Trick or Treat pályamű-Angria Wolf

Angria Wolf:A szemtanú 

   avagy Agedman és Strollen 

Halloween-i különkiadása

 Az a nap is úgy indult akár a többi. Leszámítva, hogy minden sarkon, minden üzlet kirakatában, valami narancssárga tök, vagy ilyesztő dolog vigyorgott a rohanó emberekre.

Agedman egész éjszaka bizonyítékok, és nyomok után koslatott, megjárva a hullaházat is, amíg társa az irodában intézte a papírmunkát, és telefonálgatott.

Úgy tíz percel ezelőtt egyeztettek, hogy beülnek reggelizni a Local Man kávézóba, így épp oda tartott szürke színű Chevijével. Álmosan dörzsölte meg a szemét a szemüveg alatt. Jól fog esni egy kávé, egy ilyen kimerítő éjszakázás után.

Miután belépett a kávézóba, azonnal kiszúrta Strollen szőke hajkoronáját a boxoknál. A kis kávézó-étterem ugyan úgy festett mint mindig. Otthonos, barátságos helyiség, sok fa burkolattal, és a már jólismert piros kockás terítőkkel.  Amint letette magát a vörös műbőr huzatra, azonnal megakadt a szeme Strollen-en. Valami nem stimmelt a képpel.

-Neked meg mikor volt időd ilyen hülyeségre? -sóhajtott, miközben szemével a pincérnőt kereste.

-Ne fáradj, már rendeltem kávét az előbb. -közölte Strollen, miközben az asztalra ejtett boncolási jegyzőkönyvért nyúlt. -Különben sem értem mire gondolsz. Nekem tetszik ez a nyakkendő.

Gary sokatmondó pillantással méregette hol őt, hol a nyakában függő halloweeni töklámpa mintás, sötétlila nyakkendőt.

-Matt-nek tetszene.

-Na látod. A fiadnak jobb ízlése van mint neked.

-Chris! Matt csak öt éves!

-Na és aztán? -fújt egyet. -A halloween az halloween.

-Tudod, hogy nem vagyok oda az ilyen dolgokért. Délután biztos vagyok benne, hogy egy szem hunyásnyit sem fogok tudni aludni, mert a gyerekekkel töklámpást kell faragni, és a jelmezeikben fognak rohangászni a lakásban. Este pedig el kell kísérnem őket cukorkagyűjtögetésre.

-Jó program. Neked legalább ott vannak a gyerekek...

Strollen kicsit elhúzta a száját, és sürgetően a pult felé kukkantott, mivel kezdtek koffein elvonási tünetei lenni. Agedman összeráncolta a homlokát. Tudta jól, hogy társa még mindig nem heverte ki, hogy elvált a felesége tőle. Pedig ennek már hat éve. Most egyidős gyerekeik lehetnének.

Miután megkávéztak bementek az irodába. Agedman megírta a jelentést, amit azonnal be is vitt a főnökének.

-Hmm...rendben. Köszönöm. -biccentett a mindig komoly ábrázatú, szögletes arcélű Hawtton hadnagy, amikor az asztalára került a dokumentum. -Akkor ezek szerint megrekedt a nyomozás.

-A szakértők a ballisztikai vizsgálatot holnapra ígérik, a labor pedig hétfőn küldi a szövettani eredményeket. -fűzte hozzá a szemüveges nyomozó.

-Menjen haza Agedman, és töltse az ünnepet a családjával. Kellemes hétvégét. -zárta rövidre a témát a főnöke, miközben már az asztalon sorakozó papírhalmazban kutatott apró ám figyelmes szemeivel.

-Engedelmével uram, lenne még valami. Újra át szeretném vizsgálni a helyszínt, mielőtt befejezném a műszakot. Valami nem hagy nyugodni.

Hawtton intett, hogy azt csinál amit akar, csak hagyja már el az irodáját, mert még ezernyi dolga van, és nyakukon az ünnep. Agedman így is tett. Sietős léptekkel a lift felé indult. Strollen az utolsó pillanatban csatlakozott hozzá. Még épp beslisszant az ajtó mellett, mielőtt becsukódott volna.

