráig néma csendben haladtak tovább, mikor Krémer megszólalt:

- Elhallgattak a farkasok! Ez nem lehet véletlen!

- Ne dohogjá’, örüljé’! – ásította Csupati.

Épp csak elérték az urnafalat, amikor megpillantottak egy világító töklámpást a földön, pont egy olyat, amilyet Krémer látott a tévében.

- Biztos a barátságos fehér úr gyújtotta meg. –találgatott a csapat.

A Főnök akkorát rúgott belé, amekkora öngólt lőtt a magyar válogatott a tegnapi meccsen. Szépen sorban végignézték a falat Rákosi hamvait keresve, míg végül megtalálták a megfelelő rekeszt.

- Csupati! Ide az ásókat!- utasította a Főnök.

- Azokat már fél órája elhagytuk!- válaszolt az említett.

- Idióták! Na menjük, keressünk valami vasat, amivel ki tudjuk ezt nyitni!- parancsolta a Főnök- Előre a lenini úton!

- Lenin is itt végezte?- mutatott Krémer egy üres sírra.

Már kétszer körbejárták a temetőt, de sehol nem találtak alkalmas eszközt.

-  Hol dolgoznak ezek a sírásók? Olyan, mintha nem is lennének!- mondta felháborodva a Főnök.

- Nézzétek! Ott egy nyitott kripta! Hátha bent találunk valamit!- rikkantotta lelkesen Krémer.

Amint belépett a vörös brigád, még a denevérek is ijedten kiszálltak. A középen magasodó, nagy, öreg, korhadt koporsóból dörömbölés hallatszott. A kis csapat önbizalma rövidesen elszállt, és amint elindultak az ajtó felé, az rögtön becsapódott. Krémer rémületében kinyitotta a koporsót, hogy beleugorhasson, amikor egy alak zuhant ki a szarkofágból.

A Főnök rávilágított a zseblámpájával, majd meglepetten felkiáltott:

-  Kovács elvtárs! Mit keres maga itt! Miért van betömve a szája? Válaszoljon!

Miután eloldozták Kovácsot, nekiláttak keresni egy megfelelő tárgyat, amivel ki lehet nyitni a kriptát és az urnát. Csupati és a Főnök körbe-körbe járkáltak, de semmi használható dolgot nem találtak.

Ekkor éles sikoly hallatszott, mely úgy visszhangozott, mint a trombitaszó május elsejének reggelén. Krémer a földön kuporgott, Kovács pedig ájultan feküdt a porban. Egy apró kis kődobozból zöld fény áramlott ki egy nagy sugárban, melyben csontvázak, szellemek, boszorkányok és egyéb szörnyetegek kezdtek körvonalazódni, alakot ölteni. Csupati és a Főnök összekaparták az elvtársakat, majd nekidobták az eszméletlen Kovácsot az ajtónak, amely ezután sem nyílt ki. A sikertelen kísérletek után Krémert is nekihajították a kapunak, ami az ütés erejére darabokra tört.  Hatalmas sebességgel szelték át a sírkövek labirintusát.

Amint visszaértek az urnafalhoz, megtorpantak.

-  Gyorsan ki kell szednünk a párttitkár elvtársat a nyughelyéről, mielőtt ezek a szörnyek ideérnek…- ásította Krémer, aki agyrázkódást kapott az ajtó miatt.

Kovács hirtelen gondolkodás nélkül beleugrott az egyik nyitott koporsóba, és intett a többieknek, hogy ők is tegyenek így.

- Ugrás!- parancsolta a Főnök.

Mindenki engedelmesen bevetődött egy-egy sírba, kivéve Krémert, aki bambán állt az útban, és a szédülése miatt nem tudta megállapítani, mi merre van. Egy halottaskocsi közeledett feléjük, amelynek láthatóan nem volt sofőrje. Az autótól már csak néhány méter választotta el, Csupati üvöltött, mint a fába szorult féreg, a klausztrofóbiája miatt, Kovács pedig elkezdett hányni. A Főnökben maradt annyi lélekjelenlét, hogy behúzza Krémert egy koporsóba, vagyis inkább az őt tartó barátságos, fehér embert, aki a föld felett lebegett.