-Akkor mára vége? -kérdezte.

Gary felnézett rá, mivel majdnem tíz centi különbség volt közöttük, de nem szólt egy szót sem.

Kisvártatva a szőke újra megtörte a csendet:

-Valami nem hagy nyugodni. Igazam van? Észrevettél valami furcsát és most azon rágódsz.

-Mióta is vagyunk társak?

-Túl régóta.

-Téged kellett volna feleségül vennem.

-Én is szeretlek, de az őrületbe kergetnél a rendmániáddal. -vigyorgott Chris zsebrevágott kézzel.

-Világos. -mosolygott a másik.

Ekkor megremegett a lámpafény, és kis csikordulást lehetett hallani a liftházból. Mindketten felkapták a fejüket, de már meg is szűnt, az ajtó pedig kinyílt, hogy feltáruljon mögötte a földszint.

-Szóval? -fagatta tovább, miután kiléptek a liftből.

***

Redstone street 1607

58-as lakás

A Lumyon család meggyilkolásának helyszíne.

-Én amondó vagyok, hogy fejezzük be a keresgélést. Két és fél órája rostokolunk a lakásban. A padlótól a plafonig teljesen átfésültük a helyszínt, és semmit sem találtunk. -szólt át Strollen a túlsó szobába.

-Talán igazad van... -tűnődött Agedman, miközben mégegyszer körbefordult a rózsaszín, fodros-bodros kis szobában. A játékokra, és a fényképekre pillantott. A képeken egy szőke kislány vidáman játszott, mosolygott. Arra gondolt, hogy ez az ártatlan kis teremtés már soha nem nőhet fel. A szekrényből kiemelte a tündérjelmezt, amit valószínűleg halloween estélyén akart viselni a kis Madlen. Tekintete ismét az ágyra siklott, ahol minden csupa vér volt, az ágyneműt elszaggatták. A család a tengerentúlról érkezett, Európából, hogy az államokban próbáljanak szerencsét. Önkéntelenül is a saját lánya, majd a fia, és a felesége jutott eszébe. Ki képes ilyen szörnyűségre? Álmában megölni egy védtelen gyermeket? Lemészárolni egy egész családot. Fogalma sem volt róla, ő mit tenne, ha elveszítené őket. Ekkor lépett be Strollen. Épp szóra nyitotta volna száját, amikor az ágy alól kaparászás hallatszott. Mindketten odakapták a fejüket, majd egymásra néztek, aztán ismét az ágyat bámulták.

-Te is hallottad? -suttogta Strollen, mire társa biccentett és intett, hogy csukja be az ajtót.

Nagyon lassan és óvatosan leereszkedett a padló szintjére, de mielőtt benézhetett volna alá, újra megütötte a fülét a kaparászás. Amikor egyvonalba került az arca az ágy aljával két fényes pont villant rá.

-Mi a fene. -bukott ki a száján.

-Mi az? -türelmetlenkedett Chris.

-Várj egy kicsit... -intette le a férfi, majd óvatosan benyúlt az irányába, ahonnan ekkor egy mély, morgó hang tört fel, és figyelmeztette őket, talán ez mégsem olyan jó ötlet. De a rend őre eltántoríthatatlanul kúszott beljebb a bútor alá, míg nem sikerült kihúznia, egy dúló-fúló, ordibáló, vernyákoló, csupa szem, csupa karom pöttöm szőrgombócot.

A szőrgombóc egy lesoványodott, kis fekete-fehér macska volt, aki annyira megrémült, hogy keserves sírásban tört ki, és nekifeszült Agedman mellkasának, amint annak sikerült vele talprakecmeregnie.

-Hát te meg? -pislogott rá értetlenül Strollen. -Hogy az ördögbe nem vették észre a helyszínelők, hogy van itt egy macska?

-Gondolom becsukták az ajtót, hogy kizárják a kíváncsiskodó szomszédságot, ez az apróság meg halálra rémült, és elbújt a kis gazdája szobájában.

-Nahát, van egy szemtanúnk?

-Akkor hallgasd ki. -nyomta a kezébe Agedman.

A szőke belenézett a nagy kékesszürke szempárba és azonnal elolvadt. Magához vonta és elkezdte vakarászni a kisállat buksiját, miközben követte társát az előtérbe.

-Akkor itt végeztünk. -sóhajtott Agedman csalódottan, és kiindultak a folyosóra. Miközben újra lezárta a helyszínt, dorombolás ütötte meg a fülét, az abnormálisan nagy csendben.

-Már össze is haverkodtatok a tanúval? -mosolyodott el. -Csak nem új lakótársra leltél?

-Végül is... itt nem maradhat.

Végigsétáltak a kopott, foszlott, zöldesszürke falak között, majd beszáltak a liftbe. Megnyomta a földszinti gombot, miközben társát vizslatta.

-Komolyan azt hittem találunk valamit. Kezdek kifogyni az ötletekből. Az elkövető alpos volt. A lövedékeken kívül semmink sincs.

-Végülis találtunk. -nézett le a még mindig kicsit remegő csöppségre, aki a létező összes karmával kapaszkodott fehér ingébe és galambszürke öltönykabátjába. -Elnevezhetnénk Weeny-nek. Ha már Halloween van.

-Szegény macska. Komolyan meg akarod tartani? Olyan rendetlen a lakásod, mintha egy atomkatasztrófa súlytotta övezet lenne. Cseverből vederbe kerülne.

-Nagyon vicces... -fintorodott el Strollen, de visszavágni már nem volt ideje, mert a lift hatalmas robajjal megrázkódott, hogy megtántorodtak mind a ketten, aztán a fülsértő hangon felsikító vas, lefékezte a csigákat. A lámpa amúgy sem sok fényt árasztó teste pedig előbb pislákolni kezdett, majd kialaudt.

-Mi a franc volt ez? -csattant fel Srollen.

-Valószínűleg elment az áram. -felelt higadtan a társa, miközben előhalászta a telefonját, hogy egy kis fényt csináljon.

-Ez most komoly? A fenébe már...

***

-Mióta nincs áram? -nyögött fel Chris, miközben fészkelődni kezdett elgémberedett hátsójával, a lift padlóján ülve.

-Úgy... -pillantott a telefonja kijelzőjére Gary -három órája és húsz perce. -majd újra nekitámaszkodott a lemezfalnak.

-És még mindig nincs térerő?

-Nincs. -rázta meg a fejét a másik. -Olyan ez az öreg lift, mint egy átkozott bádogkoporsó. Még szerencse, hogy van rajta szellőzőnyílás.

Kisvártatva mikor újra ellenőrizte, hirtelen megugrott az érték. Gyorsan tárcsázta az első számot ami kéznél volt. Az otthoni telefonon hívta a feleségét. Kicsengett.

-Mi az nem veszi fel?

-Nem. Nem értem, pedig már otthon kellene lenniük.

Várt, várt és várt... Hallgatta a búgást a vonalban, ami egyszer csak mintha sisteregni kezdett volna. Aztán újra búgás, újra sistergés, majd ismét búgás. Ránézett a kijelzőre, és látta, hogy a térerő össze-vissza ugrál.

-Ez furcsa. -szaladt ki a száján. -Ismét a füléhez emelte a készüléket, de amikor meghallotta a vonalban a sutyorgást, azonnal lemerevedett. Hirtelen nem tudta hová tenni. -Tana? Te vagy az? Drágám itt ragadtunk a Redstone street-en, egy öreg társasházban a liftben! Elment az áram! Nem tud... -de nem tudta folytatni mert a suttogás egyre csak erősödött, míg végül elviselhetetlenül fülsértő nem lett, és olyan volt mintha már nem is a készülékben, hanem a fejében duruzsolna. Elkapta a fülétől, majd gyorsan kinyomta a hívást.

-Mi... mi van?

-Én... -nézett döbbenten Strollenre -nem is tudom. Olyan volt mintha... azt hittem Tana vette fel, de...