A kocsiból legnagyobb rémületükre kizuhant egy koporsó, ami azzal a lendülettel ki is nyílt. Egy vérző fejű vámpír felült, és a pokol legnagyobb szitkait szórta volna a vörös brigádra, ha Csupati nem csapja le a létrával. A jármű becsapódott az urnafalba, és legnagyobb meglepetésükre Rákosi rekeszének ajtaja tárva-nyitva állt. A vörös brigád kikászálódott a sírokból és közelebb hajolt.

- Elvtársak! Nézzünk szembe a sorsunkkal!- prédikált a Főnök, miközben végignézett a bajtársain.

Krémer még mindig szédült, és az ájulás határát súrolta, Kovács szájából vékony csíkban folyt a hányás, és Csupati még mindig a vámpírral teli koporsón ült, nehogy az újra elkószáljon. A Főnök közelebb ment a rekeszhez, végigtapogatta, majd szörnyülködve megszólalt:

- Elvtársak! Ez üres! A párttitkár elvtársnak nyoma veszett!

Mindenki tátott szájjal bámult, kivéve Krémert, aki a nagy izgalomtól elájult.

- Akkor majd holnap visszajövünk, hátha akkor vége lesz ennek az őrületnek. – ásította Kovács.

Csupati mit sem sejtve felállt a koporsóról, amiből azon nyomban kipattant a vámpír. A vörös brigád újra futott az életéért, egészen a főbejáratig, ami természetesen be volt zárva. Rettegve maguk mögé tekintettek, de a temető halotti csendbe burkolózott.

- Főnök! Leráztuk!- kiáltotta lelkesen Kovács, aki eddig Krémert cipelte.

Viszont amint megfordultak, csodát láttak. Ott állt előttük teljes életnagyságban Rákosi Mátyás. Kicsit halovány volt, enyhén átlátszó, de tisztán ki lehetett venni a vonásait.

- Hősiesen küzdöttetek a kommunizmusért, elvtársaim!- jelentette ki méltóságteljesen.

- Köszönjük, párttitkár elvtárs!- válaszolta a Főnök- Megtiszteltetés volt e nemes célt szolgálni!

- Most jöjjetek velem! A vörös zászlók újra fellobognak majd! A kommunizmus általatok születik újjá!- szónokolt Rákosi – Egy virágzó világot hozhatunk létre! Minden ember minket dicsőít majd! A hősöket, kik újra megteremtették e ország aranykorát! Hatalmasak lehetünk, himnuszokat fognak zengeni rólunk! Csatlakozzatok, és legyetek híresek és gazdagok! Eme kicsiny ország is nagyhatalom lehet általatok! Gyertek velem, és teremtsünk egy új, kommunista államot!

- Ez nem is Rákosi Mátyás!- kiáltotta váratlanul Krémer, majd a szellemhez vágott egy követ, mire annak vámpírfogai nőttek, melyekről bíborszín vér csepegett.

- Dehogynem! Csak ezek a rémek szörnyeteggé változtatták!- ellenkezett Csupati.

-  A párttitkár elvtárs sohasem kecsegtetne hírnévvel s gazdagsággal!- próbálta meggyőzni társait Krémer.

- Igaza van. – jelentette ki váratlanul a Főnök- Ez nem evilági lény.

- Egy Rákosinak álcázott vámpír?- esett le Kovács álla.

Krémer és Kovács megragadták Csupati, és átmásztak vele a főkapun. A Főnök a rács tetejéről még lekiáltott:

- Világ proletárjai egyesüljetek! Ezt soha ne feledd el!

Átrohantak az úton, egészen a villamosmegállóig, ahol szerencséjükre épp megérkezett a szerelvény. Gyorsan beszálltak a néptelen vagonba mely azon nyomban megindult. Megkönnyebbülten huppantak le a narancssárga ülésekre.

- Kovács elvtárs! Hova tűnt a körszakálla?- kérdezte a Főnök.

- Elvtársak! Fiatalodunk!- kiáltotta Csupati.

Ekkor vörös fény vette körbe a villamost, amelynek ajtói legközelebb csak a kommunizmus idején nyíltak ki.

Özvegy Kottaner Jánosné virágárus pedig váltig állítja, hogy 2013. október 30.-án, pontban éjfélkor, egy villamos a szeme láttára vált köddé.