Ebben a pillanatban gyerekkacagást hallottak a fejük fölül. Mintha pontosan felettük, a plafon közelében visszhangzott volna a rövid, nagyon halk, de annál kivehetöbb hang. Mindketten némán ültek a félhomályban. Nem mertek megszólalni, hátha ismét hallják a hangot, ami igazolná, hogy nem diliztek be.

-Ugye te is hallottad? -kérdezte folytottan Strollen.

-Lehet, hogy emeletnél állt meg a lift, és itt játszik egy gyerek a folyosón. -gyorsan feltápászkodott, és szorosan odaállt a liftajtó réséhez. -Hahó! Van ott valaki? ...Hallasz engem? Kérlek szólj a szüleidnek, hogy bentragadtunk a liftben! -ismét kacagás hallatszott felettük.

-Mégis mit keresne egy gyerek áramszünet idején, este hétkor kint a folyosón? Ráadásul egyedül... -hívta fel a figyelmét Strollen a tényekre.

-Honnan tudjam? De talán szerencsénk lesz, és végre kiszabadít valaki.

-Amilyen rozoga ez az épület, biztos hogy kifogtunk egy leégett villanyvezetéket! Akkor aztán csak a jó ég a megmondhatója, mikorra tudják kijavítani. -zsörtölődött a szőke. -Ha egyáltalán kijavítják.

-Ne legyél ennyire derülátó.

-A pesszimizmus valójában realizmus.

-Na persze. -sóhajtott.- Mi az felébredt a tanúnk? Szép lesz ha idecsinál...

-Weeny? De hát itt durmol az ölemben. Azért sem keltem még fel, pedig kezdek teljesen elzsibbadni.

-Az öledben? -fordult hirtelen háttal az ajtónak Agedman.

-Igen, miért?

-Esküdni mertem volna, hogy valami hozzáért a lábamhoz... -válaszolta halkan. Egy pillanatig megfordult a fejében, hogy talán csak hallucinál ebben a sötétben, mikor újra érezte. -Mi az ördög folyik itt?

Strollen azonnal talpraugrott, és nekivetette a hátát a lemeznek. Tudta jól, hogy Agedman mindig higgadt, és két lábbal a földön áll. Ha ő ideges, ott valami már nagyon nincs rendben.

Ahogy megmozdult a nyomozó, kezében felébredt a kismacska. Hirtelen nagyon megrémült, fújtatni, morgolódni kezdett. Kitépte magát Strollen kezéből, és felkúszott egészen a nyakához, végigkaristolva újdonsült gazdáját, amit az hangos szisszenéssel vett tudomásul.

-Weeny!

-Valamitől megrémült. De azt kétlem, hogy tőlünk.

Ekkor hangos pittyegés ütötte meg a fülüket.

-Mi ez? A telefonod?

-Igen, hamarosan lemerülök. Elővehetnéd a tiédet, hogy legalább világítani tudjunk.

-Azzal lesz némi probléma... Ugyanis az enyém már az irodában lemerült.

***

Nem sokkal később a két nyomozó hátát az ajtónak támasztva, szótlanul üldögélt a sötétben. Úgy látták jónak, ha takarékoskodnak az akkumlátorral. Weeny is nyugodtan szuszogott a férfi mellkasán. Úgy tűnik, ami felzaklatta, most nincs velük a liftben.

-Szerinted mi lehetett az?

-Ha őszinte akarok lenni Chris... a leghalványabb elképzelésem sincs.

-Elmondjam mi jutott eszembe?

-Van más választásom? -kérdezte Agedman, miközben hallhatóan mosolyra húzódott az ajka.

-Halloween van. Halloween estéje. Az évnek ezen az egy napján, a két világ közötti határvonal a legvékonyabb. A mi világunkat és a szellemekét elválasztó vékony fátyol ilyenkor mintha megszűnne. Így azok a szellemek is jelen vannak akik egyébként nem mutatkoznának.

-És szerinted... egy szellem van itt velünk? Chris, ugye most csak viccelsz?

-Figyelj Gary, tudod, hogy azelőtt én magam sem hittem az ilyesmiben, de mióta...

-Á értem már. Mrs. Walken és a húga beszélte tele a fejedet.

Strollen nem válaszolt. Weeny nyöszörögni kezdett, mocorgott kicsit, majd amikor a férfi megcirógatta, dorombolással reagált.

-Ez egy abszurdum. Hallod? Egy agyrém. Felnőtt férfi vagy, nem hihetsz efféle mesékben.

-Ahogy gondolod.

-Azok a lányok... -suttogott lemondóan Agedman, majd egy nagyot sóhajtott, miközben végigsimított a homlokán és barna haján. Végül megdörzsölte a tarkóját, hogy egy kicsit elűzze fáradtságát.

Kisvártatva a szőke mégiscsak úgy döntött folytatja.

-Szerinte az erőszakos halált halt emberek lelke sokáig bolyonghat az élők között, mert össze van zavarodva. Mi van, ha Madlen Lumyon lelke ittragadt, és tőlünk kér segítséget?

-A kislány?

-Te is hallottad.

-Én egy gyerek hangját hallottam, aki a folyosón lehetett.

-És a telefon?

-Rossz a vétel. Valószínűleg a vastag házfalak, vagy a túlterhelt vonalak.

-Neked mindenre van kész válaszod.

-Azért vagyok rendőr. Ez a munkánk emlékszel? Muszály, hogy megőrizzük a józan eszünk. Öt órája kuksolunk ebben a liftben, a sötétben, egy kölyökmacskával, és máris szellemeket látsz, csak mert Halloween van? Ez egy romantikus sületlenség.

Ismét csend telepedett rájuk. Csupán ütemes légzésük emlékeztetett arra, hogy ez az egész még mindig nem egy rossz álom. Agedman a gyerekeire gondolt. Már valószínűleg javában készülődnek, biztosan felvették a jelmezeiket, és nem értik, apa miért nincs még otthon, vagy miért nem szólt, hogy késik. Tana kapkod, be akarja fejezni a sütést, a vacsorakészítést, hogy elkísérhesse a gyerekeket, ha ő nem ér haza időben. Eszébe jutottak az előző napok, amikor a gyerekek azt találgatták reggelimajszolás közben, hogy minek öltözzenek. Matt mindenáron valami ilyesztő szörnyeteg akart lenni. Zombi, vámpír, ilyesmi. Végül Gary felajánlotta a fiának, hogy ha lesz ideje, segít neki egy igazán ilyesztő jelmezt összehozni. Gracenek persze mint mindig, határozott elképzelése volt, egy újdonsült tinihez méltóan. Ő már hónapokkal előbb kijelentette, hogy bizony Frankenstein menyasszonya lesz, mert a tv-ben látott egy régi '35-ös filmet, tavaj Halloweenkor ami nagyon megtetszett neki.

Újra eszébe jutott a Lumyon család feldúlt otthona. A hálókban törött tárgyak, és beszáradt vérfoltok árulkodtak az ott lefolyt dulakodásról majd a szörnyű végről.  Mindenáron meg akarta oldani az ügyet.

-És mit akartál csinálni este? -kérdezte kis töprengés után társát.

-Valószínűleg ugyan azt, amit minden ünnepen. Ülni a kanapén egy pohár borral, miközben a tv-ben régi unalmas filmek mennek.

-Ez szomorú. -tette hozzá halkan Gary.

-Azért jobb, mint veled kuksolni kettesben a vaksötétben egy liftben. Tényleg hogy magyarázod meg Tanának hogy velem töltötted az éjszakát?

-Bocs, hogy keresztülhúztam a számításaidat. Valamit majd csak kitalálok. -nevette el magát a másik. Aztán ismét egy gondolatnyi szünetet tartott, mielőtt újra megszólalt volna. -Chris...

-Igen?

-Ha legközelebb... volna kedved megtörni a hagyományokat... mi szívesen látnánk az ünnepek alatt. Matt is nagyon boldog volt, amikor tavaly karácsonykor velünk töltötted a szentestét. Csüngött minden szavadon, és azóta is lelkesen emlegeti fel, milyen jót játszottatok. Azóta egyfolytában azzal nyaggat, hogy "Mikor jön megint hozzánk Chris bácsi?".

-Komolyan? -mosolyodott el Strollen. -Nos, ezt még át kell gondolnom. Adjam fel a csendes, nyugott, magányos estémet, hogy gyerekektől zajos házban lehessek, ahol ehetek egy jót a legjobb barátommal, és transformerekkel játszhatok csillagközi háborút? Beláthatod, hogy ez egy elég komoly dilemma. Főleg ami a transformereket illeti.

Erre mindketten elnevették magukat.

Mikor alábbhagyott a nevetés, Strollen még hozzátette:

-Örülnék neki. Kösz Gary.

De alig hogy ezt kimondta, a sötétből egy halk, vékonyka hang kezdett suttogni. Először nem értették mi az, de ahogy egyre hangosabbá vált, rájöttek, hogy ez egy dalocska. Egy kislány testetlen hangja gomolygott előttük nem messze. Agedman úgy érezte, ha kinyújtaná a kezét, meg is érinthetné. Olyan igazi, olyan valódi volt a hang, hogy egyszerűen nem akart hinni a fülének. A döbbenetből felocsúdva elkezdett kotorászni a telefonja után, hogy bekapcsolja.

-...Csitt kicsikém aludj már, akkor többé semmi sem fáj.  Veszek neked cukorhegyet, ha lehúnyod a kis szemed. Átölellek, ringatlak, senki soha nem bánthat. Csak fogadj szót kincsem, és tiéd lesz minden...

Végre sikerült bekapcsolnia a készüléket, és egy kis fényt csiholni vele, de mikor felemelte szemmagasságba, hogy beláthassa a lift helyiségét, majdnem kiesett a kezéből. Szemei elkerekedtek, mozdulni sem mert, és még az ajkai is szétnyíltak kissé. Akár csak társáé.

Előttük nem messze, egy halovány, áttetsző fényfüst örvénylett, ami hamarosan alakot kezdett ölteni. Mire észbekaptak már egy szőke kislány állt előttük megszeppent arckifejezéssel, hajában rózsaszín masnival, helyes kis fehér, rózsaszínmintás ruhácskában, térdig érő fehér kis zokniban.

-Lyli! -kiáltott fel hirtelen, arcára boldog mosoly ült ki, amikor meglátta Strollen kezében a kis szőrpamacsot.

A macska először csak rémülten, mereven nézte a kislányt, de végül felnyávogott és elindult felé.

-Mad...len? -nyögte Strollen, mire a lány egyenesen a szemébe nézett. -Te...te énekeltél?

-Igen. -mosolyodott el újra a kicsi.

-Mi...miért vagy itt? -dadogott még mindig.

-Nem találom a mamát és a papát. Az a bácsi... az a bácsi bejött éjszaka a házba, és hallottam, hogy anya sikítozik, apa meg kiabál. Valami hangosan dörrent. Aztán csend lett. Fel akartam kelni, de akkor bejött a szobámba... és ...és nem emlékszem... valami történt. Sírtam, kiabáltam, de a szüleim nem jöttek. Őket keresem.

-Bácsi? -ocsúdott fel Agedman. Hirtelen feltámadtak a nyomozói ösztönei. -Hogy nézett ki az a bácsi kicsikém? El tudod mondani nekünk?

A kislány szájához emelte a kezét, és látszott rajta, hogy próbál emlékezni. De akkora trauma érte, hogy valószínűleg sokkot kapott. Aztán újra énekelni kezdett:

-...Csak fogadj szót kincsem, és tiéd lesz minden...

-Madlen. Jó lenne, ha vissza tudnál emlékezni. Segíteni szeretnénk, hogy megtaláld a szüleidet. -hajolt előre óvatosan Strollen.

-Az a bácsi... ő énekelte nekem ezt a dalt... és közben...közben befogta a számat és...és én... én nem akartam, de ő azt mondta nem bánt ha nyugton maradok... én csak anyut akartam.

-A fenébe... -sziszegte a szőke a fogai között. -Beteg állat.

-Nagyon fájt, de aztán kiszaladtam az előszobába. Nem tudtam hova tűnt mindenki, kiabálni kezdtem. A bácsi utánam jött, de akkor nem bántott. Csak elment. A kezében volt valami... aztán elment. Valamit ellopott tőlem a bácsi.

Agedman azonnal társára nézett.

-Elvitt magával valamit. Valamit trófea gyanánt!

Strollen bólintott.

-Madlen. Mire emlékszel még?

A kislány leguggolt, és megsímogatta a kölyökmacskát.

-Féltem. Nagyon féltem. A bácsi olyan csúnya volt. Az arca szúrt. És a kezén volt egy seb... Karmolás... Igen igen, egy karmolás. Lyli megkarmolta, mert ott aludt velem a takaró alatt. A bácsi nem látta, de ő ott volt. Ő is megijedt és megkarmolta!

A két rendőr ismét egymásra nézett. Végre volt valami a kezükben, ami segített a nyomozásban. Egy tanúvallomás...még ha nem is a hagyományos módon. Mire újra előrenéztek a kislány már nem volt sehol.

-Madlen? -pattant fel Agedman, és körbevilágított mindnet, de sehol nem látta.

-Madlen! Itt vagy még? -csatlakozott társa is hozzá.

Ebben a pillanatban egy nagy zörrenést hallottak, majd nyikorgást, és a lift lassan, de biztosan megindult lefelé. A lámpa álmosan hunyorogva kezdett újra világítani. Visszajött az áram.

A két férfiből majdnem egyszerre tört fel egy nagy sóhaj. Agedman a telefonjára pillantott. Pontban, este 8.17 volt. A halottkém azt mondta, ez volt az az időszak, amikor feltehetően megtámadták a családot.

Weeny nyivákolva dörgölőzött Strollen lábának, aki azonnal fel is vette.

***

Két és fél hónap múlva.

Rendőrségi kihallgató szoba.

-Ne higyje azt, hogy meg fogja úszni! Tudjuk, hogy maga tette! Megtaláltuk a kislány karkötőjét a maga lakásán, ráadásul a DNS-ét is kimutatták az egyik véres ruháján, ami a szennyesében volt. Beteg állat! -dühöngött a szőke, miközben az asztalra csapott.

-Nyugodj meg Strollen! A vallomása nélkül is tudjuk, hogy ő követte el. Igaz, hogy a pszichológusi szakvélemény szerint nem beszámítható, de ez nem menti fel az alól amit tett. El fogják zárni, és élete végéig egy intézetben fog csücsülni, miközben egy nővér a nyálcsíkot törölgeti a szája sarkából.

Az asztal túlfelén egy kissé meggörnyedt, borostás fickó ült, rövid kócos sötétbarna hajjal, egy leharcolt sötétkék melegítőben, és kézfejét dörzsölgette feszülten. A bal kezén még mindig ott fehérlettek a karmolásnyomok.

A két nyomozó elhagyta a kihallgató helyiséget, és szóltak az ápolóknak, hogy vihetik a fazont.

-Nem úszhatja meg! -morgolódott még mindig Strollen az orra alatt.

-Nem fogja. Az esküdtek el fogják ítélni. -tette csípőre a kezét a szemüveges.

A fehér egyenruhás, tagbaszakadt ápolók ekkor hozták ki egy rendőr kíséretében a megbilincselt gyanúsítottat. Ahogy végigvezették a csendes folyosón, egyszer csak egy hang ütötte meg a rendőrök fülét:

-Csitt kicsikém aludj már, akkor többé semmi sem fáj.  Veszek neked cukorhegyet, ha lehúnyod a kis szemed. Átölellek, ringatlak, senki soha nem bánthat. Csak fogadj szót kincsem, és tiéd lesz minden...

A férfi volt az, halkan énekelt, amíg be nem tették a kocsiba, hogy elvigyék az elmegyógyintézetbe.